Vasmadár

Folytatva a bio-metal varázslatos világába tett kirándulásaink sorát, ez alkalommal a különböző szárnyasok megjelenési formáit kutatjuk a heavy metal zenekarok nevében, albumaik címében, illetve lemezborítóikon.

Összegezve az eredményeket, meg kell állapítanom, hogy míg vizuálisan egy ezer színben tobzódó állatkertet (madárházat) találunk, viszonylag kevés csapat (és még kevesebb ismert együttes) emelte be nevébe, vagy jelenítette meg albumának címében is valamelyik madár nevét.

Alapvetően látszólagos ellenmondás feszül a fémzene súlyossága és a madárvilág tollas könnyedsége között, ám ezeknek az állatoknak mégis van néhány olyan tulajdonsága, amely fedésbe hozható a dalszövegekben megjelenő hangulatokkal, üzenetekkel. Ilyen például a ragadozó madarak (sas, sólyom) méltóságteljessége, csőrének, karmának ereje; a bagoly sejtelmessége titokzatossága, bölcsessége; a varjú és a holló baljós jelenléte; ráadásul utóbbi madarak, akárcsak a keselyűk, dögöt is esznek, tehát megjelenésükkel nem egyszer hullaszag is párosul.

A madarak ugyanakkor a kötöttségektől való szabadságot, függetlenséget is szimbolizálják, méltóságteljes példányaik az öntudatosságot, büszkeséget, ami megint csak egybecseng szeretett műfajunk legfőbb hitvallásával.

Zenekarnév

Elöljáróban szeretném megjegyezni, alapvetően a metal birodalmán belül keresgéltem, de előfordulhat, hogy a találatok közé egy-egy határterületi zenekar/album/borító is becsúszott.

Az Encyclopaedia Metallum jelenleg mindössze 12 olyan zenekart tart nyilván, amelynek nevében szerepel a „Bird”, vagyis a „madár” szó. Köztük van a szingapúri Madáragyak, az amerikai Madárevő és a svéd Madárhús is. A „sasos” bandák közül eddig egyedül az Eagles of Death Metal muzsikáját hallgattam, rajtuk kívül a Blood Eagle és a Desert Eagle neve csengett ismerősen. A magukat sólyomról elnevező együttesek közül a Black Hawk-ot emelném ki.

A varjú-nemzetségbeliek közül a The Black Crowes-t gondolom a legnépszerűbb csapatnak, de ide tartozik a magyar Crowhill Tales is, akikkel a közelmúltban mi is többször foglalkoztunk. Érdekes, hogy a legtöbb „nagy nevet” a hollók között találtam, hiszen a Raven, a Count Raven és Steve Harris fiának zenekara, a The Raven Age is ezt a kolóniát gyarapítja. A keselyűcsalád vezérhímje a Josh Homme/Dave Grohl/John Paul Jones-féle Them Crooked Vultures, de a német Vulture is az ígéretes nevek közé tartozik. Kuriózumként a végére a német heavy/thrash formációt, a Liver of a Duck-ot, magyarul Kacsamájat tálalnám fel a műfaj ínyenceinek.

Albumcím

A néhány tucatnyi Bird-ös lemezcím tulajdonosa közül a legismertebb talán a holland Izegrim (Bird of Prey EP – 1999). A sasos albumok gazdái között a legnagyobb név egyértelműen a Saxon (The Eagle Has Landed koncertalbum/ok/), akik címerállatukká tették, és egyéb kiadványaikon is megjelentették a fejedelmi madarat; a sólyom pedig többek között a kanadai (Jon Mikl) Thor Thunderhawk EP-jének címében jelenik meg.

A varjas lemezek kapcsán két apró kuriózumról is be tudok számolni. Az egyik a Scorpions 1972-es, Lonesome Crow című albuma, amin a tollas gyászhuszár csupán a borító hátoldalán jelenik meg. A másik az Ordog nevű csapat Crow and the Storm című nagylemeze, amelyet nem a magyar Ørdøg, hanem finn névrokona jegyez. De ide tartozik a Neurosis- frontember, Steve Von Till első szólólemeze, az As the Crow Flies és a már említett Crowhill Tales If I Were a Crow című anyaga is.

A hollós fészekaljban is találunk magyar szereplőt, az Everwood The Raven’s Nest albumát. Nem meglepő, hogy a The Raven Age is előállt egy, a zenekar nevét viselő anyaggal (EP-vel), ám mind közül a legnépszerűbb valószínűleg az Avatarium kiváló, The Girl with the Raven Mask című nagylemeze.

A legnagyobb netes archívum tíz Vulture nevű csapatot tart nyilván (plusz ott van még egy csomó Vulture Valami és Valamilyen Vulture is). Közülük nyilván többen is szerepeltették kopasz nyakú házi kedvencüket valamelyik kiadványuk címében. Én e cikkben, néhány bekezdéssel lejjebb a brazil Vulture Through the Eyes of Vulture lemezét jelenítem meg, plusz a nem keselyűnevű Black Tusk keselyűs EP-jét, a Vulture’s Eyes-t emeltem be a képgalériába.

Végezetül pedig itt van néhány lemezcím, kevésbé véres/piszkos csőrű madarakkal – feketerigóval, hattyúval, csalogánnyal – a főszerepben:

Swallow the Sun: Emerald Forest and the Blackbird
My Dying Bride: Turn Loose the Swans
SubRosa: Swans Trapped in Ice EP
Trees of Eternity: Hour of the Nightingale

Lemezborító

A madarak sokféleképpen jelenhetnek meg a borítókon: fotóként vagy festményen, grafikán, egyedül vagy más lények, főként ember társaságában, annak szövetségeseként vagy ellene harcolva, főalakként vagy mellékszereplőként, valósághűen vagy stilizálva, a maguk teljességében vagy csupán valamelyik testrészüket (fejüket, szárnyukat) kölcsönözve az adott csapat grafikusának.

Vannak, akik egyfajta totemállatként kezelnek egy bizonyos madarat, és a szárnyas a legtöbb (vagy valamennyi) borítójukon szerepel. Ilyen a Primal Fear-nél a sas, Jorn Lande-nál a varjú, vagy a Budgie-nál a hullámos papagáj.

S ha már Burke Shelley csapatát említettem, ebben a „rendszertani kategóriában” sem szokatlan, hogy a rajzoló madárfejű, embertestű lényeket alkot. Ilyen volt anno az Atomic Rooster 1970-es albumának borítóján látható, női mellekkel felvértezett szárnyas, a Bitch Hawk nevű banda sólyomembere, a Budgie papagájfejű, embertestű figurái, Jorn-nál ugyanez varjú (csóka? rigó?) fejjel, vagy a fentebb már említett SubRosa-lemez madárfejű hölgye.

E mutánsok közeli rokonai a félig gép, félig állat madarak, amelyek képviselőivel például a Europe vagy a Judas Priest borítóin találkozhattunk.

Szintén a fantázia teremtménye a tűzben elégő, majd a hamvaiból újjászülető főnixmadár, amely ugyancsak megjelenik egyes albumokon.

Mitológiai állat az oroszlántestű, sasszárnyakon repülő griff is. A magyar népmesékben griffmadárként emlegetik, tűrjük hát meg itt is, a lap szélén. Már csak azért is, mert néhány igen látványos festményt kapunk vele.

Egy bekezdés erejéig visszatérve a madármániás csapatokhoz, az amerikai, deathcore-t játszó The Acacia Strain-nek is művészi madárábrázolásokat köszönhetünk.

Akárcsak a Baroness-frontember John Dyer Baizley-nek, aki nemcsak saját csapata, hanem más zenekarok (Kylesa, Black Tusk, Kvelertak stb.) számára is készít a szecesszió eleganciáját idéző, témahalmozó lemezborítókat.

Végül pedig jöjjön néhány olyan cover, amelyeken tényleg olyan madarakat láthatunk, amelyek más borítókon nagy valószínűséggel nem fordulnak elő.