Mantas és Abaddon (Venom)

Conrad Lant, Jeff Dunn, Anthony Bray, vagy ahogy jobban ismerjük őket: Cronos, Mantas, Abaddon, a ’80-as, ’90-es évek Venom-jának, sőt az extrém muzsikák világának egyik szentháromsága. Nevük ugyanúgy fogalom, és ugyanúgy egybeforrt, mint, mondjuk, a progresszív rockban a Keith Emerson–Greg Lake–Carl Palmer hármasé. Annak idején velük, általuk ismertük meg a Newcastle-i triót, a csapat legfontosabb művei, dalai az ő nevükhöz fűződnek.

Érdekes módon, az említett muzsikusok szinte minden felállást kipróbáltak egymás között: volt lemez (Calm Before the Storm), amelyikről Mantas hiányzott, másokról (Prime Evil, Temples of Ice, The Waste Lands) Cronos, és akadt olyan korong is (Resurrection), amelyikről csak Abaddon maradt távol. Aztán előbb a dobos 1999-ben, majd három évvel később a gitáros is végérvényesen búcsút intett legnagyobb sikerei színhelyének. Cronos azóta (természetesen új zenésztársakkal) egy személyben testesíti meg a Venom szellemiségét, cipeli a hátán a zenekar ’80-as években megalapozott örökségét.

Nem tudom, ki hogy van vele, de velem sokszor történik olyan, hogy ha egy általam kedvelt csapat felbomlik, a továbbiakban nem (igazán) követem nyomon az egyes tagok pályafutását. Nagyjából ez a helyzet a Venom-mal is: fél szemmel láttam egyes projektjeiket, tudok az anya- és a „kópiabandáról”, de a részletek eddig érdektelenségem homályába vesztek. Most itt az alkalom, hogy megnézzük, mi történt Cronos egykori társaival, miután távoztak a pentagramos-ördögfejes zenekarból!

Abaddon napjainkban

Abaddon

Az 1960-as születésű dobos történetével kezdem, és nemcsak azért, mert ő az idősebb, hanem mert ő fordított hátat előbb a Venom-nak. Már a Cronos-szal való szakítása is szappanoperába illő, ugyanis az együttes menedzserével, Eric Cook-kal szövetkezve először ő akarta kirúgni az énekes-basszusgitárost, aki erre felhívta kiadójukat, a német SPV/Steamhammer-t, és közölte velük a helyzetet. A cég válaszul jelezte, nem tudja elképzelni az együttműködést egy olyan Venom-mal, amelynek nem Cronos az énekese. Így aztán a frontember a következőt írta Abaddon-nak: „Nem teheted ki az Ördögöt a Pokolból – te vagy kirúgva!” Az ütős helyére Antton (eredeti nevén Antony Lant), Cronos öccse került.

Abaddon, miután távozott a zenekarból, a már említett menedzserrel közösen megvette az AC/DC-énekes, Brian Johnson lemezstúdióját. Jó ideig azt működtették, fiatal csapatoknak készítettek albumokat. Közben a dobos is összehozott egy saját zenekart, amelyet nem meglepő módon magáról nevezett el. A banda bemutatkozó albuma, az I Am Legion, amelyen Abaddon nemcsak dobolt, hanem énekelt is, 2000-ben látott napvilágot. Ezután több mint másfél évtizednyi csend következett, és a formáció csak 2016-ban adott ki új anyagot, a négyszámos Flowers of Evil EP-t.

Abaddon szólócsapata: a dobos mellett az énekes-bőgős Hogman (ül) és a gitáros Bucket

Visszatérve a stúdióra, a dobosnak egy idő után elege lett a konfliktusokból, a sok szarságból (ahogy ő maga fogalmazott), és nemcsak a cégből szállt ki, hanem a színtérnek is hátat fordított. Az építőiparba igazolt át, ahol épületállványozó vállalkozást működtetett. Visszatérésére egészen 2015-ig kellett várni, amikor is újra egymásra talált a Venom 1989-1992 közötti felállásának három tagja. Mantas M-Pire Of Evil nevű csapatának ugyanis kezdettől a tagja volt az énekes-basszusgitáros Demolition Man (Anthony Dolan) is, aki az említett időszakban készült három Venom-albumon állt a mikrofon mögött. Amikor a formáció fellépett egy Newcastle-i fesztiválon, az azon nézőként részt vevő Abaddon-nak egy német fickó, akiről kiderült, hogy a németországi Keep It True fesztivál egyik szervezője, felvetette, mi lenne, ha az ő rendezvényükön a dobos is csatlakozna volt társaihoz, és együtt eljátszanának néhány Venom-nótát, Abaddon igent mondott.

A német közönség lelkesen fogadta a produkciót, így a trió együtt maradt, és Venom Inc. néven folytatta a közös muzsikálást. 2017-ben szerződtette őket a Nuclear Blast, és még ugyanabban az évben bemutatkozó albumuk, az Avé is napvilágot látott. Abaddon nagyjából ekkortájt nősült meg, tavalyi ausztrál turnéjuk vége felé pedig a lánya, Anja is megszületett. Ennek kapcsán jelezte társainak, hogy néhány hónap szabadságot venne ki, aztán jönne vissza. A helyére Jeramie Kling (The Absence) ugrott be, és egyre inkább úgy néz ki, hogy Abaddon távolléte tartósabb lesz, és a csapat a következő lemez felvételeinek is az új dobossal áll majd neki.

Venom Inc.: Mantas, Demolition Man, Abaddon

Mantas

Az 1961-es születésű gitáros első ízben 1986-ban, az Eine kleine Nachtmusik koncertalbum megjelenését követően távozott a Venomból. (A következő évben megjelent Calm Before the Storm albumon egy amerikai zenész, Mike Hickey játszott a helyén. Érdekesség, hogy Cronos 2002-ben is utóbbival pótolta az akkor már végleg lelépő Mantast.)

A szőke muzsikus még ugyanabban az esztendőben összehozta saját (magáról elnevezett) együttesét, és ’88-ban megjelentette első szólóalbumát, a Winds of Change-et, amelyen nemcsak gitározott, hanem a bőgő- és a billentyűs szólamokat is ő játszotta fel. Ugyanebben az évben vendégeskedett a brit NWOBHM/speed metal csapat, a Warfare A Conflict of Hatred című nagylemezén.

Rá egy évre váltották egymást Cronos-szal a Venomban: a frontember el, Mantas vissza, majd 1992-ben, amikor a zenekar relatív sikertelenségét látva kiadójuk, a Music for Nations nem volt hajlandó újabb albumra leszerződni velük, a csapat feloszlatta önmagát. Mantas menedéke a Warfare lett – volna: nagyjából egy évet játszott az együttesben, hanghordozót nem adtak ki, ’93-ban pedig feloszlottak. (A banda 2015-ben indult újra, és ma is létezik.)

Aztán 1995-ben jött a nagy Venom-reunion az eredeti felállással, ami csak egy lemez erejéig tartott ki (Cast in Stone – 2017). Mint írtam, Mantas 2002-től ismét „házon kívül találta magát”. Visszanyert szabadsága művészneve elhagyására és egy újabb szólóalbum, a 2004-es Zero Tolerance megalkotására sarkallta, amelyen már csak gitározott. Az évtized hátralévő részében futó kalandok következtek: 2006-ban a német hardcore techno csapattal, a Scooter-rel turnézott, a rá következő évben pedig egy Dryll nevű zenekarral dolgozott együtt, kooperációjuk eredménye a 2009-ben napvilágot látott Digital Surgery EP lett. Illetve ugyanabban az esztendőben vendégeskedett egy német metalcore együttes, a Last One Dying bemutatkozó albumán, a The Hour of Lead-en is.

2010-ben aztán elindult az újabb nagy menet: két másik, egykori Venom-muzsikussal, az énekes-basszusgitáros Tony Dolan-nel és a dobos Antony Lant-tel megalakította kezdetben Primevil névre hallgató (egyértelmű az utalás a Venom 1989-es albumára, amelyen Dolan és Dunn is játszott), később M-pire Of Evil-re átkeresztelt csapatát. Termésük eddig egy EP (Creatures of the Black – 2011), két nagylemez (Hell to the Holy – 2012, Crucified – 2013) és egy koncertalbum (Live – 2014). Antton 2012-ig maradt velük, 2015-ben pedig jött a már Abaddon-nál is említett Venom Inc.-es összeborulás, amit itt már nem részleteznék.

Jeff Dunn (Mantas) a közelmúltban

Dunn az elmúlt években számos előadó albumán vendégeskedett, például az Axecuter 2014-es EP-jén, a Raise the Axe-en, 2015-ben a Necrodeath Headhunting EP-jén, illetve a The Wolves of Avalon Die Hard kislemezén, tavalyelőtt pedig Crystal Viper Queen of the Witches albumán.

Talán éppen a megfeszített munka eredményeként, a gitáros tavaly májusban, Lisszabonban (ahol él) szívinfarktust kapott: öt percen át a klinikai halál állapotában volt, életét végül egy kettős bypass-műtéttel sikerült megmenteni. Dunn-t kemény fából faragták: felépült, és a Venom Inc. augusztus elején már újra a színpadon állt…

A nagy visszatérés: Jeff újra a színpadon (2018. augusztus)
About Alby 45 Articles
Az egykori Metal Attack/Rattle Inc. fanzine-ek képregényfigurája. Néhány évvel ezelőtt magánnyomozó-irodát nyitott, amely reflektorfényből eltűnt rockzenészek felkutatására szakosodott. :-)

1 Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*