Kezdetben volt a Krokus, majd a Celtic Frost, a Messiah, a Coroner, az Apocalypse, jóval később pedig az Eluveitie, de a hegyek ölelte Svájc soha nem számított igazán a heavy metal őshazájának. Ehhez képest ma már a helvét csapatokkal is Rajnát lehet rekeszteni, és bizony időnként egy-egy ígéretes banda is feltűnik a lila-fehér tehenekkel tarkított alpesi réteken.
Nem véletlenül példálózom a Milka mutáns patásaival, ugyanis jelen cikkem főszereplői is ugyanabból a városból, Neuchâtel-ből származnak, ahonnan egykor a csokik csokija elindult világhódító útjára. A táblás szénhidráttal ellentétben azonban a Septris-ről meglehetősen kevés információ áll a rendelkezésünkre, ami nem véletlen, hiszen a kvintett 2015-ben alakult, és eddigi egyetlen nagylemezük saját kiadásban, ez év májusában látott napvilágot.
A Grégory Sandoz énekes, David Perret és Nathan Storni gitárosok, Johan Måne bőgős, valamint Yann Baumberger dobos alkotta zenekar epikus heavy/power metalt játszik, dalainak témáját pedig – minő meglepetés – a középkori fantasy világából meríti. A tagok példaképként olyan együtteseket említenek, mint a Sabaton, a Powerwolf, a Gloryhammer, az Alestorm, vagy éppen az Amon Amarth. Mivel jómagam nem vagyok a fenti csapatok rajongója, nem tudom megmondani, milyen mértékben követi egyikük vagy másikuk nyomvonalát a svájci gárda; számomra kifejezetten hangulatos kilenc számot rejt a különben nem túl egyéni címet viselő album.
A Manowar-osan sejtelmes narrációt (Prologue) követően felhangzó Blood Moon-ban egyből feltűnik az énekes Sandoz markáns, erőteljes hangja; gyakorlatilag ő viszi a hátán a produkciót, ráadásul a kredit szerint a zenék többségét és a szövegeket is a frontember jegyzi. Nem is igen tudnék gyenge nótát említeni, inkább személyes kedvenceimet emelném ki, például a The Storm-ot, amelynek hősi, himnikus énekét egy mantraszerűen összeolvadó sorokból álló refrén tetőzi be. Különösen tetszik dal vége felé a kétszólamú ének-kiállás.
A Broken Crown egy doom-osan hömpölygő tétel, az éneket kísérő, azzal megegyező gitárdallammal. Az album első számú slágere, abszolút csúcspontja a Warriors című nóta, amelynek bérelt helye van év végi Top 10-es dallistámon. Az óóó-zós címadó szerzemény sem rossz, ahogy a táncos ritmusú, időnként humppás záró tétel, a Last Battle is az emlékezetes tételek számát gyarapítja.
Kellemes, egyszerűségében hatásos muzsika, ráadásul ahhoz képest, hogy a gitáros srácok tizenévesnek tűnnek, kifejezetten érett produkció a Septris bemutatkozó anyaga. Bízom a legalább ilyen színvonalas folytatásban, bár azt gondolom, hogy az ilyen típusú zenékkel másodjára, harmadjára már nem igazán lehet nagy meglepetést okozni. A svájciak mostani dobása azonban – nálam – most még közel van a tökéleteshez.
Getting compared to Milka is a first to me! Thanks for the review!
Grégory, I like your music and your voice! Congrats!