„A legnagyobb, legmaradandóbb zene gyakran bukkan fel találékony elmék találkozásakor. Amennyiben Shane Embury-ről, Russ Russell-ről és új projektjükről, a Tronos-ról van szó, mindketten évtizedek óta dolgoztak szorosan együtt, és már régen létrehoztak egy ösztönös, kreatív kapcsolatot.” Ez áll az információs lapon.
Az elsősorban stúdiós szakemberként ismert és nevet szerzett Russ Russell (Parlour stúdió, többek között az Amorphis Tuonela, az At The Gates To Drink from the Night Itself, a Brujeria Pocho Aztlan, az Insidious Disease Shadowcast albumai, valamint az idei Memoriam-, Lock Up- és Napalm Death-anyagok felvételeinek színhelye) 2013-ban hozta össze a Tronos-t Shane Embury-vel. Nem újkeletű a két zenész kapcsolata, lévén, hogy mindketten játszottak az 1999-es Meathook Seed-anyagon, a B.I.B.L.E.-on, valamint a máig működő Absolute Power egyetlen alkotásán, a 2011-es Absolute Power-en.
Miután hatékonyan (hatásosan) kell egy új terméket reklámozni, a promóciós lap úgy fogalmaz, hogy nemcsak Russ és Shane tehetségének inspiráló kombinációja a zenekar, hanem egy változatos kísérleten alapuló együttműködés is, abból az eredeti ötletből kifejlődve, hogy valami igazán úttörőt, izgalmasan szokatlant hozzanak létre.
Russ Russell: „Évek óta, ahányszor csak együtt turnéztunk vagy stúdióban voltunk, gyakran voltak hajnalig tartó beszélgetéseink arról, hogy olyan zenét kellene közösen csinálnunk, amely sötét és apokaliptikus, ugyanakkor törékeny és ambient, felöleli a zene különböző hangulatait, amelyeket mindketten szeretünk”.
Szövegileg konceptlemezről van szó, mert az elmúlás, a konkrét emberi lét, a halál utáni állapot köré fűzték fel mondanivalójukat, és a zenei megvalósítás ehhez maximálisan kapcsolódik. Russ: „A koncepció már jóval azelőtt megszületett, hogy megírtuk volna az első dalt. Az emberi faj végéről, a belső és külső tér vizsgálatáról, kereséséről, az élet és a tudat időutazás általi kiterjesztéséről, meditáción és végül halálon keresztül történő energiaátvitelről beszélgettünk. Hogyan élhetne tovább az emberi faj? Néhány óriási űrhajóban, vagy úgy, hogy magunk mögött hagyjuk a testünket? Több beszélgetés után eldöntöttük, hogy valóban meg kell próbálnunk, így egy hétre összejöttünk, és két nóta meg is született. Igazán könnyedén ment, és pontosan az történt, ami a fejünkben volt, így elhatároztuk, hogy egy komplett lemezt készítünk”.
Annak szerintem nincs jelentősége, hogy projektről vagy „főállású zenekarról” beszélünk, sokkal inkább annak, hogy Shane és Russ mellett Dirk Verbeuren dobos, illetve neves underground muzsikusok, például Dan Lilker, Bill Gould, Troy Sanders, valamint Denis „Snake” Belanger vettek részt a munkálatokban. A Meathook Seed indusztriális megközelítése a mérvadó, hozzáadva egy csipetnyi szellősebb Strapping Young Lad-et, sok dallammal fűszerezve – nagyjából így tudnám körülírni a hallottakat.
Russ: „Ez egy pillantás az univerzumra különböző nézőpontokból. Noha úgy gondolom, hogy néhány hatásunk meglehetősen átlátható, nem tudok visszaemlékezni olyan lemezre, amely így összerakta volna azokat, mint ez. Ez egy utazás, mindenféle értelemben. Vannak képsorok, amelyeket az agy és a test ritmusához dolgoztak ki, rezgések, amelyek azáltal növelik a zene útját, hogy serkentik az elme bizonyos részeit. Sötét és brutális, mélyen merészkedik a rémálmokba, ugyanakkor helyenként mérhetetlenül felemelő. Meggyőződésem, hogy ez az a hang, amit hallani fogok, amikor elhagyom a Földet”.
Szó se róla, mindvégig nyomasztó a hangulat, és ennek megfelelően rettentő súlyos a zenei aláfestés, bőven akadnak azonban akár már első hallásra is megjegyezhető dallamok, részek, mint például a korongot nyitó Walking Among the Dead Things-ben (függetlenül attól, hogy majdnem nyolcperces darab), a The Past Will Wither and Die-ban, vagy a hegedűvel és Erica Nockalls (The Wonder Stuff) vokáljaival megtámogatott Voyeurs of Nature’s Tragedies-ben. Snake-et a Premontion-ben halljuk, ennek megfelelően a Voivod-ra jellemző borult hangulat is adott, ahogy például a Judas Cradle-ben is, míg a metalos, zúzós oldalt a The Ancient Deceit és a Birth Womb képviseli.
Mindenképpen ki kell emelnem a basszusgitárt: teljesen mindegy, hogy melyik dalban ki kezeli, mindvégig remekül hallhatók a futamok, nem süllyesztették el azokat a keverés folyamán. Az anyagot a Black Sabbath Never Say Die! lemezéről ismert Johnny Blade „iparosított” feldolgozása zárja. Russ: „Ez születés, halál, újjászületés. Az univerzális körforgás, az emberiség prolongálása, a napok vége, csapdába ejtve egy végtelen, örökös rémálomba. Az öröm könnyei, félelem, utálat és bánat. Jóllehet mi, mint faj igazán elbaszottak vagyunk ezen a bolygón, de van remény az Utópiában, ami egy nem hallott sóhaj az űrben. Minden rendben lesz”.
A zenészek azon reményeiknek adnak hangot, hogy a produkciót színpadra is állíthatják, de komoly turnékra ne számítsunk, kizárólag egy-egy fellépésre. Shane Embury: „Reméljük, hogy egy bizonyos ponton képesek leszünk játszani egy-egy bulit. Vetítéssel egybekötött vizuális tapasztalatnak kell lennie, szóval nem megyünk egész turnékra. Egy speciális dolognak kell lennie, amely csak néha-néha jön össze. Mivel továbbra is több zenét írunk, reméljük, hogy az élő előadásokon túl, más médiumokon keresztül a kísérletezésre és az együttműködésre is kiterjed”.
Hozzáteszem gyorsan, senki ne számítson forradalmian új, világmegváltó muzsikára, mindazonáltal egy korrekt módon összerakott, vastag hangzással felvértezett alkotásról beszélünk. Az én tetszésemet elnyerte, és bízom abban, hogy a zenészek szövetsége nemcsak erre az egy anyagra korlátozódik, és lesz még folytatása az albumnak.
Leave a Reply