Úszó Heavy Metal Mennyország

Buga B élménybeszámolója a 70,000 Tons of Metal-ról – 1. rész

Kollégánk még 2015-ben vett részt a világ egyik legmetalosabb hajóútján. Körülbelül két évvel ezelőtt kaptam meg tőle a fotókat egy erről szóló cikkhez, de az írás – Buga B egyéb elfoglaltságai miatt – csak nem akart megszületni. Végül felajánlottam, hogy kifaggatom Karib-tengeri kalandjáról, és lám, az anyag egy nap alatt testet öltött. 🙂

Tulajdonképpen mi is ez a 70,000 Tons of Metal?

Egy ötnapos, négy éjszakás hajóút háromezer metal-fanatikus számára az Independence of the Seas hajó fedélzetén, 60 együttessel. A „turné” a Florida állambeli Fort Lauderdale-ből indul, mindig más és más célállomással. És hogy miért 70 ezer tonna? Mert az első hajó, amivel ez az eseménysorozat indult, még 70 ezer tonnás volt, de úgy tűnik, ebben is kinőtte magát a fesztivál, mert a jelenlegi hajó már 154 ezer tonnás, de azt hiszem, hülyén venné ki magát, ha 154,000 Tons of Metal-ra változtatnák a nevet. 🙂

Egy pár szám az adott évből, hogy képben legyetek a rendezvény méretével kapcsolatban:

Vendégek száma: 3014 fő.
A hajóra kereken 70 országból érkeztek metálosok.
Zenészek és crew: 944 fő.
Személyzet: 1312 fő.
Összesen 5270 ember tartózkodott a hajón.

Te hogyan szereztél tudomást az eseményről?

Véletlenül szembejött egy hirdetés a Facebook-on, és amint megláttam, azonnal felhívtam egy Londonban élő haveromat, akihez már a gimnázium óta szoros barátság fűz, hogy NEKÜNK IDE EL KELL MENNÜNK. Hála Istennek, ezt a barátomat akkoriban bármilyen hülyeségbe bele lehetett rángatni, úgyhogy itt el is dőlt a dolog. Sikerült eljutnunk a fesztiválra, bár elég kacskaringós út vezetett odáig, de erről majd később.

Mikor, melyik évben mentetek?

Először 2014-ben mentem volna, de a jegy foglalása előtt kiderült, hogy a barátnőm terhes, és nagyjából az út időpontjában fog szülni, így abban az évben le kellett mondanom a kalandról. 🙂 Végül 2015-ben jutottam el a hajóra, amikor január 22-26. között tartott a mulatság, az úti cél pedig a jamaikai Ocho Rios volt. Az alábbi együttesek léptek fel abban az évben:

1349, Abandon Hope, Adaliah, Alestorm, Amorphis, Annihilator, Anvil, Apocalyptica, Arch Enemy, Artillery, Behemoth, Blind Guardian, Cannibal Corpse, Claim the Throne, Corrosion of Conformity, Crucified Barbara, DAD, Dark Sermon, Destruction, Divided Multitude, Einherjer, Ensiferum, Enthroned, Equilibrium, Exumer, Gama Bomb, God Dethroned, Grave Digger, Gurd, Heathen, In Extremo, Jungle Rot, Kataklysm, Korpiklaani, Lake of Tears, Masacre, Melechesh, Michael Schenker’s Temple of Rock, Monstrosity. Municipal Waste, Napalm Death, Origin, Pretty Maids, Primal Fear, Refuge, Riot V, Soulfly, Suborned, Tank, Therion, Threshold, Thy Antichrist, Triosphere, Trollfest, Trouble, Venom, Whiplash, Wintersun.

Amint látod, elég vegyes a kínálat, nekem több személyes kedvencem is a fellépők között volt (Arch Enemy, Blind Guardian, Annihilator, Behemoth, Destruction, Exumer), szinte csak a Blind Guardian miatt már megérte elmennem. 🙂

A beszállás

Mennyibe került a jegy? Mit kaptatok ezért? (Mi volt benne az árban?)

Egy picit már megkoptak az emlékeim, de ha minden igaz, fejenként 1300 dollár körül volt a jegy. Ez nem a legolcsóbb belépő, kábé a középkategóriának felelt meg, de legalább a szobánk nem a hajó belsejére nézett. Volt saját erkélyünk, és kétágyas, teljesen felszerelt szobában laktunk. Az árban benne volt a nem üveges üdítő, az étkezés éjjel-nappal (volt egy hatalmas, menzaszerű rész, ahol kismillióféle kaja volt, mindenki talált magának ehetőt, ebben biztos vagyok), a konditerem, a sportolási lehetőségek (például sziklamászás) és a takarítás.

Mi az, amiért külön kellett fizetnetek?

Például azért, ha kifejezetten étteremben akartunk enni (több étterem is van a hajón), illetve sajnos az alkoholt sem adták ingyen. 🙂 Viszont remek vödrös akciók voltak, például 7 üveg Coronita sört egy jéggel teli vödörben 5 áráért vehettünk meg. Az internetért és a telefonért is külön kellett fizetni, de a tengeren ennek annyira nincs jelentősége, ráadásul a térerő sem igazán jó, ezért jobb, ha inkább kihagyja az ember, mert elég drága.

Emellett a jamaicai napon (erről később) különböző programokat lehetett foglalni előre. Mi egy vízesés megmászását és egy cukornádfarmot választottunk, aminek olyan 100 dollár lehetett az ára. De aki akart, egész nap csak heverészhetett a parton. És természetesen a játéktermekben is a saját pénzét költötte az ember, ha ilyesmire vágyott. Azt viszont sajnos soha nem fogom megtudni, hogy a mini golf fizetős-e. 🙂

Hogyan jutottatok ki?

A barátom Londonból ment közvetlen járattal, én pedig Budapestről indultam, és Lisszabont érintve érkeztem meg a Miami Nemzetközi Reptérre. Ott találkoztunk. Így utólag visszagondolva, még jól is jött a megálló, mert a lisszaboni gép hajnali 4 körül indult, így az átszállás előtt volt időm egy kicsit kinyújtózni, összeszedni magam a hosszabb út előtt. Szerencsére korán megvettem a jegyet, ami így kb. 130 ezer forintból kijött, ennél olcsóbban nem nagyon lehetett kihozni.

Miami-ig minden simán ment, ott viszont már nem annyira. 🙂 Történt ugyanis, hogy csak úgy sikerült összehangolnunk a gépeink érkezését a barátommal, hogy két óra különbség volt a két gép leszállása között. Én értem előbb Miamiba, és már mentem volna át az útlevél-ellenőrzésen, ám a kitöltendő űrlapra nem tudtam ráírni a szálláshelyem címét – azt ugyanis a haverom intézte, én pedig nem írtam fel magamnak. A „kedves” határőr vissza is zavart a tranzitba, azzal a dumával, hogy majd akkor jöjjek vissza, ha tudom a címet. Megmondom őszintén, egy kicsit megijedtem, de szerencsére a barátom gépe a tervezettnél hamarabb leszállt, elküldte a címet SMS-ben, és mindenki boldog volt. Persze mai fejemmel már azt gondolom, hogy ha bármilyen kamu címet beírok, semmi gond nem lett volna, de ez már sosem derül ki. 🙂 Szóval jól indult életem első amerikai útja, és még testüreg-motozás sem volt.

A hajó előtt milyen programokat terveztetek be magatoknak?

A hajó indulásához képest egy héttel korábban érkeztünk. Az Airbnb-n keresztül Miamiban vettünk ki egy lakást, és természetesen kocsit is béreltünk, méghozzá egy Mustang kabriót. 🙂 Persze ennek is története van. A foglalások intézésekor szóltam a haveromnak, hogy elég szűkös a büdzsém, valami olcsó autót nézzen. Ő csak ennyit mondott: „Bízd csak rám, intézem!”. Így aztán meglepetés volt, ami a parkolóban várt: egy igazi, paraszt amerikai kocsi, aminek nagyon durva hangja van, zabálja a benzint (ami ott annyira nem gond az alacsony benzinárak miatt), de az amerikai utakra ez való. 🙂 Nem vagyok autómániás, de remek választás volt.

Miami-t csak futólag néztük meg, nekem nem jön be a maga rongyrázásával és külsőségeivel. Egy jellemző történet. Amikor átvettük a házigazdától a lakást, a fickó elkezdte sorolni, hogy mivel tölthetnénk a szabadidőnket: „Menjetek le a partra, és nézzétek meg, ahogy jönnek sorban a Bugattik meg a Ferrarik! Ja, és ha felvesztek egy öltönyt, akkor felmehettek a közeli toronyház tetejére, ahonnan király a kilátás és csak 50 dollár egy pohár bor!”. Azt hiszem, nem nagyon vágta, hogy nem pont erre a szórakozásra vágyunk a metal pólóinkban. 🙂

Mi inkább Miami-n kívülre koncentráltunk, elmentünk például az Everglades mocsárba (tudod, ahol azokkal a nagy, propelleres csónakokkal közlekednek, amik a Bud Spencer-filmekben vannak 🙂 ), illetve legurultunk Key West-re is, ami közelebb van Kubához, mint Miamihoz. Itt élt Tennessee Williams és Hemingway is. És persze arra is szakítottunk időt, hogy felfedezzük a környék latin-amerikai éttermeit, és megkóstoljuk a rántott aligátort. Szóval kellemes egy hét volt, mindenre jutott idő. Miamiba már nem mennék vissza, bár az ottani házaknak megvan a maguk hangulata, be is fizettünk egy art deco túrára.

Milyen volt a hajón az élet?

Mintha csak egy szállodában lettünk volna – ami úszik. A szoba abszolút megfelelt az igényeinknek, bár a helyhiány miatt nyilván minden egy kicsit kisebb. Például a zuhany lehetett volna nagyobb, de így is megfelelt. Viszont nagyon jól tettük, hogy erkélyes szobát választottunk, remekül ki lehetett ülni pihenni és a tengert bámulni, ha az embernek éppen erre volt érkezése.

Floridai dolce vita

Mi egyszer sem ettünk rendes étteremben, csak a svédasztalos részen kajáltunk, aminek abszolút elégedettek voltunk a kínálatával. Az ember nyilván nem csúcskonyhát várt, de nagy volt a választék, a szusitól kezdve a pizzáig, úgyhogy aki akart, talált magának ennivalót. Mi amúgy sem a kajálásra fektettük a hangsúlyt, inkább csak a reggelinek adtuk meg a módját, a többi étkezés pedig úgy nézett ki, hogy beugrottunk a kajáldába, bekaptunk valamit, és máris rohantunk a következő koncertre.

Egyéb programra nem nagyon jutott időnk, pedig mindenképpen ki akartam próbálni a sziklamászást és a szörfözést (egy erre a célra kialakított medencében). Új lemezeket is lehetett hallgatni, méghozzá az együttesek tagjaival (Apocalyptica: Shadowmaker, Blind Guardian: Beyond the Red Mirror, Korpiklaani: Noita, Venom: From the Depths). Utólag nézve nagy hiba volt, hogy nem vettem részt ezeken, de annyi volt a látnivaló, hogy nem tudtam szétszakadni.

Persze voltak dedikálások (ez nem az én műfajom) és úgynevezett hangszerklinikák is zenészekkel: gitár, basszus, dob, sőt, tamburin is. 🙂 Ezek szintén nem nekem valók. A teljesség igénye nélkül, volt még metal-esküvő, hasas-ugró verseny, párnacsata, plusz minden este karaoke. És már az utazás előtt és utána is egyre több a program: egy fanatikus például minden évben megrendezi a Beach Party-t (ezernyi kiegészítő programmal), amikor Miamiban feketébe öltözik a strand.

A jakuzziból is lehetett nézni a koncerteket

Mivel a négy nap alatt összesen 120 koncert szerepelt a programban (minden banda kétszer játszott), elég mozgalmas volt az életünk, egyik helyről a másikra szaladtunk, és azért vannak távolságok, mivel bazi nagy a hajó, úgyhogy szinte minden időnk erre ment el, plusz volt még egy teljes nap Jamaicán is, de erről majd később.

Összességében egy kicsit túl sűrű és mozgalmas volt az egész, utána egy egész hétbe került, mire kipihentem a fáradalmakat, amin az sem segített, hogy a hajóról való leszállás után még aznap hazarepültem. Ez azért nem volt annyira okos döntés: hulla voltam, mire hazaértem. A mai eszemmel sokkal lazábban csináltam volna mindent.

(holnap folytatjuk)

About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*