Tavaly ilyenkor Sipy kolléga ragadott tollat, és értékelte a saját nézőpontjából az első három hónap termését. Most én teszem ugyanezt, ami nem zárja ki, hogy a szerkesztőségen belül esetleg más is kövesse a példámat. 🙂
Ezzel az összefoglalóval, ahogy illik, megvártam a március végét és az utolsónak befutó anyagot, Devin Townsend Empath című nagylemezét. Utóbbiban persze még nem volt időm elmélyedni.
Ezt az anyagot leszámítva összesen 33 idei alkotást volt alkalmam többször is meghallgatni, és azt mondhatom, hogy közülük csupán 9 hagyott bennem mélyebb nyomot. Ezek azok az albumok, amelyeket újra és újra szívesen előveszek, amelyek kellően belém épültek, és amelyekre az intenzív ismerkedés időszakát követően sem untam rá.
Ha most gyorsan készítenem kellene belőlük egy toplistát, érzésből, anélkül, hogy bármelyiket is újra meghallgatnám, a rangsor valahogy így nézne ki:
1. Palace in Thunderland: The King of the Empty Aeon
2. Candlemass: The Door to Doom
3. Warg: Dark Tales
4. Flotsam and Jetsam: The End of Chaos
5. Overkill: The Wings of War
Utánuk pedig helyezés nélkül jönne a másik négy anyag, szándékosan abc-rendben:
A Pale Horse Named Death: When the World Becomes Undone
Avantasia: Moonglow
John Garcia: John Garcia and the Band of Gold
Rival Sons: Feral Roots
Utóbbiakat egyelőre tényleg nem tudom egymás elé-mögé sorolni, az egyik ezért jön be, a másik azért tetszik, ráadásul több különböző ízt, irányzatot kellene összevetni – most még nem vállalkozom erre, az év végén pedig, azt gondolom, nem lesz szükség rá, mert a „négyek” valószínűleg nem lesznek ott a legjobb tíz között, míg az első ötnek van erre esélye.
Közülük négyet – nem is olyan régen – én méltattam, és meg is indokoltam, hogy miért tetszenek annyira, amennyire. A Palace in Thunderland nagy kedvencem, akik idén sem tudtak hibázni, a spanyol Warg viszont új felfedezett, ígéretes anyag. Érdekes, két régi favoritom közül a Flotsam új anyaga jön be jobban, holott Blitz-éket előrébb rangsorolom a képzeletbeli örökranglistán.
A Candlemass kapcsán pedig egyetértek Dávid Lacival, idei lemezükre én sem adtam volna 5 pontnál kevesebbet. Azt gondolom, felesleges visszasírni a régi időket; ha olyan albumot készítettek volna, mint amilyenek a ’80-as évek második felében született klasszikusaik, azt vetették volna a szemükre. Az agy, Leif Edling jelenleg itt tart zeneileg, és ebben még az sem zavar, hogy a The Door to Doom ugyanabból a fészekaljból származik, mint a The Doomsday Kingdom bemutatkozó albuma és az Avatarium-lemezek.
Az itteni első két helyezett egész biztosan helyet kap majd az év végi Top 10-emben, és az esztendő további részének felhozatalától függően erre akár a Warg-nak is lehet esélye. Az elkövetkező hónapokban (amiről már tudok) az új Baroness-albumtól várom a legtöbbet, a Death Angel és a Myrath idei korongja viszont nem gondolom, hogy megszorongatja majd az általam legjobbnak gondolt anyagokat. És persze lesz egy csomó olyan alkotás, amelyről még nem is tudjuk, hogy érkeznek, úgyhogy ilyen szempontból, akárcsak az előzőek, ez is izgalmas év lesz.
Nálatok is gyűlnek már az év végi Top 10-es lista szereplői?
Válasz írása