„Szeretnénk mozgásban tartani a gépezetet”

A Neverdawn egy tehetséges fiatal muzsikusokból álló Columbus-i (Ohio, Egyesült Államok) thrash csapat. Bemutatkozó nagylemezük, a Just Business éppen egy évvel ezelőtt látott napvilágot. Amikor megtudtam, hogy már javában készül az új anyag, kapcsolatba léptem a zenekart alapító énekes-gitárossal, Tristan Woodruff-fal, és megkértem, meséljen a csapatról és az Against the World albumról, amelyen, mint kiderült, a fiúk már az utolsó simításokat végzik.

Tristan, először is gratulálok, nagyon jól sikerült a debütálásotok: a Just Business fiatalos, dinamikus, ugyanakkor profi anyag is! Hány év munkája van a dalokban, azaz mikor születtek a legkorábbi nóták?

A bandát 2016-ban alapítottuk a gitáros RJ Gilliland-del és egy közös gimnáziumi barátunkkal. Szinte azonnal saját szerzeményeket kezdtünk írni, de eltartott egy ideig, mire olyan nótákat sikerült összehoznunk, amelyeket aztán meg is tartottunk. A Just Business dalait 2017 elejéig írtuk meg, az év maradék része pedig a felvételekkel és az anyag véglegesítésével, vagyis a keveréssel, maszterizálással telt.

A lemezről zeneileg szerinted melyik szám jellemzi a leginkább azt, amit csináltok, akik vagytok?

Mindegyik megmutat belőlem valamennyit, de ha mégis ki kellene emelnem nótákat, akkor a Sons of War-t és a Line in the Sand-et említeném. Szeretjük egy olyan zenekarként meghatározni magunkat, amelynek szellemiségét a Sons of War tükrözi a leginkább. A dalban óriási energiák szabadulnak fel, és klasszikus metal-hatások érhetők tetten, és hát végül is ezek vagyunk mi. Fogjuk azokat a zenei összetevőket, amelyeket szeretünk kedvenc bandáinkban, beletesszük őket a Neverdawn nevű olvasztótégelybe, és a magunk szája íze szerint csavarunk rajtuk egyet.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg az anyag: összességében – a szaksajtó és a közönség részéről – elégedettek vagytok a fogadtatásával?

Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, aki, miután meghallgatta a lemezt, azt mondta, hogy nem tetszett neki. Úgyhogy ilyen szempontból elégedett vagyok. Független alkotóként borzasztó nehéz dolgunk van, amikor egy túltelített piacon el szeretnénk juttatni a zenénket a hallgatókhoz. Azt gondolom, tanultunk azokból a hibákból, amelyeket a Just Business megjelentetése során elkövettünk, és a következő lemezünknél már okosabbak leszünk.

Koncerten, turnén merre sikerült bemutatnotok az anyagot?

Egyelőre csak itthon, az Egyesült Államokban léptünk fel. Virtuálisan viszont világszerte népszerűsítjük a lemezt, az utóbbi időben egy csomó helyre, a tengerentúlra is küldtem pólókat és CD-ket. Úgy tűnik, Franciaországban különösen kedvelnek bennünket. Nagyon szeretnénk külföldön is fellépni: ahová hívnak, oda örömmel megyünk.

Csapatotok legfrissebb tagja a dobos, CJ Yacoub; tavaly december óta mennyire sikerült egymásra hangolódnotok?

CJ hivatalosan ugyan csak december óta tartozik közénk, de már 2017 szeptembere óta együtt próbáltunk, az első közös koncertünkre pedig egy hónappal később, az Angra előzenekaraként került sor. Zeneelmélet terén hatalmas tudással rendelkezik, messze túlszárnyal engem vagy RJ-t, és nagyon hasznos társ volt az új dalok kidolgozása során. Hihetetlen képessége van arra, hogy a dobtémáival kiegészítse a nótákat. Pontosan tudja, hogy mi passzol egy-egy szerzeményhez és mi nem. Kivételes hallása van; nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fejlődik majd az évek során. Ha van valaki a csapatban, akit abszolút magabiztosnak érzek a saját képességeit illetően, az CJ.

Honnan jött a csapat neve?

A Neverdawn név az egyik álmomból származik. Tudom, hogy ez elég klisés, és szívesebben mesélnék róla egy izgalmasabb sztorit, de ez az igazság. Azért választottuk, mert egyszerű megjegyezni, ráadásul kabalaállatunkkal, a farkasember Marcus-szal is remek egységet alkot.

Milyen csapatokat, zenészeket tudnál megnevezni példaképeitekként?

A hatásaink személyenként nagyon különbözőek. Természetesen közös kedvenceink is vannak: mindenekelőtt az Iron Maiden, a Metallica és a Megadeth, ami valószínűleg a Just Business-en is hallható. Ha mélyebbre ásunk, különösen az új albumon olyan inspirációs források is tetten érhetők, mint az Orden Ogan vagy a Borealis muzsikája, itt-ott némi Mustasch-sal fűszerezve.

Számomra Bruce Dickinson és Freddie Mercury hangja jelent az etalont, minden nap azon dolgozom, hogy lehetőség szerint minél jobban megközelítsem őket. Gitárosként pedig, egy-egy új téma kapcsán gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon Adrian Smith, Dave Mustaine vagy Seeb Levermann (Orden Ogan) hogyan nyúlna ezekhez.

Tudom, hogy RJ felnéz Kirk Hammett-re, ami szerintem időnként a játékában is tetten érhető. A dobosunk, CJ teljesen más zenéket hallgat, mint mi, nagyon kedveli például a Panopticon-t és a Mastodon-t. Utóbbi nagyon progresszív és súlyos muzsika, abszolút megértem, hogy dobosként mit szeret benne. Troy (Friesen), bár a maga 16 évével a csapat legfiatalabb tagja, a „régi idők” zenéjét, Cliff Burton, Geddy Lee, Geezer Butler játékát favorizálja. Tegnap például, amikor együtt voltunk, semmi mást nem hallgattunk, csak Rush-t.

A kedvenceitek között örömmel fedeztem fel a Mustasch és a Volbeat nevét, akik nekem is nagy kedvenceim. Közületek kihez áll közel ez a két csapat?

Hozzám. Mindkét zenekar muzsikáját régóta szeretem. Utálnék olyan fickó lenni, aki azzal büszkélkedik, hogy már azelőtt hallgatta őket, mielőtt ez menő dolog lett volna, de Volbeat-et azóta hallgatok, hogy az első lemezük kijött, és még éppen csak hogy feltűntek a színen. A Mustasch pedig mindig is egy olyan szenvedély volt számomra, ami miatt nem éreztem bűntudatot. Azok a rezgések, amelyek a csapatból áradnak, annyira egyediek, hogy nagyon nehéz bárkihez is hasonlítani őket. Többek között ez az, ami miatt imádom őket.

Úgy olvastam, már javában készül következő albumotok, az Against the World. Hol tartotok ennek a munkálataival, és mikor hallhatja majd a közönség is a lemezt?

A dalokat megírtuk, a stúdiófelvételekkel is majdnem végeztünk, csupán néhány énekrész és szóló van hátra, plusz a keverés, maszterizálás. A megjelenésnek még nincs kitűzött dátuma, de terveink szerint tavasz végén, nyár elején lát majd napvilágot az anyag.

Változik-e bármennyire is a zenei irányvonal, vagy ezen is azt a fajta muzsikát hallhatjuk majd, amit a Just Business-en tőletek megismertünk, megszokhattunk?

Szeretem úgy leírni az új lemezt, mint a Just Business-nek egy olyan változatát, amelybe némi Megadeth-, Iron Maiden-, Orden Ogan- és Borealis-ízt kevertünk. A végeredmény felér egy ökölcsapással, az irány pedig, amerre elmozdultunk, valamennyi tag számára kényelmesnek és kézenfekvőnek tűnt. Egy biztos: ha szeretted a Just Business-t, az Against the World-öt is szeretni fogod.

Gondolom, RJ Gilliland gitárossal ti ketten vagytok a fő dalszerzők. Hogyan osztjátok meg egymás között a feladatokat: a riffek, dallamok, szövegek írását?

Ez mindig az adott nótától függ. Mindkét album nagy részét én magam írtam. RJ-vel különben nagyon jól együtt tudunk működni: világosan emlékszem, ahogy ül velem szemben, elkezd játszani egy riffet, amit én is átveszek, amiből aztán szépen kibontakozik maga a nóta. Hihetetlenül jó abban, hogy előáll egy teljesen eredeti témával, amivel aztán én egészen messzire jutok. A dalszövegeket is én írtam, amiket RJ időnként kiegészített egy-egy ötlettel, ami engem mindig felvillanyoz, ugyanis azt szeretném, ha a Neverdawn mind a négyünk zenei világát és gondolkodásmódját tükrözné, nem csak az enyémet. A stúdióban pedig a zenei producerünk, Joe Viers szerzett elévülhetetlen érdemeket abban, hogy a hangzásunk mindenki számára elfogadható legyen. Azzal kezdtük, hogy elmondtuk neki, milyen hangszíneket és összhangzást képzelünk el magunknak, ő pedig ebből indult ki. Leszállította a végeredményt, de fogalmam sincs, mit hogyan csinált. 🙂

Az első lemezt magánkiadásban jelentették meg. A második korong esetében terveztek-e ezen változtatni?

Nem. Eljátszottunk ugyan a gondolattal, hogy megpróbáljuk felhívni magunkra néhány kiadó figyelmét, és erről a tervünkről még most sem tettünk le teljesen, de a pillanatnyi állás szerint ezt a lemezünket is önerőből fogjuk megjelentetni. Ezzel együtt egy csomó tervünk van arra nézve, hogyan fogjuk eljuttatni a zenénket az ország közép-nyugati régiójába, de akár a többi részébe is.

Mivel nem áll egy nagy kiadó a hátatok mögött, van-e esélyetek Európában is koncertezni?

Erre jelenleg még nincs lehetőségünk, bár tudom, valamennyien boldogok lennénk, ha eljutnánk Európába, Ázsiába vagy Dél-Amerikába. Az álmom, hogy világszerte koncertezzünk (de Európában mindenképpen). Egy kiadó segítsége nélkül ez nyilván nem egyszerű dolog. Úgy érzem, jelenleg nincs akkora súlyunk, ami ki tudna mozdítani bennünket az Egyesült Államokból, de ez remélhetőleg hamarosan változni fog.

A lemezen kívül mik az idei terveitek, milyen nagyobb események állnak előttetek?

Alapvetően szeretnénk mozgásban tartani a gépezetet. Sok munkánk van abban, hogy beindult, és mindent megteszünk azért, hogy ne lassuljon le. Idén sokkal több koncertet akarunk adni, mint tavaly, és ez az év ebből a szempontból kifejezetten jónak ígérkezik. Ideális esetben az új album be fog robbanni a színtérre, fejbe vág néhány embert, utat talál a megfelelő fülekhez, mi pedig ennek köszönhetően gyorsabban, nagyobb lépésekkel haladhatunk a megkezdett úton.

Ehhez kívánok nektek sok sikert!