Avagy mit hozott a második negyedév?
Hosszú ideje először fordult elő velem ilyesmi: június 14-én ültem a gép előtt, néztem az elkövetkező hónapokban megjelenő lemezek listáját, és egyetlen olyat sem találtam, amelyet felírhattam volna az előjegyzési listámra. Eddig mindig akadtak albumok, amelyekről tudtam, hogy jönnek, és amelyeket vártam, most viszont SEMMI. Egy pillanatra azt éreztem, hogy elértem valaminek a végére, hogy kifutott alólam a talaj, hogy nincs előttem cél. A fenti, kissé patetikus címmel ezt a helyzetet igyekeztem érzékeltetni.
Persze, tudom, előbb-utóbb jönnek a friss megjelenések (ahogy aztán hamarosan be is úszott a képbe az új, augusztus 23.-ra ígért Sacred Reich-korong), mindig lesznek ismeretlen reménységek, akiket mások ajánlanak, vagy akikre magam bukkanok rá véletlenül, legrosszabb esetben pedig egy kicsit többet foglalkozhatok a régebbi anyagokkal.
Például azokkal, amelyek ebben az évben láttak napvilágot. És ezzel el is érkeztem cikkem tulajdonképpeni témájához, az idei második negyedév értékeléséhez. Június végéig kereken 70 olyan lemezt hallgattam meg, amelyek 2019 első hat hónapjában láttak napvilágot, és minő meglepetés, az első és a második hónap termése is egyformán 35-35 anyag. Előbbiekről már írtam a maga idejében (itt), úgyhogy most csak az április óta a hálómba akadt zsákmányt vizsgálom át, és ajánlom az érdemesebbjét nektek (bár a nekem igazán tetsző lemezekről – közvetlenül a megjelenésük után – valószínűleg külön is írtam már az oldalon).
Míg a januártól márciusig terjedő időszakból kilenc albumot tartottam említésre érdemesnek, az elmúlt kvadráns tekintetében ez a szám ugyan eggyel több, ám azt érzem, a második negyedévi felhozatal összességében nem éri el az első színvonalát. Ha megnézem, hogy a mostani „középdöntőbe” bekerült anyagok közül hánynak van esélye arra, hogy ott szerepeljen év végi Top 10-es listámon, hát… maximum háromnak, de nekik is csupán jobb híján. (Mindig van „legjobb 10”, még ha ezek nívója alatta is marad, mondjuk, a tavalyi finalistákénak.)
Természetesen még azokkal a lemezekkel is csupán a barátkozás fázisában járok, amelyekről már írtam ismertetőt, és amelyeket ennek köszönhetően rövid időn belül hatszor-hétszer is meghallgattam. Valószínűleg más lesz a viszonyunk decemberben, mint most, amikor óvatosan még csak annyit mondok: örülök, hogy megismerhettem ezeket a produkciókat. Na, de jöjjön a lényeg, a második negyedévi megjelenések rangsora, ami hangsúlyozom, pillanatfelvétel: van olyan album (Grand Magus), amelyik egy-két hónapja került elő nálam utoljára, másokat (Nebula, Baroness) az elmúlt 48 órában is hallgattam.
1. Grand Magus: Wolf God
2. Rammstein: Rammstein
3. Myrath: Shehili
4. Dying Gorgeous Lies: The Hunter and the Prey
5. Albez Duz: Enigmatic Rites
6. Nebula: Holy Shit
7. Baroness: Gold and Grey
8. Saint Vitus: Saint Vitus
9. Thronehammer: Usurper of the Oaken Throne
10. Psychotrone: As Dark Souls Watch
Az első négy-öt lemez az, amelyik egyértelműen bejön, a többi kellemes hallgatnivaló. A Nebula-t még ízlelgetem, a Baroness egyelőre csalódás, Timo Tolkki Avalon projektjének új anyaga (Return to Eden) pedig, bár jelenleg nincs fent a listán, idővel akár még előrébb is kerülhet a rangsorban.
Mindezek után pedig reménykedem egy erősebb folytatásban, bár látva a harmadik negyedév tervezett megjelenéseit, az igazi nagyágyúkra valószínűleg az év utolsó hónapjaiig kell várnunk. Ha jönnek egyáltalán.
Nektek kik az eddigi kedvenceitek az idei évből?
Leave a Reply