Vajon az általunk elsőként meghallgatott album lesz a zenekar legjobbja?

Túl vagyok körülbelül 250 megírt cikken, amelynek nagy része lemezismertető, és általában valami mindig eszembe jut az adott kritikával kapcsolatban. Nemrég azon morfondíroztam az egyik jubiláló lemez gépelése közben, hogy azok a régebben megjelent albumok, amelyekről mostanában megemlékeztem, milyen úton jutottak el hozzám. Illetve nem is egészen azon gondolkoztam, hogy miként sikerült beszereznem ezeket, hanem megpróbáltam felidézni, hogy attól az együttestől melyik album volt az első, amit megismertem. Ez még alapvetően semmilyen jelentőséggel nem bír, de jobban megfigyelve, arra a következtetésre jutottam, hogy a legtöbbjük, ami nálam debütált, a „legjobb” címkét kapta meg a banda diszkográfiájában, sőt közülük nem is egy örök kedvencemmé vált. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi lehet az oka annak, hogy az általam elsőként megismert album lett a zenekartól a „mindent vivő”, és miért nem bármelyik másik, amelyeket természetesen csak később hallottam.

Nemrég Coly arról cikkezett, hogy rengeteg zenekar a többedik lemezével nyerte el igazán a tetszését; nem a debütáló és nem is a második lett a nagy kedvenc, hanem valamelyik később megjelent koronggal jutottak fel nála a csúcsra. Abban én is egyetértek vele, hogy nem mindig a bemutatkozás viszi el a pálmát az együttes életművében, de erre nincs szabály, van azért néhány banda, akiknek az első kiadványa lett a favoritom, a többi már csak „kisszolga”hozzá képest. Visszatérve az eredeti kérdéshez: mégis milyen tényezők vezettek oda, hogy XY együttes bármelyik albuma, amelyik az első volt nálam a sorban, azért a Nr. 1.,  mert azzal ismertem meg őket?

Elsőre úgy gondoltam, hogy ez megválaszolhatatlan kérdés, illetve csak a véletlenen múlik minden, de egy picit beleástam magam a témába, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem is olyan bonyolult az ügy, vannak logikus érvek a felvetésre, vannak konkrétumok, amelyek befolyásolták a dolgok menetét.

Elsőként lényeges momentum, hogy hány éves vagyok, és mióta hallgatok heavy metal-t. 13 évesen szippantott be a gépezet, ez 1988-ban volt, amikor már Magyarországon is ezerrel dübörgött a fémzene, de információhoz, könnyű beszerzési forrásokhoz még nehézkes volt hozzáférni. Hol volt még akkor internet, amelyen keresztül manapság minden egyszerűen letölthető, meghallgatható, elolvasható?! De pont ezen tényezők miatt alakult minden úgy, ahogy. Információt a Metal Hammer (Hungarica), mai nevén HammerWorld és az akkor virágzásukat élő fanzine-ek (Rattle Inc., Panic, EZL stb.) szolgáltatták, de akármennyire is igyekeztem, így is foghíjas volt a zenei ismeretem. Egyrészt, koromnál fogva már egy kicsit le voltam maradva jó pár zenekarral kapcsolatban, másrészt ezek az újságok sem rendelkeztek mindent átfogó tartalommal, közel sem lehetett annyi hírt megosztani, mint manapság, így maradt az a szűkebb csatorna, amin keresztül értesülni tudtam együttesekről.

Kazettamásolás, műsoros kazetta-megvétel, később CD-re váltás: ezek voltak számomra a szellemi táplálékok, amelyek megint csak korlátok közé voltak szorítva. Jól meggondoltam, mit is veszek meg, miért fizetek ki pénzt (ez még üres kazettára, CD-re is vonatkozott). Ehhez csakis a jó kritikák szolgálhattak alapul, mivel nem lehetett „kockáztatni”. Ha olvastam egy dicsérő lemezismertetőt, láttam, hogy a „Hangpróbán” vagy a fanzine-ek pontozásaiban magas értékek kerültek a lemez mellé, esélyes volt, hogy beszerzem az albumot. És rengeteg olyan eset volt, hogy előtte még nem is tudtam a zenekarról. De még ha hallottam is a nevüket, nem mindig voltam képben azzal kapcsolatban, hogy mekkora diszkográfiával rendelkeznek. Ott volt a cikk, a pontszám és kész, úgy éreztem, ez a korong kell nekem, nincs mese, valahogy megszerzem. Így történhetett meg az, hogy bár ez már az x-edik lemeze volt a zenekarnak, de sebaj, én az újat vettem meg/másoltam át. És jó néhányról később kiderült, hogy sokak szerint is az a csúcs. De, mint mondtam, nem volt törvényszerű, hogy csakis a debütálás viszi a prímet, azért nem egyszer a később megjelent korong(ok) nagyobb kedvencemmé vált(ak), de az biztos, hogy számos album rögtön az élre került, és a további beszerzések nem tudták lenyomni a „bemutatkozást”.

Szerettünk barátok, ismerősök véleményére is adni, illetve a közös zenehallgatások (Coly ezt is felidézte) szintén sokat jelentettek. Sancho, Dakota, Vértesi Pisti és Juhász Tibi barátaim is hasonló cipőben jártak, ők is nagyon meggondolták, mit szereznek be, majd ha valamelyiküknek bejött a mű, egyből ment a jeladás, hogy ezt nekem is hallanom kell. És ezek a dolgok visszafelé is működtek: ha valami nekem tetszett meg, én sem tartottam titokban.

Az idő előrehaladtával egyre nagyobb számban jelennek meg albumok, követni is nehéz, hogy manapság mennyit adnak ki, és ugyan most már minden gyorsan elérhető, kinek van annyi ideje, hogy mindent meghallgasson, elolvasson. De a szaklapokban is gyakran találkozom olyan lemezkritikákkal, amelyekben azt írják, hogy ez a korong már a sokadik a sorban, de a korábbi kiadványokról biztos, hogy nem adtak hírt vagy nem emlékszem, hogy mély benyomást tett volna rám a lemezismertető. Így, ha az éppen aktuális cikk hatására úgy döntök, hogy beszerzem az albumot – mivel pozitívan nyilatkoztak róla –, nagy az esélye, hogy azt fogom a kedvencemnek tartani.

Nagyjából ezek a tényezők vezettek ahhoz, hogy az a korong lett a kedvencem az adott együttestől, amit először hallottam tőlük. Egy listát még megosztok, hogy mely lemezek vannak benne a top 50-emben – természetesen az „örök szerelem első hallásra” kategóriából:

Metallica: Master of Puppets (az első általam megvett heavy metal kazetta is egyben)
Suicidal Tendencies: Lights Camera Revolution
Exodus: Fabulous Disaster
Deep Purple: In Rock
Helloween: Keeper of the Seven Keys part I.
Opeth: Blackwater Park
Strapping Young Lad: City
King Diamond: Conspiracy
Borknagar: Quintessence
Amorphis: Elegy
Swallow The Sun: Songs from the North I,II,III
Samael: Passage
Pink Cream 69: One Size Fits All
Queensryche: Empire
Voivod: Killing Technology
Kyuss: Welcome to Sky Valley (mondjuk, ez egy szinten van a Circus-szal)
Fear Factory: Demanufacture
Mekong Delta: Dances of Death
Code: Resplendent Grotesque
Covenant (The Kovenant): Nexus Polaris
White Zombie: Astro Creep 2000
Baroness: Yellow & Green

Szóval, majdnem a fele ilyen.