Mivel Magyarország nem a zenei élet központja, elég kevés zenész és zenekar mondhatja el, hogy meghódították volna a világot, de azért néhány nevet ismernek a határainkon túl, még ha csak underground szinten is. Hogy a rock/metal köreiben maradjunk, a régebbiek közül megemlíthető a Tormentor, a VHK, a Pokolgép, utánuk pedig a Bornholm, az Omega Diatribe, az Ektomorf vagy a Dalriada ért el kisebb-nagyobb sikereket külhonban is (a névsor nem teljes, csak néhány nevet ragadtam ki). Nehéz dolog külföldön labdába rúgni, ezt nem is vesézném ki bővebben, de az is nagy elismerésnek számít egy magyar zenész életében, ha egy bejáratott külföldi banda beveszi tagjai közé (lásd például: Csihar Attila – Mayhem).
A Feröer-szigetek még annyira sem a (fém)zene fellegvára, mint kis hazánk, ez természetesen a nagyon gyér lakosság számlájára írható (kb. 50 ezer fő), de a Týr együttesnek sikerült – relatív – híressé válni, nevük elég jól cseng a szakmában immáron húsz éve. Heri Joensen (gitár, ének) mellett Gunnar H. Thomsen (basszusgitár, vokál) képviseli az ős-tagságot, Kári Streymoy dobos, aki szintén alapító volt, 2013-ban kilépett, de a helyére nem nagyon találtak megfelelő embert, így az előző albumot (Valkyrja) George Kollias, a Nile ütőse játszotta fel, de ami számunkra meglepetés, és nagy-nagy öröm, hogy 2016 óta Rieckmann Tadeusz (ex-Dalriada) ül a cájg mögött, és a Hel albumon az ő dobolását hallhatjuk!
Már ez is remek dolog, de jött egy újabb – számunkra kedvező – fordulat, Terji Skibenæs gitáros a felvételek után kiszállt, és a koncerteken nem más, mint Vörös Attila segít ki, aki nemcsak az itthoni Leander Rising-ban volt érdekelt, hanem a Nevermore és a Satyricon együttesek turnéin is szerepelt. Attila neve egy ideje már nem ismeretlen a nemzetközi színtéren, egyértelműen egy fantasztikus gitáros, így a Týr biztos, hogy Jolly Jokert húzott a talonból az ő leigazolásával. Úgy tudom, hivatalosan egyelőre még nem tagja a zenekarnak, de az biztos, hogy nem Heri-éken múlik, hogy az legyen.
Ilyen előzményekről olvastam legnagyobb szaklapunkban, így nem is lehetett számomra kérdés, hogy a Hel egy kiváló korong lesz. Persze, ez még nem garancia semmire, de néhány hallgatás után úgy vélem, hogy egy remek formában lévő zenekart hallok a nyolcadik nagylemezen, szinte újjászületett a feröeri brigád. Most elég sokat is kellett várni erre az albumra, hat év telt el a Valkyrja megjelenése óta, ami a Týr-nél elég hosszú időnek számít, de érdemes volt kiböjtölni ezt a periódust.
Ismerem a zenekar minden albumát, de bevallom, van olyan, amelyiket egy kicsit laposnak vélek, valamelyik pedig túlságosan progresszív, ami nem áll olyan jól az együttesnek, de erre a korongra minden nagyon összeállt. Aki ismeri a zenekar eddigi munkáit, nagy meglepetésben nem lesz része, mivel az a karakteres vonal, ami jellemző a srácokra, ezen a lemezen is végighúzódik, ám szerintem érezhető fejlődés. Heri Joensen énektémái utánozhatatlanok, orgánuma teljesen egyéni, ami szintén a zenekar „trade mark”-ja, és ehhez dukál még egy kiváló háttérkórus is. A gitármunka is hamisíthatatlan Týr-jegyeket hordoz magában, de nem mondanám azt, hogy önmásolás, amit művelnek, mivel a zenekar törekszik az új ötletek megvalósítására.
Sokan szitokszóként használják a „folk metal”, „viking metal” kifejezéseket, amelyeket erre a bandára is rásütnek, de én óvatosan bánnék a címkézéssel. Igaz, hogy hatott a (skandináv) népzene Heri-ékre, valamint a viking mitológia is állandó szereplője a koncepciónak (a zenekarnév alapján mi más is lehetne), de minden egyéb tényezőt figyelembe véve, a Týr egy ízig-vérig heavy metal együttes.
A Týr zenéje pofonegyszerű, mégis hatásos: nagyívű, heroikus dallamok, fülbemászó refrének, többnyire gyors ütemek, kiváló riffek és szólók. Ebben semmi különlegesség nincs, de mégis úgy van összerakva ez a muzsika, hogy ha jobban odafigyel az ember, rengeteg finomságot, csavart észrevehet. A váltások, témahalmozások nem különülnek el élesen egymástól, hanem szépen egybe simulnak, és nem háborgatják a hallójáratainkat, hanem kellemes perceket okoznak vele. Említettem, hogy volt olyan album, ahol túl sok volt a progresszivitás, amit megsínylettek a dalok, ebből most csak annyira vettek vissza a „harcosok”, hogy ne szenvedjen kárt a végeredmény. Mondhatjuk azt, hogy a Týr a csont-egyszerű viking metal-t bonyolítja (bolondítja) meg egy picit, ebből született meg a rájuk jellemző sajátos zenei világ.
Nem nagyon emelnék ki dalokat, mert mind nagyon jó, de a Gates of Hel című lemezindító egyből széles mosolyt csalt az arcomra lendületes és változatos tempóival, valamint nagyszerű refrénjével. Az All Heroes Fall kőkemény témáit időnként igen kellemes dallamos kiállás szakítja meg, amihez egy kiváló gitárszólót is hozzáadhatunk, ezek miatt nagyon elnyerte a tetszésemet a dal. A Ragnars Kvæði és az Álvur Kongur, mint címeikből is kiderül, feröeri nyelven íródtak, és az anyanyelven megszólaló dalok általában szorosan kötődnek a szigetország zenei kultúrájához, ezért ez a két tétel is sok rokonságot mutat a népzenével. A legnagyobb kedvencem a Far from the Worries of the World, amelynek refrénje egyből kitörölhetetlenül ült be a fejembe. Nem is akarom kiradírozni onnan, annyira bejön; nálam már most a zenekar egyik legjobbjának számít ez a nóta.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy miként folytatódik a két magyar zenésszel való kooperálása Heri-nek és Gunnar-nak; ha együtt marad ez a felállás, a következő lemezen még nagyobb dobásra számíthatunk, a Hel mindenesetre jó előjelnek bizonyult: színvonalas dalok, kiváló hangulatban. Ezen a vonalon tavaly az Einherjer, idén a Týr okozott nekem kellemes meglepetést. Odin legyen velük!
Leave a Reply