Lassan eljutunk oda, hogy Spanyolország – ha nem is nagyhatalom, de – jelentős szereplő lesz a metal világtérképén. Hogy csak személyes élményeket említsek, az utóbbi időben sorra találnak meg az olyan hispán csapatok, mint az Angelus Apatrida, a Grajo, vagy jelen cikk főszereplője, a Warg (hogy a Sipy által erősen ajánlott Violblast-ról már ne is beszéljek).
A magát Tolkien Középföldéjének farkasáról elnevező, zaragozai illetőségű zenekar öt évvel ezelőtt, az Adamantivm nevű banda feloszlását követően alakult. Már abban együtt játszott Javier Gregorio Salazar énekes, Luis Carlos Gallego gitáros és Daniel Villuendas bőgős. Létszámuk hamarosan két profival, a dobos Rubén Isla-val és a gitáros Óscar Díaz-zal bővült.
2014-ben jelentették meg bemutatkozó nagylemezüket, a Back from the Shadows-t, amelyet két évvel később az In the Dusk of Men LP követett. Közben basszusgitárost cseréltek, Dani Villuendast Santi Gallego váltotta, így alakult ki az együttes ma is aktuális felállása. Anyagaikat magánkiadásban jelentették meg, az első két korongot CD-n, 500 példányban, a mostani dalcsokor viszont kizárólag digitális formátumban látott napvilágot.
Szeretem a sós karamella összetett ízét. Ahogy a csilis csokiét is. Éppen ezért reméltem, hogy az „epikus thrash” címkével ellátott muzsika is hasonlóan komplex élményt kínál majd. Így történt, még ha a spanyol kvintett zenéjét inkább gondolom dallamos heavy/thrash-nek, amelynek egyes momentumairól a Rage, a Warkings, illetve a Ghost munkássága jutott eszembe.
Mivel a csapat munkásságát az idei albumon keresztül ismertem meg, gyorsan meghallgattam az előző két alkotást is: azok jóval homogénebbek, közelebb állnak a tiszta thrash-hez, míg a Dark Tales sokszínűbb, dallamosabb, fogósabb refrénekkel felvértezett dalok gyűjteménye. Az ének többszólamú, a hörgéstől egészen a vékony hangokig terjed (gondolom, nem csak Javier Gregorio-t halljuk), ám az egyes szólamok nem válaszolgatnak egymásnak, mint például King Diamond-nál, hanem egymás mellett léteznek, együtt vagy felváltva mesélik el az egyes történeteket.
A Winter kíméletet nem ismerve, hörgéssel, gyors tempóban indítja az anyagot, majd jön a lemez egyik legjobb refrénje, amit a gitártémák kibontása követ. Mindezek az egyik kedvenc Warg-nótámmá teszik a dalt. A következő három szám egy összefüggő sztorit képez, ám csupán szövegileg, mert zeneileg nincsenek egymásba fűzve, önmagukban is megállnak a lábukon.
A Dunwich Pt. 3. – The Horror elején hallható zsolozsmázás a már említett Ghost-tal való párhuzamot erősíti, ugyanakkor a durvább muzsikák fogyasztói sem maradnak zenei táplálék nélkül. Ahogy például a Vader című nóta is beindul! A westernfilmeket idéző érzelmes kórust brutál hörgés és szélvészgyors téma váltja, ráadásul az ezt követő The Warg in You sem ad alább a keménységből.
A szerzeményekben végig hangsúlyos a gitár dallamépítő szerepe; a hathúros hangszer abszolút főszereplője a daloknak, amivel ebben a műfajban nyilván semmi meglepőt nem mondok, azonban érdemes egyszer csak a gitárszólamokra figyelve meghallgatni az anyagot – nagy élmény!
A Shub Niggurath is zseniálisan felépített tétel: keleties témákkal indít, sodró lendületű alaptempójára remekül épülnek rá a részben hörögve előadott verzék és a táncos, már-már folkosnak ható refrén. A To Madness végén hallható, szimfonikus kísérettel, vendégénekesnő által előadott arabos dallamok pedig csodálatosan, tökéletesen zárják le ezt a 43 perces „előadást”.
Szinte valamennyi dalról el lehet mondani, hogy változatos, emlékezetes szerzemény, talán csak a Dunwich-trilógia első és második tétele lóg ki valamennyire ebből a „slágercsokorból”. A Dark Tales számomra kellően kemény és dallamos, ráadásul ideális hosszúságú, abszolút befogadható anyag. Ki merem jelenteni, hogy a Warg harmadik albuma a leginkább nemzetközi színvonalú produkció, amit spanyol csapattól valaha is hallottam. Csak így tovább, farkasok!
Leave a Reply