Dave Mustaine egykori nagy kedvencei – manapság leginkább erről ismeretes a brit Angel Witch. Ha egy ilyen lángelme a favoritjai között tart számon egy csapatot, az óhatatlanul felkelti a műfaj híveinek kíváncsiságát. És valóban, ez a debütalbum figyelemreméltó momentumokat tartalmaz, főleg ha a megjelenése évszámát is figyelembe vesszük. Az NWOBHM-mozgalom egyik első klasszikusa ez az anyag.
A címadó és egyben önazonosító nóta tipikusan korai heavy metal, amelynek riffjei és szólói már mentesek a ’70-es évek sallangjaitól, de a hangzás még azt a korszakot idézi. Sőt, az egész lemez megszólalása leginkább a Black Sabbath Sabotage lemezére emlékeztet. A White Witch-ben a hangulatos felvezetés után már vegytiszta metal-galoppozást hallhatunk, amelyre az énekért is felelős Kevin Heybourne kifejezetten fülbemászó dallamokat hoz. A Confused is a legerősebbek közül való, súlyos menetelésének, lényegre törő riffjeinek köszönhetően. Évtizedekkel később is megállja a helyét, amire mi sem lehet jobb bizonyíték, mint hogy a Six Feet Under tagjai sem tudtak ellenállni a feldolgozás lehetőségének.
A már említett Sabbath hatása a zenén is tükröződik: a Sorcerers lírai kezdését Tony Iommi módra tekeredő, zuhanó ritmusú riffek váltják fel. Végül alaposan felpörög a dal, és egy vérbő gitárszólót is elsüt Heybourne. A Gorgron leginkább a White Witch-re hajaz: galoppos riffek, kiváló dallamok, némileg epikusabb tálalásban. A Sweet Danger egy jó tempós dal, egyes témái még a korai Iron Maiden-nek is jól álltak volna.
A Free Man leginkább power lírának nevezhető, Kevin a melankolikus hangvételben is jól teljesít, egyáltalán nem csöpögős a végeredmény, mivel a refrén alatt azért rendesen megdörren a gitár. Az Angel of Death újra egy komolyabb zúzás, a refrén gitárriffjét érdemes összevetni a Metallica évekkel későbbi For Whom the Bell Tolls-ának refrénjével. Valószínűleg nem csak Dave kultiválta a csapatot. 🙂 A sort a Devil’s Tower című hangulatos instrumentális tétel zárja.
Az erős debütálás után meglepő módon hamar feloszlott a zenekar, öt évvel később viszont egy megváltozott felállással ugyan, de újra nekiveselkedtek. Készültek is jól sikerült lemezeik, csak egy kissé háttérbe szorultak az akkori fővonal mellett. Kevin Heybourne kisebb-nagyobb kihagyásokkal a mai napig életben tartja a legendát. Az Angel Witch ma már persze nem túl komoly tényezője a színtérnek, de azt azért nem lehet elvitatni tőlük, hogy bemutatkozásként a heavy metal egyik mérföldkövét tették le az asztalra.
Leave a Reply