Amikor a thrash/speed színtér kialakulásáról beszélünk, akkor a Kill ’Em All/Show No Mercy párost (esetleg az Anthrax Fistful of Metal-ját) említjük, amelyek megjelenésével indult el ez a muzsika. Ez így szép és jó, azonban ezeket megelőzte egy másik klasszikus, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Ez pedig nem más, mint az 1983 januárjában megjelent Heavy Metal Maniac a kanadai Exciter-től.
Egy évvel később – ahogy a Metallica és a Slayer esetében is – jött a folytatás a Violence and Force képében. A csapat nem követte el azt a hibát, hogy lemásolja szenzációs, briliáns elődjét, hanem egy újabb, szintén kiváló dalokat felvonultató albumot készített el. Szokásuk szerint (legalábbis az első három korong esetében) egy fenyegető intróval, az Oblivion-nal kezdődik az anyag, amelyet a gyilkos intenzitású, gyors címadó tétel követ.
Feltűnik, hogy a hangzás egy leheletnyivel tisztább, sehol sincs a Heavy Metal Maniac nyers, koszos, zsigeri megszólalása. Ennek roppant prózai oka van, ugyanis az 1982 augusztusában, John Belrose producer felügyelete mellett, a quebeci The Dungeon Studios and Aylmer-ben rögzített debütáló album eredetileg demónak készült, míg a Violence and Force egy profibb stúdióban került felvételre. A második album munkálataiért az Anthrax Fistful of Metal-ját zenei producerként jegyző The Rods-dobos, Carl Canedy volt a felelős, a felvételek pedig 1983 novemberében kerültek sorra a New York-i Pyramid Sound stúdióban.
Az idén februárban 35. születésnapját betöltött albumnak elődjénél csiszoltabb, tisztább hangzást kevertek ki, ugyanakkor a súlyosság, a brutalitás, az agresszió sem szenvedett csorbát. Hallható, hogy a zenekar komoly Motörhead-hatásoktól szenvedett, Allan Johnson basszusgitárja egy az egyben úgy dörög, mint Lemmy-é. A nagy elődhöz hasonlóan John Ricci gitáros káosz-szólói, pengeéles riffjei is hasítanak, Dan Beehler dobos/énekes pedig egyedi, azonnal felismerhető hangján, velőtrázó sikolyokkal megspékelve adja elő a szerzeményeket. Unikum volt annak idején ez a megoldás, de Beehler mester remekül oldotta meg mindkét feladatot, témáit feszesen, pontosan üti.
Ellentétben a bemutatkozással, a címadó tételt követő Scream in the Night-tal az iramot itt nem fokozzák, hanem egy kicsit lassítják, leültetik, kellemes középtempóban folytatódik a korong. A Pounding Metal a zenekar korai korszakának egyik legnagyobb himnusza, de a többi szerzemény is hibátlan, legyen szó a Swords of Darkness-ről, a gonosz hangulatú, helyenként doom-os Delivering to the Master-ről vagy a Saxons of the Fire-ről. A stúdiózás folyamán született Death Revenge (ami Exciter-stúdiólemezeken sosem látott napvilágot) egy évvel később a From the Vault válogatásalbumon jelent meg.
A Violence and Force több kiadást is megért: 1989-ben a Megaforce CD-n, az Evil Sinner című darab nélkül dobta piacra, 1991-ben a Globus International az Evil Sinner-rel jelentette meg ugyanilyen formátumban, 1999-ben az SPV szintén az Evil Sinner nélkül adta ki (ez a verzió van meg nekem is), majd 2005-ben a Megaforce újra lehúzott egy bőrt az alkotásról: ezúttal Jeff Waters keverte át az anyagot. Az Evil Sinner manapság a Heavy Metal Maniac 2005-ös, Megaforce-os újrakiadásán található bónuszdalként, illetve egy brazil kiadáson is megtalálható a felvétel.
1985-ben jött ki a Long Live the Loud, a Feel the Knife EP, valamint a fentebb említett kompiláció; a Riders from Darkness című dalt (korábban szintén nem került nyilvánosságra) rögzítették a Speed Kills Vol. I válogatáshoz, illetve Dan Beehler szerepelt a Blue Cheer gitáros Andy MacDonald, valamint Carl Canedy által összetrombitált all star projekt Thrasher Burning at the Speed of Light albumán. Sajnos a banda ezzel el is lőtte az összes puskaporát, az aranykornak befellegzett.
Az egység megbomlott, John Ricci 1985-ben elhagyta a csapatot, a helyére került Brian McPhee-vel készített, 1986-ban megjelent Unveiling the Wicked pedig már nem ütötte meg az előző művek színvonalát, ugyanúgy, ahogy az utána következő Exciter-anyagok sem. A banda átjáróházzá vált, zenészek jöttek, mentek, a minőség tovább romlott. Legutóbb 2010-ben jelentkeztek albummal, a Death Machine-nel. Dan Beehler a saját neve alatt, 2011-ben adta ki a Messages to the Dead-et, ám ezeknek a lemezeknek semmi közük nem volt a korai anyagok karcos, szennyes, mocskos, pincéig lehangolt megszólalású világához.
2014 februárjában az Exciter bejelentette, hogy John Ricci visszavonult, és hogy a banda nélküle, sőt, az eredeti tagok nélkül is folytatja. A gitáros azonban megváltoztatta döntését, és áprilisban újjáalakította a csapatot a klasszikus és megismételhetetlen Beehler-Johnson-Ricci tagsággal. A trió egészen tavalyig volt együtt ebben az összetételben, több koncertet, fesztiválfellépést bonyolítottak le, viszont Ricci 2018-ban, úgy néz ki, immár örökre elhagyta társait. A helyére Daniel Dekay került, tehát a csapat papíron létezik, aktív, de hogy ez a legénység meddig marad együtt, vannak-e lemezkészítési ambíciói, nem tudni.
Azt viszont senki nem veheti el tőlük, hogy első három korongjuk az egyetemes heavy metal történelem legnagyobb alkotásai közé tartozik, a ’80-as évek közepén berobbant speed/thrash hullám prototípusa.
Leave a Reply