Avantasia – Barba Negra Track, 2019. május 6. (beszámoló)

3 óra 6 fokban

A koncert előtti napon – ahogy, gondolom, sokan – én is sűrűn nézegettem a netes időjárás-előrejelzést, később pedig még az is felmerült bennem, hogy kihagyom ezt az egyébként rendkívülinek ígérkező élményt. Második napja folyamatosan esett, a hőmérő higanyszála tartósan beragadt 10 fok alá, márpedig egy szabadtéri koncert esetében ezek nem feltétlenül közérzet-javító körülmények. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott volt a remekül sikerült, idei Moonglow album, a várható sztárparádé, valamint a 9900 forintos jegyár is. Úgyhogy mentem, és nem bántam meg.

Az égiek számlájára írandó, hogy a buli előtt végre elállt az eső, és csak a ráadásblokk alatt kezdtek újra szivárogni az ég csatornái. Tobias Sammet és kompániája pedig több mint három órán keresztül szórakoztatta a budapesti közönséget, amely összetételét tekintve igen vegyesnek tűnt: különösen feltűnő volt a hölgyek magas aránya, de gyerekeket ugyanúgy láttam, mint az idősebb generáció képviselőit.

És hát mi mást is tehetnének ilyen zord időben a színpadon és a nézőtéren állók, mint hogy kölcsönösen hevítik egymást. Tobi az est folyamán többször is kifejezte elismerését a koncertszervezők és a rajongók felé, akik végig kitartottak mellettük. Mint mondta, nem gondolták volna, hogy májusban északi-sarki klíma fogadja őket Budapesten, majd hozzátette, 6 fokban még soha nem léptek fel szabadtéren. „Az idő szar, a közönség viszont csodálatos” – jelentette ki, és valóban, én is rég tapasztaltam ilyen lendületet és lelkesedést, hallottam ilyen hangos kórusokat a színpad előterében.

Ebben persze az is közrejátszhatott, hogy senki nem akart megfagyni. Sammet szerint a színpadon még a nézőtérinél is hidegebb volt: nem véletlenül táncolt annyit az elején a frontember, tekert frottírtörülközőt a nyaka köré, társai közül pedig többen is sapkában játszottak. Idővel úgy éreztem, Tobi hangja meg is sínylette a barátságtalan klimatikus viszonyokat; nem véletlenül, hiszen az est folyamán az ő torka volt a leginkább igénybe véve.

A műsor nagy része duettekre épült: előbb az Avantasia projekt atyja énekelt két-két dalt az egymás után színpadra lépő vendégművészekkel, majd azok álltak párba egymással. Úgy tűnik, jó ideje komoly presztízse van annak, ha valaki – akár turnémuzsikusként, akár vokalistaként – részt vesz ebben a nagyszabású produkcióban. Az alapcsapat – Tobias mellett Sacha Paeth (ex-Heavens Gate, Luca Turilli, Aina, Trillium stb.) és Oliver Hartmann (Hartmann, ex-At Vance stb.) gitárosok, Michael „Miro” Rodenberg billentyűs és Felix Bohnke dobos (Edguy, Gus G stb.) – jó ideje adott, de André Neygenfind basszusgitáros is már hatodik éve penget velük, és az ezen az estén látott énekesek (a színpadra lépés sorrendjében: Ronnie Atkins, Jørn Lande, Geoff Tate, Eric Martin és Bob Catley) is visszajáró vendégnek mondhatók.

Hozzájuk képest új fiúnak számít a 2016-ban csatlakozott Herbie Langhans (Whispers in Crimson, Voodoo Circle, Sinbreed stb.), aki az idei turnéra érkezett Adrienne Cowan kisasszonnyal együtt a háttérvokál-szekciót alkotta. A csapat egyetlen nagy baráti társaságnak tűnt, ahol gyakori a mosoly, egymás ugratása, de ugyanúgy az elismerés és az odafigyelés is. Ennek egyik látványos példája volt, amikor egy szám erejéig a „kórustagok” is főszereplőkké léptek elő.

Bár több „sztárvendég” külsején is markáns nyomokat hagyott az elmúlt néhány évtized, a torkuk még mindig aranyból van. Ezen leginkább Bob Catley kapcsán döbbentem meg, aki most, a színpadon is látványos küzdelmet vívott az öregedéssel, ám amikor ki kellett énekelni valamit, hangja abszolút a régi időket idézte. A legnagyobb meglepetést azonban Jørn Lande okozta, aki – amióta utoljára találkoztunk, – nemcsak a haja nagyobbik részétől, hanem felesleges kilóitól is megszabadult.

Összességében, az előadók nemcsak technikailag, hanem mozgás és lelkesedés tekintetében is maximálisan odatették magukat, amit a közönség ugyanilyen aktivitással hálált meg.

Libabőr

De hogy a lényegről is ejtsek néhány szót :-), a sound gyakorlatilag az első pillanattól az utolsóig tökéletes volt, leszámítva azt a néhány pillanatot, amikor az első megszólaláskor egyik-másik énekes hangja eltűnt az éterben. A ritmusszekció különösen hangsúlyos volt: Bohnke egy plexifal mögött ütötte a bőröket, és Neygenfind hangszerének vastag húrjai is szívet melengetően döngtek. Érdekes, éppen hogy a gitárok voltak azok, amelyek nem tolakodtak az előtérbe, a szólók alatt persze ezeket is szépen lehetett hallani, akárcsak Miro billentyűs bevezetőit és szintifutamait.

A program természetesen az új album dalaira épült: a tizenegyből nyolc szerzemény is elhangzott. Hansi Kürsch távollétében nem játszották kedvencemet, a The Piper at the Gates of Dawn-t (a The Raven Child-ot viszont nélküle is elővezették), Michael Kiske híján a Requiem for a Dream-nek sem volt létjogosultsága, és Candice Night nélkül a címadó nótát sem tűzték műsorra.

A régi slágereket is jó érzékkel emelték be a műsorba, hiszen a leghangosabb ovációt éppen az olyan örökzöldek váltották ki, mint a Reach Out for the Light, az Avantasia vagy az estét záró The Seven Angels, de a közönség az egykori diszkósláger Maniac-ot is jól fogadta Eric Martin-tól. Ami azonban mindenkit heves headbangelésre (Sascha Paeth-et pedig ugrálásra!) késztetett, az a Twisted Mind döngölése volt. Az a szám pedig, amit hallva én is végképp libabőrös lettem, a főprogramban utolsóként elhangzó Lost in Space volt. Dejá vu-érzésem volt, hiszen ha fel akarom idézni a 2008-os Sziget Fesztiválos Avantasia-koncertet, máig ez a dal jut eszembe.

Tobiék a zord idő ellenére sem spóroltak a nótákkal: három órán át nyomták, igaz, ebben némi közönségénekeltetés is benne volt. Hozzáteszem, a vége felé, három-négy számnál azt éreztem, fárad (dermed) a produkció, különösen Sammet lassult be, és hogy talán jobb lenne már abbahagyni, de a végére szerencsére megint sikerült felpörgetni tempót.

Több szempontból is emlékezetes este volt, köszönet érte a szervezőknek, a zenészeknek és a kitartó közönségnek is! Remélem, legközelebb nyáron vagy fedett helyen találkozunk Tobiékkal. 🙂

Az elhangzott dalok:

Ghost in the Moon
Starlight
Book of Shallows
The Raven Child
Lucifer
Alchemy
Invincible
Reach Out for the Light
Maniac (Michael Sembello cover)
Dying for an Angel
Lavender
The Story Ain’t Over
The Scarecrow
Promised Land
Twisted Mind
Avantasia
Let the Storm Descend Upon You
Master of the Pendulum
Shelter From the Rain
Mystery of a Blood Red Rose
Lost in Space