Irigylem azokat, akik láthatták a Manowar-t a csapat búcsúturnéjának valamelyik állomásán. A Brno-i koncert részemről ugrott, de a remény hal meg utoljára: talán még bekerül egy budapesti vagy egy bécsi fellépés a programba, és akkor…
Eric Adams-ék 2012 óta nem jelentkeztek új stúdióalbummal, és már-már úgy nézett ki, hogy a The Lord of Steel lesz az utolsó anyaguk. Erre, szinte derült égből villámcsapásként, itt egy háromrészes EP-sorozat első darabja, amit akár úgy is felfoghatunk, mint egy több részre vágott nagylemez egyik szeletét, amivel a zenekar egyrészt a rajongók éhségét kívánja csillapítani, másrészt magának is lehetőséget adott arra, hogy a vége-nincs turnézás közepette új anyaggal rukkolhasson elő.
A végeredmény ennek megfelelően felemás érzéseket kelt bennem. Egyfelől itt van négy friss nóta, amelyeknek – mivel Joey DeMaio-ék soha nem mennek egy bizonyos szint alá – a minősége is garantált; az anyag látatlanban négyes osztályzatról indul, a kérdés csupán annyi, hogy ez vagy ennél jobb lesz a végső osztályzat. Másrészt viszont, ha alibizésnek nem is, de egyfajta Manowar-pótléknak, rajongói túlélőcsomagnak nevezném az alkotást.
A kredit tanúsága szerint ezt az anyagot már az új ütős, Anders Johansson dobolta fel, a pedofilbotrányba keveredett Karl Logan-t pedig a brazil Manowar-tribute zenekar, a Kings Of Steel gitárosával, E. V. Martel-lel (eredeti nevén Evandro Moraes-szel) pótolták.
Az instrumentális March of the Heroes into Valhalla inkább tekinthető intrónak, mint komplett nótának: szimfonikus zene éteri női kórussal – Adams-ék meg sem szólalnak benne. Hangulatfestő anyag, amelyet aztán végre egy jó kis döngölős, erős középtempós szám, a Blood and Steel követ – ami a jobb Manowar-albumokra leginkább csak bónuszdalként férne fel. Hangzásában a legutóbbi lemez sound-jához illeszkedik, de sajnos semmi egetverővel nem áll elő. A refrénje egész jó, de ilyet már sokszor hallottunk tőlük. Jobbat is.
A Sword of the Highlands egy himnikus, lassú szerzemény, a Skót-felföld hangulatával, tradicionális hangszerek szerepeltetésével. Merengő, mesélő stílusban vezetik elő, szép, de ilyen is volt már. Egynek el is menne, de az EP nyitó és záró darabja is a zenekarnak ezt a lírai oldalát domborítja ki.
A You Shall Die Before I Die is „mennyei” kórussal kezdődik, lassú tétel, ráadásul nem is Adams énekel benne, hanem Joey DeMaio. A dal a maga több mint hat percével már-már unalmasan hosszú. Az anyag viszont kevesebb, mint 20 perc alatt lefut; ilyen hosszú szünet után ez bizony édeskevés. Nyilván ebből a kiadványból is jó sok elmegy majd, de az én éhségemet félig sem sikerült csillapítaniuk vele. Várom a mielőbbi folytatást.
Mit mondjak? Egyetértek a cikk szerzőjével. Nem rossz, nem rossz… de sok sok évnyi kihagyás után új lemeznek ez nagyon kevés.
A régi lemezeik viszont klasszikusak.