Phenomy: T.W.O. (2018)

Amikor az ember egy számára ismeretlen, pláne egy közel-keleti csapat anyagát teszi be a lejátszóba, benne van a pakliban, hogy egy nem túl jó minőségű, a zenészek példaképeit másoló anyaggal találkozik. Ahogy természetesen az is, hogy valami egyedit hall, és új kedvencet avat. Ha ez esetben utóbbi nem is történt meg, a libanoni kvintett kellemes meglepetést okozott második anyagával, ami után a bemutatkozó albummal is „kénytelen voltam” megismerkedni.

A régió országainak többsége (kormányzati szinten) nem igazán tolerálja a heavy metalt, így minden elismerés azoknak a muzsikusoknak, akik kitartanak kedvenc műfajuk mellett, és sokszor önerőből, minimális promóció mellett adják ki, juttatják el lemezeiket a rajongókhoz. A Phenomy tagjainak elmondása szerint Libanonban is hasonló a helyzet.

Az együttest öt évvel ezelőtt alapította Loïc El Haddad szólógitáros és Rudy Bejjani dobos. Ők ketten írták bemutatkozó albumuk, a Via Nocturna Records által 2016-ban megjelentetett Once and for All anyagát, amely egyébként konceptlemez, a szerzők személyes élményeiből táplálkozik, és erősen társadalomkritikus hangvételű.

Addigra természetesen ötfősre bővült a társaság: a ritmusgitáros Dany Arfan szinte a kezdetektől tagja a csapatnak, Bassam „Sam” Felfly énekes és Kevin Ghanem basszusgitáros viszont csak 2016-ban, a lemez felvételét megelőzően csatlakozott a Phenomy legénységéhez. Azóta csupán a bőgős posztján történt változás, amikor is tavaly Peter Aoun váltotta Ghanem-et.

A közel-keleti együttes alapvetően dallamos thrash-t játszik, annak azonban a szigorúbb változatát: elég csak meghallgatni az albumot nyitó Chaos Within lehengerlő kezdését, ami az In Flames klasszikus albuma, a Whoracle zseniális indítását juttatta eszembe. A melódiákat leginkább a frontember Felfly hozza, a gitáros El Haddad pedig változatos témákat tol alá, hol durván, hol egész finoman pengetve a gitár, s ezáltal a lélek húrjait. E komplexitásra a legjobb példa a Sacrifice, amelyben számos téma épül egymásra; a dal már-már túl hosszúnak tűnik, de nyilván egy többrészes szenvedéstörténetet mesél el. Hasonlóan összetett az instrumentális Endless Knot, amely szokatlan módon nem fel-, hanem leépül, a végére gyakorlatilag „elfogy”. Vagy az albumot záró The Tribe, amely egy már-már slágeres, táncos refréntől jut el egy tört ütemű, billegős ritmusig.

Sam Felfly

A jófajta orientális metal az arab folklór elemeit sem nélkülözheti. A paletta ezen a téren meglehetősen széles: egyes csapatok alapvetően népzenét játszanak, tradicionális hangszereken, arab nyelvű szövegekkel, keleties hajlításokkal, több-kevesebb durva gitárral. A másik végpont, és ez áll közelebb hozzám, amikor a nyugati típusú fémzenében, a lemeznek csupán egyes számaiban jelennek meg a tipikus keleties ritmusok, esetleg a hagyományos népi hangszerek.

A Phenomy is ez utóbbi vonalat képviseli. A pálmát ezen a téren a Dance of the Wounded Souls viszi el: a nóta közepére időzített arabos „ritmusdáridót” hallva azonnal beindul kezem, lábam, fejem – óriási pillanatok, az anyag legemlékezetesebb momentumai ezek. Orientális motívumok, ha nem is ilyen hangsúlyosan, de a címadó számban és a már említett The Tribe-ban is megjelennek. Egy másik miliőt idéz meg, de ugyanilyen hangulatos a Fear Not törzsi dobolós-éneklős kezdése is, amivel Bejjani-ék egy fél percre a dzsungel gyilkos misztikumát varázsolják körénk.

A mindössze nyolcszámos, 44 perces alkotást a zenekar eddig kizárólag digitális formátumban tette elérhetővé. Élvezetes, érett produkció: a zenészek le mernek térni arról a terepről, ahol a kompromisszummentes keménységé és a szédületes száguldásé a főszerep. Mások által még nem járt ösvényekre lépnek, amikor nemcsak tekernek, Felfly nem kizárólag hörög, hanem mernek lassítani is, új színeket vinni a vászonra. Alkotnak. Tetszik.

About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*