Külsőségek
Már elég régóta szerettem volna kifejteni a véleményem erről az elsősorban az élő zenei élmények, vagyis a koncertek megítélését jelentősen befolyásoló témáról. Ez pedig konkrétan […]
Már elég régóta szerettem volna kifejteni a véleményem erről az elsősorban az élő zenei élmények, vagyis a koncertek megítélését jelentősen befolyásoló témáról. Ez pedig konkrétan […]
Feri, sok szeretettel köszöntelek magazinunk nevében, és köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérést! Milyen rendszerességgel látogatod a felületünket? Mi a véleményed róla? Szervusz, Laci! Köszönöm szépen […]
Bevallom, egészen mostanáig nem hallottam a szóban forgó német együttesről, vagy ha hallottam is, albumai nem jutottak el hozzám. Márpedig azokból van bőven. Akik ismerik […]
Ő az, akire tegnapelőtt homályos utalást tettem: a Blind Guardian énekese, aki – ha a Top 10-ben nem is, de – a legjobb húsz énekes […]
Bajban lennék, ha ma rangsorolnom kellene kedvenc zenekaraimat. Az a felfokozott, meghatározott irányú rajongás, ami volt bennem a ’80-as, talán még a ’90-es években is, […]
Az amerikai Pantera együttes sosem tudta elfogadni azt a nézetet, amit a ’90-es évek első felében a média folyamatosan sulykolt, mégpedig azt, hogy a metal […]
Szinte minden puskaporomat ellőttem már Peavy-ék kapcsán, pedig nem is vagyok AKKORA Rage-fanatikus. Ám hiába írtam korábban, egy-egy kerek évforduló kapcsán a Perfect Man, az […]
Levélváltás Incze Ottóval, az egykori Unfit Ass. basszusgitárosával – 2. rész Máté Szabolcs énekes és Boruzs Attila érkezésével szextetté alakultatok. Ők mikor, hogyan kerültek a […]
Levélváltás Incze Ottóval, az egykori Unfit Ass. basszusgitárosával – 1. rész A ’80-as évek végén, ’90-es évek elején támadt death metal hullám hazánkban is éreztette […]
35 évvel ezelőtt jelent meg a Los Angeles-i Warlord első nagylemeze, And the Cannons of Destruction Have Begun… címmel. Ennek kapcsán, úgy gondolom, érdemes néhány […]
Levélváltás Szabó Gáborral, az egykori Twilight fanzine főszerkesztőjével A ’90-es évek végén még gyerekcipőben járt az internet, így a nyomtatott sajtónak komoly szerepe volt az […]
Sziasztok! Szeptember 21-én ismét találkozunk törzsolvasóinkkal, és mindazokkal, akik kíváncsiak meghívott vendégeinkre. Ez alkalommal a néhai Classica zenekar három oszlopos tagját, Fejes Zoltán gitárost, Szalai […]
Minden ember szereti, ha igaza van valamilyen kérdésben. Most viszont nem örültem ennek. Tavaly, a lengyelországi Guns N’ Roses koncert beszámolójában említettem (itt olvasható), hogy […]
Levélváltás Terdik Zoltánnal, a Malediction egykori énekesével – 2. rész Szóba hoztad a Blizzardot; erre a bandára projektként vagy teljes jogú együttesként tekintettetek? Csak a […]
Levélváltás Terdik Zoltánnal, a Malediction egykori énekesével – 1. rész Sajnálatosnak tartom, hogy a pécsi/komlói Malediction eddigi, 23 éves pályafutása alatt mindössze két demót, egy […]
Copyright © 2024 | WordPress Theme by MH Themes