1981, Los Angeles: megalakul a Steeler. (Hivatalosan Nashville-ben jött létre a csapat, csak később tették át a székhelyüket az Angyalok Városába.) Arról a zenekarról van szó, amelyben az akkor húszesztendős, svéd, később komoly gitárvirtuózzá vált Lars Johan Yngve Lannerbäck, azaz Yngwie J. Malmsteen mutatkozott be. 1981, Wattenscheid (Észak-Rajna-Vesztfália), Németország: megalakul a Steeler. Kötve hiszem, hogy tudtak volna egymás létezéséről.
Utóbbinál hozzátartozik az igazsághoz, hogy eredetileg Sinner-ként alakultak, a kezdeti felállást Axel Rudi Pell gitáros, Gero Drnek basszusgitáros, Udo Retzlaff énekes, illetve Volker Jökel dobos alkották. Első megnyilvánulásuk egy kétszámos demó volt, de azzal nem hagytak komoly nyomokat maguk után. 1982-ben érkezett Volker Krawczak basszusgitáros és Karl Holthaus énekes (Nemo, Gladiator), akikkel egy második, háromszámos demót (She’s a Stealer, Love for Sale, Call Her Princess) rögzítettek. A felvételt a csapat eljuttatta a Scorpions producerének, Dieter Dierks-nek, ő viszont úgy döntött, hogy nem fektet energiát a zenekarba.
A kazetta ekkor az Accept-nél landolt, akiknek akkoriban konfliktusai volt Udo-val, és burkoltan meghallgatásokat tartottak a helyettesítésére. Próbáltak is Karl Holthaus-zal, azonban menet közben sikerült rendezni a nézeteltéréseket Udo-val, anélkül, hogy a sajtóban szárnyra kapott volna a problémák híre.
Miután Angliában, a Tony Jasper’s Rock Show című rádióműsorban gyakran adták le a demóról származó Call Her Princess-t, az együttes egyre ismertebbé vált a szigetországban, ugyanakkor több változás is történt a zenekar háza táján. Egyfelől a nevüket Steeler-re változtatták, nehogy a rajongók összekeverjék őket a stuttgarti, Mat Sinner (aka Matthias Lasch) vezette csapattal, másfelől pedig a tagság is jelentősen átalakult: Peter Burtz (ex-Fallen Angel, ex-Avenger) személyében megtalálták állandó énekesüket, a dobos pozícióját Jan Yildiral (ex-Avenger) vette át, másodgitárosként pedig Thomas Eder (ex-Fallen Angel) csatlakozott hozzájuk, majd egy két lemezre szóló szerződést kötöttek az akkortájt indult Earthshaker Records-szal.
A 35 évvel ezelőtt megjelent Steeler album nemcsak a banda, hanem a kiadó első kiadványa is volt. Az Earthshaker-t ugyanis 1984-ben hívta életre Axel Thubeauville; a cég a Noise-zal, a Gama-val és a Wishbone-nal az akkoriban feltörekvő német underground egyik legelső képviselőjének számított, az egyszemélyes „hálószoba-kiadók” prototípusa volt. (Mindössze egy év elteltével az Earthshaker csődbe ment, ezután Axel a Shark Records-ot és a Rusty Diamond Records-ot hozta létre, de részt vett az Aaarrg Records megalakításában is.)
Az együttes 1984. január–februárjában, mindössze 11 nap alatt vette fel a lemezt a bochumi Wahn stúdióban, a kiadótulajdonos produceri felügyelete mellett. Zenei rendezőként a későbbi Mekong Delta-főnök és Aaarrg-társalapító, Ralph Hubert működött közre, míg a keverést Axel Thubeauville, Ralph és Axel Rudi Pell végezte. Így, 35 év elteltével megállapítható, hogy a debütáló Steeler-album volt az úgynevezett germán heavy/speed vonal előfutára, hiszen az összes, később meghatározóvá, klasszikussá nemesedett, szintén 1984-ben napvilágot látott alkotás (például a Warlock Burning the Witches-e, a Stormwitch Walpurgis Night-ja, a Grave Digger Heavy Metal Breakdown-ja, a Living Death Vengeance from Hell-je, a Running Wild Gates to Purgatory-ja, az Axe Victims Another Victim-je és a Gravestone Victim of Chains-e) az év második felében jelent meg.
Noha heavy/speed-ről beszélünk, utóbbi meghatározás csak a nyitó, energikus Chains Are Broken-re vonatkozik, mivel ezután lassítanak, és a középtempós, illetve zakatolós témák veszik át a főszerepet. Fogós dallamokra, megjegyezhető refrénekre épülő tételek sorakoznak az anyagon, legyen szó a Gonna Find Some Place in Hell-ről, a Motörhead-ízű, a kezdését illetően a No Class-t eszembe juttató, zakatolós Heavy Metal Century-ről, vagy abszolút favoritomról, a Sent from the Evil-ről.
A második Sinner demóról két dalt mentettek át a korongra, a szintén zakatolós ütemeket tartalmazó Call Her Princess-t, illetve a Love for Sale-t, valamint a kötelező ballada sem marad el, ami ez esetben a lemezt záró Fallen Angel. Hangzását és struktúráját tekintve (is) iskolateremtő lett az anyag, gyakorlatilag egy jól bevált receptet öntöttek bakelitbe annak idején, amelyből egy trend bontakozott ki, és megannyi képviselő ugrott fel a szerelvényre. A megszólaláshoz még annyit, hogy kitűnően hallatszanak Volker Krawczak telt, vastag futamai, a stúdió pedig – a remek sound-nak köszönhetően – népszerű lett heavy/speed körökben (többek között a Vengeance from Hell is itt készült), ahogy a hannoveri Horus, vagy a berlini Caet és Music Lab stúdiók is. A lemez végül kilencezer példányban kelt el, és a Warlock-kal turnéztatták volna meg, azonban a körút katasztrófába torkollt a Warlock menedzsere miatt, illetve féltékenység lépett fel a két csapat között.
A Steeler albumot rögzítő társaság jegyezte egy évvel később a Rulin’ the Earth-t is, ezt követően viszont Volker Krawczak kilépett, a ’86-os Strike Back-en már Hervé Rossi bőgőzött, az abszolút csalódást jelentő, dallamos, mainstream irányba fordult, 1988-ban kiadott Undercover Animal-en pedig Roland Hag kezelte a négyhúros hangszert. Egyben ez is jelentette a csapat hattyúdalát: a lemezt promotáló turnén Peter Burtz, Thomas Eder és Roland Hag mellett Franco G. Zuccaroli dobos, illetve Vito Spacek vett részt, majd 1989-ben az együttes feloszlott.
Ami az énekes, Peter Burtz utóéletéhez kapcsolódik, arról tavalyelőtt Alby már megemlékezett (itt); Axel Rudi Pell 1989 óta működteti szólócsapatát Volker Krawczak-kal, míg a többiek hátat fordítottak a zeneiparnak. Megítélés kérdése, hogy a Steeler-anyagok klasszikusok-e, vagy „csak” kultikus underground kiadványok, a lényeg az, hogy az együttesnek elévülhetetlen szerepe volt a német heavy/speed mozgalom elindításában.
Válasz írása