„A többi együttes játszik, a Rammstein éget!”
A fenti idézet az együttes népes rajongótáborában elterjedt szlogen. Ami igazán akkor kap értelmet, ha valaki személyesen is megtapasztalja egy Rammstein-koncerten – a szó szoros és átvitt értelmében is – uralkodó forró hangulatot. Én 2005-ben láttam őket. Azóta azt hangoztatom, hogy minden metalzene-kedvelőnek legalább egyszer élőben is látnia kell ezt a bandát. Egy ilyen show-n a belépő áráért garantáltan jól szórakozik az ember. Mind a hangzás, mind a látvány maximálisan színvonalas, profin kivitelezett munka. Teljesen megérdemelt világsikerük is jórészt a kimagaslóan látványos koncertjeiknek köszönhető. Amihez az olykor obszcén, bizarr témákat feszegető szövegvilág némi humorral, iróniával fűszerezett színpadi megjelenítése is hozzátartozik (pl. Bück Dich, Mein Teil). „Amikor a többiek még lányokat kerestek, én már meg tudtam termékenyíteni magam.” 🙂
Az, hogy 99 százalékban német nyelvű dalszövegekkel sikerült ilyen szintű nemzetközi elismertségre szert tenniük, szerintem mindenképpen elismerésre méltó. Én azt is értékelem bennük, hogy a megalakulásuktól kezdve ugyanaz a hat ember alkotja az együttest, minden személyi változás vagy szünet nélkül. A mai világban ez sem kis teljesítmény ugye? 🙂
Az egyik legutóbbi hír velük kapcsolatban, hogy jövőre új lemezzel rukkolnak elő. Részemről maximális a várakozás ezt illetően! A rangsorral kapcsolatos esetleges viták elkerülése végett megjegyezném, hogy mint az általam eddig összeállított lemezrangsorok, úgy most e német csapat esetében is az irántuk, illetve a zenéjük iránt érzett rajongás és elismerés vezérelt e szubjektív lista felállítása során!!!
Íme, az én rangsorom:
6. Rosenrot (2005)
Az ezt megelőző két bivalyerős LP után ez az album mindenképpen gyengébbre sikeredett. A dalok kevésbé fogósak. Az együttes részéről ezt támasztja alá az is, hogy manapság a koncertjeiken erről az anyagról játszanak a legkevesebb számot. A kedvencem a Benzin és a Te Quiero Puta.
5. Liebe ist für alle da (2010)
Jó lemez. A nyitó Rammlied óriási, és koncertkezdésnek is nagyon hatásos. Lehet, hogy zeneileg nem okoztak akkora meglepetést ezzel a koronggal, de szerintem simán hozták a Rammstein-től elvárható színvonalat. A Pussy (bár zeneileg nem tartom kimagaslónak) pornóoldalon debütáló klipjével igencsak sikerült felhívniuk magukra a figyelmet. Jó húzás volt. Jövőre, az új lemez kapcsán is valami hasonlót várok tőlük. 🙂 Bár nem igazán kell izgulniuk a népszerűségük hanyatlása miatt. Erre a legjobb bizonyíték, hogy nyolc éve új lemez nélkül is telt házas koncerteket nyomnak világszerte. A nyitó nótán kívül kedvencem még a Waidmanns Heil, az Ich tu dir Weh és a Wiener Blut is. A szintén klipes Haifisch-t viszont nem sokra tartom.
4. Herzeleid (1995)
A lemezre először a David Lynch Lost Highway című filmjében felhangzó két, erről az albumról származó szám hívta fel a figyelmem. Főleg a Rammstein című szám ütött nagyot a film képi világával együtt (a jelenetben Marilyn Manson is szerepel). Emlékszem, ahogy bólogattunk a fejünkkel a moziban a zene ütemére. Viszont meghallgatva az egész lemezt, akkor még annyira nem jött be nekem ez a zene. Aztán amikor a ’98-as berlini koncert DVD-ről megláttam az Ashe zu Asche című dalt az égő mikrofonállványokkal, egyből Rammstein-es lettem! 🙂 Ezen az albumon még nem olyan erőteljes a hangzás, mint a későbbi cuccaikon, viszont élőben nagyon zúznak!
3. Sehnsucht (1997)
Ez már egy számomra majdnem tökéletes album, ám mivel a Klavier című számmal azóta sem sikerült megbarátkoznom, így ez a korong marad a „jó lemez” státuszban. Egyébként az ehhez hasonló, úgymond, lágyabb dalos próbálkozásaik más lemezeiken sem tetszenek. Itt már egész jól körvonalazódnak azok a stílusjegyek, amelyek a mostani zenéjüket jellemzik, ami nem más, mint alapvetően kemény gitárriffekre épülő, szintetizátoros, illetve indusztriál-elemekkel megspékelt metal. Zenéjük egyediségéhez nagyban hozzájárul a már említett német nyelvű ének és frontemberük (Till Lindemann) jellegzetes orgánuma is. Nyugodtan kijelenthető, hogy már ezzel az anyagukkal is népszerűvé váltak Németországon kívül is.
2. Reise, reise (2004)
Én is ennek a lemeznek a turnéján láttam őket először élőben. Itt már nagy rajongójuk voltam. A címadó szám mellett a Mein Teil, az Amerika, a Moskau és a Keine Lust jobbára ma is koncertprogramjuk gerincét képezi. A lágyabb Ohne dich itt sem a szívem csücske, de ettől függetlenül szuper albumnak tartom.
1. Mutter (2001)
A tökéletes album. Hibátlan! Szuper hangzás, jobbnál jobb dalok. Ha valakivel meg akarnám szerettetni a Rammstein-t, ezt a lemezt hallgattatnám meg vele. Ha ez nem tetszik neki, „bújjon el”, ahogy Vadi barátom mondaná! 🙂 Itt még a címadó Mutter csodaszép refrénje alatti, kissé a Metallica Unforgiven-jét idéző gitárdallam is tetszik. Ahogy egyik olvasónk szokta írni: 100 point! 🙂
Leave a Reply