„Szeretnénk maradandót alkotni, és azt minél több embernek átadni”

Levélváltás Zalka Dáviddal, a Morte Silmoris frontemberével

Június végén fejeződött be a Rock Rádió idei Tehetség Támogató Versenye, amelynek első tíz helyezettje közül ítélhettük oda valakinek a Rattle Inc. – mint az esemény médiatámogatója – különdíját. Nem volt nehéz dolgunk, az élmezőnyből a Morte Silmoris játssza azt a fajta muzsikát, amely a legközelebb áll magazinunk profiljához, szellemiségéhez. A „jutalom” egy bemutatkozási lehetőség volt a Rattle Inc. oldalán, úgyhogy következzen a „díjátadó esemény”: interjúalanyom Zalka Dávid, a répcelaki thrash csapat alapítója, énekes-gitárosa.

Dávid, először is gratulálok a versenyen elért tizedik helyezéshez! A siker érdekében hogyan mozgósítottátok a potenciális szavazóbázisotokat?

Nagyon szépen köszönjük a gratulációt, a díjazást és nem utolsó sorban a lehetőséget, hogy a Rattle Inc. oldalán is bemutatkozhatunk! A mozgósítás főleg a közösségi média segítségével zajlott, de ismerősök, rokonok és baráti zenekarok is beszálltak a kampányba. Ez alkalommal is köszönjük nekik! Viszont egy egész árvaház azért nem imádkozott értünk, mint néhány másik bandáért. 🙂

Miért éppen a Still Bad című nótával indultatok ezen a megmérettetésen?

Több oka is van, de talán ez az a nóta, ami a leginkább megmutatja, hogy milyen irányt képviselünk a zenénkkel. Az átgondolt, komplexebb és kidolgozott riffek, dobtémák mellett a fogyaszthatóbb és fülbemászóbb részek is helyet kapnak a műveinkben. Összességében a klasszikus thrash metal dallamosabb ágát követjük. Ez egyébként az egyik első dalunk, eredetileg még valamikor 2004 elején írtuk és rögzítettük. A most hallható felvétel azonban már egy friss anyag, nemrég jött ki a stúdióból, két másik nótával karöltve.

Egyszerre vagytok régi és új szereplője a hazai metal színtérnek. Megmagyaráznád ezt a látszólagos ellentmondást? 🙂

A Morte Silmoris története 2002-re nyúlik vissza, amikor is Medve Róberttel és Kámán Tamással elkezdtünk zenekarosdit játszani Répcelakon. Robival még 1999-ben, győri tanulmányaim idején haverkodtam össze. Mind a ketten belediek voltunk és gitároztunk, nem volt kérdés, hogy bandát alapítunk. Egy jó dobos kellett ehhez, akit végül meg is találtunk Tamás személyében.

2003-ban csatlakozott hozzánk Tamás Sándor (ex-Dolmen), és az indulásunk kapcsán igazából ezt a mérföldkövet vesszük alapul. Ez a felállás 2005-ig tartott ki, és ez idő alatt olyan nóták születtek, mint az Under Myself, a Century of Warfare, a Dreamworld, a Lord of Vampires, vagy éppen a már említett Still Bad. Innentől kezdve a zenekar hol működött, hol nem. Folyamatos tagcseréket követően, az idei évben alakult ki a mostani felállás.

Még 2018-ban kerestem meg az első dobosunkat, Kámán Tamást, hogy vegyünk fel egy pár számot stúdióban, illetve a gitáros Varga Csaba is beszállt segíteni, aki már korábban is pengetett nálunk egy pár éven keresztül. Ekkor még basszeros nélkül dolgozgattunk a felvételre szánt nótákon, amikor is kaptunk egy felkérést egy emlékkoncertre. Így került a képbe Varga Bálint és a basszusgitárja 2019 tavaszán.

Csaba és Bálint testvérek, vagy csak névrokonok?

Csak névrokonok, de simán mondhatnánk őket testvéreknek: nagyon jól megértik egymást, és már több bandában is játszottak/játszanak együtt. 🙂

Mielőtt megfeledkeznénk róla, mit jelent az együttes neve?

Egy szerepjátékból kölcsönöztük, és nincs egyértelmű jelentése, legalábbis a ma beszélt nyelveken. Leginkább a „csendes halál” áll a legközelebb a helyes megfejtéshez.

Milyen zenét játszotok, és milyen anyagaitok jelentek meg eddig?

A fősodor klasszikus thrash metal, saját számokkal, angol szöveggel. Mostanáig három EP-t rögzítettünk, az Introduction-t (2005), a Resurrection-t (2015) és a Reincarnation-t (2019). Ezeknek a dalait a neten is megtaláljátok, egyelőre csak a YouTube-on, de dolgozunk azon, hogy a népszerűbb zenei portálokon is mindegyik elérhetővé váljon.

A „nagyok” közül mely zenekarok a közös kedvenceitek?

A közös nevező egyértelműen a Megadeth, a Slayer, a Kreator és a Metallica.

Te annak idején milyen zenék hatására fogtál gitárt a kezedbe? És ma kik a példaképeid?

Amióta az eszemet tudom, otthon mindig szólt valamilyen zene – vagy apám gitározott, zongorázott. Így elsősorban a szüleim által hallgatott zenék hatottak rám: Beatles, Rolling Stones, Omega, LGT, Illés, Pink Floyd, stb. A metalt a gimnáziumi osztálytársaim ismertették meg velem. Kimondott példaképeim nincsenek, de az elvárásom egy igazi zenésszel szemben az, hogy szeresse és tisztelje, amit csinál. És legfőképpen, hogy ezt adja is át a közönségének. Ennek fényében talán James Hetfield az, akit megemlítenék, ő ezt mesterien űzi, függetlenül attól, hogy a Metallica ma már sokkal inkább egy jól menő zenei vállalkozás, mint egy zenekar. 🙂 Rajta kívül Dave Mustaine riffmester munkássága fogott még meg, aki írt egy pár zseniális gitártémát a pályafutása során.

Milyen feldolgozásokat készítettetek az évek során, illetve ezek közül melyeket játsszátok ma is a koncerteken?

Ha feldolgozásról van szó, természetesen az „ősi thrash istenektől” válogatunk. 🙂 Fellépésenként legfeljebb két ilyen nóta fér bele a programba a sajátok mellett. Ezt igyekszünk variálni, de tény, hogy egy kevésbé ismert bandának szüksége van az ilyen indirekt segítségre a nagyoktól. Gondolj csak bele, amikor a közönség meghallja a South of Heaven elejét…instant libabőr. 🙂

Kezdettől írtok saját nótákat is?

Igen. Sőt, az első saját szerzemények alapjait már akkor megírtam, amikor a Morte Silmoris még a kanyarban sem volt. Amikor aztán végre összeállt a banda, ezeket természetesen totál átgyúrtuk.

Az elején elég gyorsan történtek veletek az események: 2004-ben másodikok lettetek a Sop-Rock Tehetségkutató Versenyen, a rá következő évben pedig kiadtátok háromszámos bemutatkozó anyagotokat, az Introduction-t. Légy szíves, egy kicsit részletesebben is mesélj erről az időszakról!

Nagy lendülettel vetettük bele magunkat a zenélésbe. Ki voltunk éhezve a sikerre. Rengeteget gyakoroltunk, sorra szerveztük a koncerteket, írtuk a számokat. Nem is volt kérdés, hogy szakmai zsűri előtt is szeretnénk megmérettetni magunkat, valamint felvenni egy demót. A Sop-Rock mindkettőt megadta számunkra, ugyanis ott nyertük a stúdióidőt. A rendezvény után még ott maradtunk beszélgetni, és én talán Madarász Gábor „Madi” zsűritagtól kaptam a leghasznosabb tanácsokat, valamint a szintén zsűritag Hoffer Péter „Hofi” is ott invitált meg a zeneiskolájába gitárt tanulni. Aznap este a legjobb gitáros díját is elhoztuk. Utána állítólag még hetekig keresték… 🙂 A viccet félretéve, ez akkor nekem komoly lendületet adott, és évekig tanultam Hofi soproni zeneiskolájában.

Hogyhogy nem indult be ezek után a banda szekere?

Szembesülnünk kellett a kétezres évek elejére jellemző általános közönnyel, már ami az élő zenét illeti, valamint fel kellett ismernünk, hogy a thrash metal, mint irányzat, bekerült a zenemúzeumba. Jó pár „bukó buli” után jött az első törés, amikor Tamás Sanyi kilépett a bandából. Aztán pár év múlva – munka és költözködés miatt – Medve Robi is. Tomi és jómagam pedig más zenekarokban találtuk meg a számításainkat.

Ha az együttes első korszakát nézzük, volt stabil felállásotok, ami hosszabb ideig fennállt?

Az első két időszak nagyjából egyformának tekinthető, mind a dalok, mind pedig a fellépések tükrében. Annyi volt a különbség, hogy az ének ércesebb és keményebb lett, így az új nóták is bedurvultak. A Longest Winter darálós riffjeit például progresszív témák törik meg, néhány „schuldineres” futammal. Ez az egyik olyan szerzemény, amelyik most napirenden van, hogy az új felállással is eljátsszuk, és rögzítjük stúdióban.

Azt írjátok magatokról, hogy többszöri pihenő után 2018 nyarán indultatok újra. Mit jelentettek ezek a pihenők: feloszlást vagy a csapat radikális újraszervezését?

Ez most lehet, hogy egy kicsit önzőnek vagy nagyképűnek hangzik, de amíg én leszek, addig Morte Silmoris is lesz, így nem beszélnék feloszlásról. Természetesen egyetlen zenekar sem működik a többi tag nélkül, és azt kell, hogy mondjam, eddig is jó pár nagyszerű zenésszel játszhattam együtt. Azonban ebben a felállásban most érzem az igazi potenciált. Tomi hozza a rutint a dobok mögött, míg Bálint és Csabi a lelkesedést, a friss vért pumpálja a csapatba. 🙂

Az évek során Répcelak és Kapuvár volt a két meghatározó hídfőállásotok. Melyikhez milyen események, mely korszakaitok kötődnek?

A banda Répcelakon alakult, mivel ott volt a dobcucc. 🙂 Az akkori énekesünk Szombathelyről jött, Robi és én pedig Beledről. 2013-ban már Kapuváron laktam, ahol Csabival kezdtük újraszervezni a zenekart, és mivel a kertjében van egy próbaterem, nem volt kérdés, hogy a Silmoris is odaköltözik. Azóta Répcelakon a város önkormányzata kialakított egy nagyszerű próbatermet, ami szerintem a környéken egyedülálló, és mivel a régi/új dobosunk cucca is ott volt, 2018-ban visszatettük a banda székhelyét Vas megyébe.

Kérlek, beszélj az eddigi három EP-tekről! Miben különböznek egymástól zeneileg? Fizikai formátumban is megjelentek, vagy csak digitálisan voltak hozzáférhetők?

Az első demónk (Introduction – 2005) hangzásvilágát nagyon meghatározza Sanyi egyedi énekhangja. Ő inkább a Sentenced/Amorphis-vonalon mozgott, nem annyira a thrash világában. A második anyagunk (Resurrection – 2015) felvételekor már én énekeltem, így ez az anyag nélkülözi a „pacsirta” dallamokat, ahogy a 2019-es Reincarnation EP is. Az utóbbi két EP nem jelent meg fizikai formátumban, csak digitálisan.

Megvásárolhatók voltak ezek az anyagok, vagy szabadon letölthetők? Ha az előbbi, hogyan „fogytak”, visszahoztak valamit a költségekből?

Az első demó idején még vették az emberek a CD-ket, már csak azért is, mert akkor még ugye csak korlátozottan lehetett a neten terjeszteni a zenét. Számokat most nem tudok mondani, de szinte minden ismerősnek és rokonnak jutott belőle. 🙂 Persze azért a koncerten is vásárolta a közönség, illetve valahogy külföldre is elért a híre, mert postáznom kellett belőle Németországba és talán Horvátországba is. 2015-re aztán hatalmasat fordult a világ, így már nem sok értelmét láttuk lemezre írni az újabb anyagot, amikor a gép előtt ülve vagy a mobilon két kattintással is meghallgathatod.

Úgy tudom, első komolyabb felvételeitekre készültök. Ez mit jelent: az első nagylemezt és „igazi” stúdiózást?

Több régi és új nóta van még a tarsolyunkban, és ezeket szeretnénk rögzíteni. Esetleg a korábbi EP-ken szereplő dalok közül is egy párat. Egy 8-10 számos nagylemezben gondolkozunk, és mint látod, a zenei alappal nincs gond, inkább az egésznek a hátterét kellene felépíteni. Egy megfelelő kiadó például jól jönne… 🙂

Hol tartotok jelenleg: összeállt már az anyag? Az EP-khez képest változik ezen a zenei irányvonal?

Nem azt mondom, hogy holnap el is tudnánk kezdeni a stúdiózást; rengeteg munka áll még előttünk, de az alapok megvannak. A stílusban nem várható nagy változás, talán a spektrum lesz szélesebb. Ahogy említettem, a Longest Winter egy progresszív darálás lesz, míg a Good Day to Die a dallamosabb irányba való kitekintés a részünkről.

Hogyan oszlik meg a csapaton belül a dalszerzői tevékenység? Ki hozza a legtöbb zenei témát, a szövegeket?

A legutóbbi pár nóta Varga Csaba nagyszerű ötleteire épült, míg a korábbi dalok alapjait inkább én szereztem. És persze minden esetben ott van a dobos, aki egy pár trükkel kompletten át tudja írni az eredetileg kitalált koncepciót. 🙂 Tamás tényleg nagyon sokat hozzátesz egy dal kialakulásához, és nem kevesebbet várunk majd Varga Bálinttól is a basszus terén. A szövegek és talán a dalok szerkezete az, ami most az én reszortom.

Mikor vonultok stúdióba, és terveitek szerint mikor hallhatja az anyagot a közönség?

Semmit nem szeretnénk elkapkodni, úgyhogy a felvételek kapcsán legkorábban 2020 tavaszát mondanám dátumként. Szerintem a jövő karácsonyra nagyon szép ajándék lehetne egy Morte Silmoris nagylemez… 🙂

Milyen gyakran van lehetőségetek koncertezni, fesztiválokon fellépni?

Amikor 2018-ban felhívtam Tomit, hogy vállalja-e a dobolást, még szó sem volt fellépésekről. Csak stúdióról. Amit játszunk, rétegzene, és látjuk, milyen keményen meg kell dolgozni azért, hogy egy koncertre becsalj 30 embert. Ezért is helyezünk most nagyobb súlyt a zeneírásra, mint a koncertezésre. Próbálunk egy nagyobb rajongóbázist felépíteni a közösségi felületeken, és elsősorban digitális formában eljuttatni hozzájuk a zenénket. Talán ezért is szerencsés az angol nyelv használata, nem titkolt célunk ugyanis, hogy a külföldi hallgatókat is megtaláljuk.

Melyek a legemlékezetesebb koncertélményeitek?

Jó emlékeink vannak a korábbi V-Fesztekről, azok nagyszerű bulik voltak. A mostani időszakból pedig a szombathelyi Végállomásban adott koncertünket említeném, ahol fantasztikus volt a közönség. 🙂

Eddig milyen nagyobb csapatok előtt sikerült színpadra lépnetek?

Lord, Karthago, Ossian, Blind Petition (Ausztria)…, de egyszer valahogy sikerült egy ökörnek beszerveznie bennünket Szandi és Győzike közé egy pünkösdi fesztiválra, na, az komoly élmény volt!!! 🙂 Legutóbb a melodic death metal egyik kiemelkedő bandájával, a Valkenrag-gal léptünk fel Budapesten. Hatalmas muzsika, ajánlom minden olvasónak!

Korábban azt nyilatkoztad, hogy szeretnétek minél több helyre eljutni. Mit tudtok ezért tenni: van, aki intézi az ügyeiteket, vagy ezt is magatoknak kell szerveznetek?

Természetesen a zenész számára a legszebb élmény, ha élőben is előadhatja a közönségének a szerzeményeit. Mi sem vagyunk ezzel másképpen, de most a lemezre koncentrálunk. Amikor adódik egy jó alkalom a fellépésre, nem mondunk nemet, de kimondottan nem szervezünk bulikat. Legközelebb augusztus 24-én lesz Kapuváron egy igazi thrash-est, a Summer Destruction Night, ahol mi is játszunk, és ahová szeretettel várunk minden olvasót!

Mit szeretnél elérni a zenekarral az elkövetkező néhány évben? Ezen a téren realista vagy idealista vagy?

Szeretnénk maradandót alkotni, és azt minél több embernek átadni. A határ a csillagos ég, úgyhogy igen, idealista vagyok. 🙂

Végezetül, mit üzensz a Rattle Inc. olvasóinak?

Erre általában azt szoktam válaszolni, hogy hallgassatok minél több jó zenét, hallgassatok minél több Morte Silmoris-t! 🙂 Az elmúlt egy-két évben azt láttam, hogy egyre jobban jön vissza a metal és azon belül a thrash. Ebben nem kis szerepe van a hozzátok hasonló közösségi oldalaknak és a benneteket követő, olvasó, „igazi zenét” szerető embereknek. Köszönjük nektek!