Jó ideje foglalkoztat már a gondolat, hogy írjak a fent említett úriemberről néhány személyes hangvételű sort a mi kis újságunk hasábjain. Annál is inkább indokolt egy ilyen cikk megjelenése, mert talán nem túlzás azt állítani, hogy a heavy metal egyik „nagy öregjéről” (idén már 63. évébe lép), illetve egy ikonikusnak mondható egyéniségről van szó. És mivel itt, nálunk túl sok írás nem jelent meg róla, mintegy ezt pótolandó osztom meg veletek gondolataimat.
A fent említettek mellett az egyik legfontosabb motivációm e cikk írására a Diamond mester zenéje, illetve művészete (főleg annak korai szakasza) iránt érzett személyes elismerésem, amit akár rajongásnak is nevezhetünk. Ezen iromány aktualitását pedig az jelenti, hogy a művész úrnak a közelmúltban, január 25-én jelent meg Songs for the Dead Live címmel egy dupla DVD-je. Ez a kiadvány egyebek mellett két, igencsak szuper kép- és hangminőségű, egyenként kb. 80 perc hosszúságú koncertet tartalmaz.
Mint azt már az előzetes híresztelésekből tudni lehetett, mindkét show-n eljátsszák a komplett Abigail lemezt. Ez az 1987-es album számomra is az énekes szólókarrierjének a csúcspontja. Bár az igazat megvallva, az Abigail–Them–Conspiracy–The Eye négyes közül elég nehéz kiválasztanom a legjobbat. Számomra mind a négy közel azonos szintű, magas színvonalú heavy metal zenét tartalmaz, tele jobbnál jobb dalokkal. A másik három említett lemezről a DVD-s koncertek első felében egy-egy dal erejéig emlékeznek meg a zenészek, hogy aztán jöjjön bő 40 percben az Abigail-sztori. A jó néhány különleges kameraállásnak köszönhetően (babakocsiban, kerekes szék háttámlájára szerelve stb.) a szokványostól némiképp eltérő képanyag kellően szórakoztatóvá teszi a felvételt, amit a színpadkép és a kiváló hangminőség csak fokoz.
A koncertek első részében kapott helyet King Diamond előző, klasszikusnak is nevezhető együttese, a Mercyful Fate két száma, a Melissa és a Come to the Sabbath is (ez utóbbi kb. négy éve a teló-csengőhangom 🙂 ).
Első találkozásom a dán származású énekes zenéjével a MF Don’t Break the Oath albuma kapcsán történt, még ’85 nyarán, kb. tíz hónappal az anyag megjelenése után, egy akkoriban szokásosnak számító lemezcsere alkalmával. Az impozáns borító és legfőképp a szuper zene már elsőre is mély nyomot hagyott bennem. Jóllehet, King Diamond hangja eléggé megosztó szokott lenni a metal hallgatók körében, én valahogy már akkor és azóta is elfogadom, mint különleges, egyedi jelenséget. Az arcfestéssel sincs bajom, mint ahogy a kezdeti, okkult, sátánista szövegvilággal, illetve imázzsal sem. Az énekes tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Mercyful Fate után, szemben az együttes többi tagjával, egy nagyon is sikeresnek mondható karriert futott be, ami mind a mai napig tart.
Ez a cikk egy amolyan lemezrangsor formájában is megíródhatott volna, de bevallom, a The Eye után eléggé elvesztettem az érdeklődésemet az ilyenféle zenék iránt. És mint azt már pár írásomban többször is említettem, a ’90-es évek számomra nem hozott túl sok emlékezetes momentumot zenei téren. Márpedig kellő ismeret híján nem lehet rangsorolni. Igaz, idővel néhány későbbi anyagába is belehallgattam (The Puppet Master, The Spider’s Lullabye, The Graveyard), de ezeket nem ismerem annyira, hogy megalapozott véleményt tudjak róluk alkotni.
Igaz, új lemezzel 2007-ben jelentkezett utoljára, de a különböző egészségügyi problémáiról szóló hírekről értesülve, ezt a hosszú alkotói szünetet megbocsátva a rajongók ismét ereje teljében láthatják koncerten a horror sztorik nagymesterét. Az előbb említett DVD-s koncerteken is jól látszik, hogy nem fogott rajta az idő, legalábbis ami a külső megjelenését illeti. Mondhatni, jól tartja magát az „öreg”! 🙂 Jó pár éve ismét aktív periódusát éli az együttese, és talán még egy új LP is születik a közeljövőben.
Már tavaly ősszel izgatottan olvastam, hogy King és csapata idén nyáron fesztiválturnéra érkezik Európába, ám magyar dátumról sajnos mind ez ideig nem értesültem. Nem tudom elhinni, hogy egy koncertszervező cég sem lát benne fantáziát, hogy meghívja Magyarországra. Annál is inkább, mert egy-két alkalomnál többször még biztos nem voltak nálunk koncertezni, szóval szerintem egy-kétezer, vagy akár még több ember is biztos megnézné őket. Na de hátha! Legfeljebb kimegyek Krakkóba, a Mystic Festival-ra… Jön valaki??? De ha mégsem jön össze, akkor marad a fotelrocker-státusz, és megnézem újra a DVD-s koncertjét…
Leave a Reply