Vajon az általunk elsőként meghallgatott album lesz a zenekar legjobbja?

Túl vagyok körülbelül 250 megírt cikken, amelynek nagy része lemezismertető, és általában valami mindig eszembe jut az adott kritikával kapcsolatban. Nemrég azon morfondíroztam az egyik jubiláló lemez gépelése közben, hogy azok a régebben megjelent albumok, amelyekről mostanában megemlékeztem, milyen úton jutottak el hozzám. Illetve nem is egészen azon gondolkoztam, hogy miként sikerült beszereznem ezeket, hanem megpróbáltam felidézni, hogy attól az együttestől melyik album volt az első, amit megismertem. Ez még alapvetően semmilyen jelentőséggel nem bír, de jobban megfigyelve, arra a következtetésre jutottam, hogy a legtöbbjük, ami nálam debütált, a „legjobb” címkét kapta meg a banda diszkográfiájában, sőt közülük nem is egy örök kedvencemmé vált. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi lehet az oka annak, hogy az általam elsőként megismert album lett a zenekartól a „mindent vivő”, és miért nem bármelyik másik, amelyeket természetesen csak később hallottam.

Nemrég Coly arról cikkezett, hogy rengeteg zenekar a többedik lemezével nyerte el igazán a tetszését; nem a debütáló és nem is a második lett a nagy kedvenc, hanem valamelyik később megjelent koronggal jutottak fel nála a csúcsra. Abban én is egyetértek vele, hogy nem mindig a bemutatkozás viszi el a pálmát az együttes életművében, de erre nincs szabály, van azért néhány banda, akiknek az első kiadványa lett a favoritom, a többi már csak „kisszolga”hozzá képest. Visszatérve az eredeti kérdéshez: mégis milyen tényezők vezettek oda, hogy XY együttes bármelyik albuma, amelyik az első volt nálam a sorban, azért a Nr. 1.,  mert azzal ismertem meg őket?

Elsőre úgy gondoltam, hogy ez megválaszolhatatlan kérdés, illetve csak a véletlenen múlik minden, de egy picit beleástam magam a témába, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem is olyan bonyolult az ügy, vannak logikus érvek a felvetésre, vannak konkrétumok, amelyek befolyásolták a dolgok menetét.

Nálam ez az album indította el a metal-rajongást. Nem csoda, hogy ez a kedvencem a zenekartól.

Elsőként lényeges momentum, hogy hány éves vagyok, és mióta hallgatok heavy metal-t. 13 évesen szippantott be a gépezet, ez 1988-ban volt, amikor már Magyarországon is ezerrel dübörgött a fémzene, de információhoz, könnyű beszerzési forrásokhoz még nehézkes volt hozzáférni. Hol volt még akkor internet, amelyen keresztül manapság minden egyszerűen letölthető, meghallgatható, elolvasható?! De pont ezen tényezők miatt alakult minden úgy, ahogy. Információt a Metal Hammer (Hungarica), mai nevén HammerWorld és az akkor virágzásukat élő fanzine-ek (Rattle Inc., Panic, EZL stb.) szolgáltatták, de akármennyire is igyekeztem, így is foghíjas volt a zenei ismeretem. Egyrészt, koromnál fogva már egy kicsit le voltam maradva jó pár zenekarral kapcsolatban, másrészt ezek az újságok sem rendelkeztek mindent átfogó tartalommal, közel sem lehetett annyi hírt megosztani, mint manapság, így maradt az a szűkebb csatorna, amin keresztül értesülni tudtam együttesekről.

Kazettamásolás, műsoros kazetta-megvétel, később CD-re váltás: ezek voltak számomra a szellemi táplálékok, amelyek megint csak korlátok közé voltak szorítva. Jól meggondoltam, mit is veszek meg, miért fizetek ki pénzt (ez még üres kazettára, CD-re is vonatkozott). Ehhez csakis a jó kritikák szolgálhattak alapul, mivel nem lehetett „kockáztatni”. Ha olvastam egy dicsérő lemezismertetőt, láttam, hogy a „Hangpróbán” vagy a fanzine-ek pontozásaiban magas értékek kerültek a lemez mellé, esélyes volt, hogy beszerzem az albumot. És rengeteg olyan eset volt, hogy előtte még nem is tudtam a zenekarról. De még ha hallottam is a nevüket, nem mindig voltam képben azzal kapcsolatban, hogy mekkora diszkográfiával rendelkeznek. Ott volt a cikk, a pontszám és kész, úgy éreztem, ez a korong kell nekem, nincs mese, valahogy megszerzem. Így történhetett meg az, hogy bár ez már az x-edik lemeze volt a zenekarnak, de sebaj, én az újat vettem meg/másoltam át. És jó néhányról később kiderült, hogy sokak szerint is az a csúcs. De, mint mondtam, nem volt törvényszerű, hogy csakis a debütálás viszi a prímet, azért nem egyszer a később megjelent korong(ok) nagyobb kedvencemmé vált(ak), de az biztos, hogy számos album rögtön az élre került, és a további beszerzések nem tudták lenyomni a „bemutatkozást”.

Ez a nagylemez pedig az első volt, amit megvettem magamnak. Szintén nem tudta lenyomni a többi, bár az …And Justice for All közel került ehhez.

Szerettünk barátok, ismerősök véleményére is adni, illetve a közös zenehallgatások (Coly ezt is felidézte) szintén sokat jelentettek. Sancho, Dakota, Vértesi Pisti és Juhász Tibi barátaim is hasonló cipőben jártak, ők is nagyon meggondolták, mit szereznek be, majd ha valamelyiküknek bejött a mű, egyből ment a jeladás, hogy ezt nekem is hallanom kell. És ezek a dolgok visszafelé is működtek: ha valami nekem tetszett meg, én sem tartottam titokban.

Az idő előrehaladtával egyre nagyobb számban jelennek meg albumok, követni is nehéz, hogy manapság mennyit adnak ki, és ugyan most már minden gyorsan elérhető, kinek van annyi ideje, hogy mindent meghallgasson, elolvasson. De a szaklapokban is gyakran találkozom olyan lemezkritikákkal, amelyekben azt írják, hogy ez a korong már a sokadik a sorban, de a korábbi kiadványokról biztos, hogy nem adtak hírt vagy nem emlékszem, hogy mély benyomást tett volna rám a lemezismertető. Így, ha az éppen aktuális cikk hatására úgy döntök, hogy beszerzem az albumot – mivel pozitívan nyilatkoztak róla –, nagy az esélye, hogy azt fogom a kedvencemnek tartani.

Nagyjából ezek a tényezők vezettek ahhoz, hogy az a korong lett a kedvencem az adott együttestől, amit először hallottam tőlük. Egy listát még megosztok, hogy mely lemezek vannak benne a top 50-emben – természetesen az „örök szerelem első hallásra” kategóriából:

Metallica: Master of Puppets (az első általam megvett heavy metal kazetta is egyben)
Suicidal Tendencies: Lights Camera Revolution
Exodus: Fabulous Disaster
Deep Purple: In Rock
Helloween: Keeper of the Seven Keys part I.
Opeth: Blackwater Park
Strapping Young Lad: City
King Diamond: Conspiracy
Borknagar: Quintessence
Amorphis: Elegy
Swallow The Sun: Songs from the North I,II,III
Samael: Passage
Pink Cream 69: One Size Fits All
Queensryche: Empire
Voivod: Killing Technology
Kyuss: Welcome to Sky Valley (mondjuk, ez egy szinten van a Circus-szal)
Fear Factory: Demanufacture
Mekong Delta: Dances of Death
Code: Resplendent Grotesque
Covenant (The Kovenant): Nexus Polaris
White Zombie: Astro Creep 2000
Baroness: Yellow & Green

Szóval, majdnem a fele ilyen.

\m/
A szerző: Zozzie 316 Articles
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy mikrobiológiai fermentációs cégnél üzemvezető.

6 Comments

  1. Szerintem ez inkább attól függ ,hogy életünk mely szakaszán talál meg a zenekar,vagy még inkább a műfaj amit képvisel.Például én a Fear Factory-t a Soul of a new machine lemezzel ismertem meg,amikor az kijött.értetlenül álltam (állok) a demanufacture státusza elött.De az adott műfajhoz tuti meghatározó az első zenekar.A death metal-t én a Cause Of death-al ismertem meg,máig az azon lemezen felelhető nyomasztóbb szürreálisabb death metal-hoz húz a szívem…Kivételként a hangszeres tudás megugrását emelném ki egy zenekarnál,az adott esetben könnyen a kedvencé tehet egy lp-t.

    • Hali! Igen, ki is hangsúlyoztam a cikkben, hogy „jókor voltam jó helyen”. Egészen biztos vagyok benne, hogy azért alakultak nálam így a dolgok, mert abban az időben lettem metal rajongó.

  2. Szia. Jo iras, csak nem helytallo. Tenyleg vannak lemezek, eloadok. De nem lehet altalanositani. Az egyik pelda mi eszembe jut a WASP. A TV ben lattam egy The Sting live koncertes bevagast. Nem hatottt meg. Rajongok tudjak az nem is kapott jo kritikat. Aztan par evre ra meghallottam az Animal szamot. Na mondtam, ez igen. Masik pelda a Motorhead. Nem szeretttem a regi Motorhead albumokat. Ez a hangzas miatt volt. Aztan meghallottam a Fight szamukat es az Inferno lemezt. Az rendesen hengerelt. Visszahallgattam a regi cuccokat es mar jobban bejottek.
    Ez egy par pelda de meg sok van. Bar jo dolgok vannak az oldalon, az emlitett cikkel nem tok azonosulni, de varok tovabbi cikkeket toletek. 🙂

    • Üdv! Köszönöm észrevételedet! Tudod, mint minden az életben, szubjektív. Azt írod, hogy az írásom nem helytálló. Sok embernél biztos nem, de biztos vagyok benne, hogy jó néhány zenehallgatónál igen. Tuti, hogy sok véletlen egybeesés eredményezte azt, hogy nálam így alakultak a dolgok. De ott van pl. a Slayer, aki az abszolút kedvenc zenekarom, de tőlük a Show No Mercy volt az első, amit tőlük hallottam, de nem az a kedvencem, hanem a Seasons in the Abyss. Ám, szeretem, ha valakivel lehet érdemleges vitát folytatni, és te nem írtál semmi olyat, ami irritáló lenne, elfogadom álláspontodat! Üdv, Zozzie

  3. Hmm… 16 évesen a lego meg a sci-fi volt a meghatározó, ( ok kissé késön érô voltam, bár a,szexi orossztanárnöre serdülöként simán kivertem?) viszont a Ride To Lighting ( kazetta) ,majd Gurály Úr, heavy metal mûsora az akkori Petôfin simán megfogott.( Ok a LED ZEP film,meg Édesanyám Garry Glitter rajongása után nem volt nehéz?) Summa summarum:az elsô vinylem, a Don’t Break The Oath volt
    A lörinci Béke tér közelében volt egy u.n.maszek mûszaki bolt.( Mellesleg Herczeg úr írányitott oda, mert nála ép nem volt a cucc)

  4. Tényleg sokat számít, van-e előszelekció. Sok zenét anno én is úgy kaptam „tapasztalt” ismerősöktől, hogy ők már átrágták magukat a fél diszkográfián, volt rálátásuk, az általuk legjobbnak vélt anyagokat kaptam tőlük elsőre, sokszor tényleg az lett a befutó hosszabb távon nálam is, pl: summoning – Dol Guldur, Katatonia – Brave Murder Day, Bathory – Blood Fire Death, Bal-Sagoth – Battle Magic (náluk lehetne albumszavazás). Aztán van olyan is, hogy nem. 🙂

    Pl az egész metal zene iránti imádat nálam a Moby Dick – Tisztítótűz lemezzel kezdődött, amit emiatt azóta is nagy becsben tartok, szerintem sokkal jobban értékelem, mint egy átlag rajongójuk, aki tuti elő se szedi. Megjegyzem, én is ritkán, maga a zenekar se. 😛 És még csak a legjobb 5 lemezük közé se raknám be. Ugyanígy vagyok a Metallica fekete lemezével, amit antikvár boltban vettem meg, később túl is adtam rajta, hát, az utóbbi 5-10 évben nem sokat pörgött az se…

    És még olyan is előfordult, amikor az első benyomások miatt évekig hanyagoltam egy amúgy arra érdemes együttest. A legjobb példa erre a Megadeth, akiktől a Crush ’em klipjét ismertem, meg talán a Symphony-t játszotta iskolai klubban egy zenekar – ezek alapján el is könyveltem őket egy kalap szarnak. Aztán pár éve a legnagyobb kedvenceimmé nőtték ki magukat a korai albumaik, amikor azoknak is utánajártam.

    De ugyanígy vagyok a 3rd and the mortallal, a Painting lemezük elsőre egyáltalán nem fogott meg, a Tears Laid in Earth/Sorrow kettős ehhez képest etalon a műfajban.

    Aztán van még sok ilyen zenekar: Sepulturától is talán a Schizophreniába futottam bele elsőre, vagy a Rootsba – tőlük is más a favorit. Akelával is úgy jártam, mint a Moby Dickkel. A Venomnak csak a nevét ismertem kritikákból, vettem antikvár boltban egy Calm before storm cd-t, mert az volt készleten, aztán nem értettem, mire fel a kultuszuk…. 😀

    Manapság meg már úgy jutok új zenékhez, hogy rákeresek, az adott előadónak a rateyourmusic oldalon, vagy metal archives-on, netán a rattle albumszabvazós játékon 😉 melyik kiadványára jött a legtöbb szavazat/legjobb pont, aztán azzal próbálkozom. Így azért jó eséllyel tényleg a legerősebb lemezanyagba fogok elsőre belefutni.

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*