A zenekart biztos nem kell bemutatni e sorok olvasóinak, hiszen az egyik legrégebbi, 1982 óta létező Bay Area-i formációról van szó. Sajnos 1991-ben feloszlásra kényszerültek, aminek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy egyik amerikai turnéjukon felborult a turnébuszuk, amelynek következtében akkori dobosuk, Andy Galeon súlyosan megsérült. De ezzel egyidejűleg énekesüknek, Mark Oseguedának is elment a kedve a zenéléstől, és polgári foglalkozást választott, amelyet ma is űz, hiszen zenei karrierje mellett most is, immár 15 éve egy hatalmas, többemeletes táncklubban dolgozik San Francisco környékén, és innen tűnik el hosszabb-rövidebb időre, amikor csapata turnéra indul.
2004-es újjáalakulása óta viszont a csapat folyamatosan aktív, és 2-3-4 évente jelentkezik újabb lemezzel. Legújabb albumuk valószínűleg nem nevezhető korszakalkotónak a zenekar pályáján, viszont ez is hozzátesz valamit eddigi munkásságukhoz. A ’80-as évek vége felé, akárcsak a Mordred, ők is kevertek némi funky-t alapvetően thrash muzsikájukhoz, itt pedig az Immortal Behated végét dobták fel egy kis zongorával és klasszikus gitárral, ami jól passzol a szám arpeggiós gitáros bevezetéséhez. De vannak itt punk rock (I Came for Blood) és death metal (Divine Defector) elemek is, amelyek jól illeszkednek az együttes stílusához, ami természetesen továbbra is thrash metal.
Rob Cavestany-nak végre teljesült a vágya, és ezúton sikerült kedvenc stílusainak is helyet találnia saját csapatának muzsikájában. Mostani albumuk talán leginkább a Killing Season által kijelölt vonalba illeszthető, amit nagyon jól kiegészítenek a már említett elemekkel. Tipikus, változatos thrash-elést hallunk, amelyben a száguldó, a közepes és a lassabb tempó váltakozik. Mindezt egy nem idegesítően kattogó, gépies dobolás, hanem a dinamikához alkalmazkodó, precíz, érdekes, kifejezetten élőnek ható játék kíséri.
De ahogy az egy thrash zenekartól elvárható, társadalomkritika is van itt bőven, kezdve a címadó nótával, amely azt taglalja, hogy az emberek generációról generációra, az erőszakkal, az agresszióval és a gyűlölettel a tetőfokára értek az emberiség negatív fejlődésének, amelynek végállomása a teljes pusztulás lett. A Föld kihalt vidékein pedig azok az élőlények maradtak fenn, amelyek összetartóan, falkában élnek. Például a farkasok, amelyek fogukat vicsorítva, szívósan harcolnak az életükért. Együtt rohannak, ahogy az a lemezborítón is látható, feldíszítve az ellenség skalpjaival, amelyeket közösen szereztek meg, annak bizonyítékaként, hogy túlélték őket ebben a farkastörvényű világban. Ez az üzenet az egész albumon végigvonul, amelynek borítóját Elliot Whites alkotta meg, képi formában adva vissza a dalok energiáját. (Érdekes, hogy a Possessed-nél szintúgy jelen van ez a társadalomkritika, viszont náluk a sötét és a világos erők harcának viszonylatában.)
„A dalok, mint szinte minden alkalommal, most is riffekből születtek – mesélte legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, nem is olyan régen Rob Cavestany gitáros. – Ezeket egészítjük ki a felvett skiccekkel, szövegfoszlányokkal és egyéb ötletekkel, amelyeket aztán a véglegesítés folyamatában fűzünk össze.” Rob elmondása szerint, amikor összejönnek Mark-kal, ő hagyja magát inspirálni, már csak azért is, mert az énekes szinte már az első alkalommal is olyan ötletekkel, dallamokkal áll elő, amelyek a végleges formába öntésnél is meg fognak maradni. Persze ezek még kiegészülnek apró részletekkel, de a nyers formájuk már ekkor is stimmel.
Ezt követően Cavestany otthon összhangba hozza a ritmusokat és a dallamokat, és ha ezzel elkészült, mutatják meg a számokat a dobos Will Carroll-nak, hogy a groove-okat is hozzáadhassák. Aztán jön Damien Sisson, hogy kemény basszusalapjaival kiegészítse az összképet. Ezt követően ismét Osegueda kapja meg a felvett dalokat, aki hagyja magát inspirálni az adott hangulattól, és így dolgozza ki a szövegeket. Végül, ha mindez elkészült, jön a gitáros Ted Aguilar, aki a már végleges dalokhoz felveszi a szólókat.
Ha ez is kész, akkor indul a producer keresése: ezúttal Jason Suecof lehetett az a szerencsés az Audiohammer stúdióból, aki felvehette és keverhette az anyagot, Ted Jensen pedig a Sterling Sound stúdióban maszterizálta az egészet. Ez a fajta produkció nagyon jól passzol a zenekar organikus stílusához.
Mire ez a cikk megjelenik, a zenekar már európai headliner turnén vesz részt, egészen június 23-ig, amire nagyon kíváncsi vagyok, hiszen egész pályafutásuk alatt csak elvétve láthattunk tőlük egy átlagos programot. Márpedig ők is abba a kategóriába tartoznak, ahová a Slayer vagy az Overkill, akik élőben mindig a maximumot nyújtják, napi közérzetüktől függetlenül. A június 19.-i dátumot siegburgi (Észak-Rajna-Wesztfália) helyszínnel pirossal írtam be az emlékeztetőmbe, amikor is Cavestany-ék az Evil Invaders-szel és a Perzonal War-ral nyomják majd közösen. Ezen az estén végre élőben is meg lehet győződni a dalok valós erejéről és frissességéről, hisz a számok megmérettetése koncerten az igazi!
Leave a Reply