Ha péntek, akkor új lemez

Csak az utóbbi időszakban, amióta jobban ki vagyok hegyezve a lemezmegjelenésekre, tűnt fel: nem elég, hogy egy csomó album ugyanazon a napon válik elérhetővé a rajongók számára, ez a nap kivétel nélkül mindig péntekre esik. Eddig ez nem volt lényeges infó számomra, most azonban kíváncsi lettem rá, hogy ez miért van így, és mivel még legalább egy embert ismerek, akit ez érdekel, veletek is megosztom újonnan (konkrétan a Recorder.blog.hu-ról) szerzett ismereteimet. Aki számára pedig nem mondok újat, jótékonyan hunyjon szemet korábbi tudatlanságom felett. Köszönöm!

A soraiban 1300 kiadót tömörítő Nemzetközi Lemezipari Szövetség (IFPI, International Federation of the Phonographic Industry) négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy onnantól az egész világon mindenhol mindig pénteken jelennek meg az új kiadványok. Ezzel egy meglehetősen kaotikus és „igazságtalan” rendszert számoltak fel, ugyanis addig az Óvilágban rendszerint hétfőn, Észak-Amerikában kedden, Japánban pedig összevissza láttak napvilágot a friss anyagok. Olyan is előfordult, hogy bizonyos megfontolásokból egy lemezt csupán három hónappal később hallhattak Európában, mint a tengerentúlon.

2015 nyarán lépett életbe az IFPI azon határozata, amelynek értelmében onnantól minden lemezmegjelenést péntek 00:01-re kell időzíteni. Így az egész világon mindenkinek megvan rá a lehetősége, hogy a lehető leghamarabb, másokkal egy időben hallhassa kedvenceit. S hogy miért éppen pénteken? Állítólag mind a fizikai, mind a digitális formátum tekintetében ezen és a rá következő napon mérték a legnagyobb zenehallgatási hajlandóságot, ezért logikus ekkorra időzíteni a megjelenéseket.

Ez az egységesítés az IFPI szerint nemcsak a rajongóknak kedvez, hanem az előadóknak is, akiknek így nem kell különböző megjelenési időpontokkal számolniuk, és minden egyes ilyen dátumra külön marketingstratégiát kidolgozniuk. Ennek köszönhetően férhetünk hozzá ugyanazon a napon az adott héten aktuális, friss hallgatnivalóhoz – ahogy a mozikban is csütörtökönként láthatjuk először az új filmeket.

A szerző: Coly 1260 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*