Folytatva a múltkori, A Piszkos Tizenöt (és akik utánuk jöttek) című cikkemben megkezdett gondolatmenetet, ez alkalommal azt szeretném körbejárni, hogy vajon tényleg akkora mumus-e a heavy metal, mint amekkorának hajdan a PMRC beállította, vajon tényleg a kemény zene-e a felelős azokért a tettekért, amelyeket bizonyos ön- vagy közveszélyes alakok elkövettek.
Kezdjük a konkrét sztorikkal!
1984. október 26-án, a kaliforniai Indióban a 19 éves John Daniel McCollum az ágyában fekve lőtte agyon magát. Szülei két évvel később Ozzy Osbourne-t és lemezcégét, a CBS-t citálták bíróság elé, mert a fiuk halála előtt/idején az énekes Blizzard of Ozz című lemezét hallgatta, és úgy gondolták, hogy az azon hallható Suicide Solution című nóta adta meg a végső lökést a srácnak tette végrehajtásához. (Ozzy szerint a dal az alkohol veszélyeiről szól.) Ugyanabban az esztendőben egy másik fiatalember, az ugyancsak öngyilkosságot elkövető Michael Waller családja is Osbourne-t perelte be, úgy gondolván, hogy az említett dalban található rejtett üzenetek húzatták meg gyermekükkel a ravaszt. Ozzy-t mindkét ügyben felmentették.
1985. december 23-ának estéje két nevadai fiatalember, a 18 éves Raymond Belknap és a nála két évvel idősebb James Vance számára egy játszótéren ért tragikus véget. Miután ittak, marihuánát fogyasztottak és a Judas Priest Stained Class albumát hallgatták, pisztolyt fogtak magukra. Belknap a helyszínen meghalt, Vance megnyomorodott, és még három évet élt. A szülők – jobb híján – a Priest-et és lemezcégét, a CBS-t perelték be, mondván, a dalszövegekben – konkrétan a Heroes End-ben – elhangzó titkos üzenetek indították a fiúkat az öngyilkosságra. (Más források szerint a Better by You, Better Than Me című számban hangzanak el olyan felszólítások, mint a “try suicide”, a „do it” és a „let’s be dead”.) A bíróság végül megállapította, hogy nem léteznek ilyen „üzenetek”, és a csapat nem tehető felelőssé Belknap-ék haláláért.
1999. április 20-án a 18 éves Eric Harris és az egy évvel fiatalabb Dylan Klebold rendezett vérfürdőt a Colorado államban található Columbine gimnáziumban. 12 iskolatársukkal végeztek. A média a metal iránti rajongásukat is belekeverte az ügybe, és az általuk kedvelt zenekarokat, a KMFDM-et, a Rammstein-t és Marilyn Manson-t is felelőssé tette a tragédiáért. Utóbbi előadó felvette a kesztyűt, és az ügy kapcsán írt egy hosszabb cikket a Rolling Stone magazinba, illetve szerepelt Michael Moore-nak az esetről készített dokumentumfilmjében (Bowling for Columbine). Amikor a rendező megkérdezte, hogy mit mondott volna a gyilkos tinédzsereknek a mészárlás előtt, Manson így válaszolt: „Semmit nem mondtam volna. Meghallgattam volna őket, ugyanis ez az, amit senki nem tett meg.”
A Drowning Pool zenekar Bodies (Let the bodies hit the floor) című slágere két alkalommal is gyilkosságra indított fiatalembereket. 2003-ban egy tizenéves ölte meg a szüleit, miközben ezt a dalt hallgatta, a 23 éves Jared Loughner pedig, akinek ez volt a kedvenc videója a YouTube-on, 2011. január 8-án kezdett lövöldözni egy tucsoni szupermarket parkolójában. Ámokfutásának eredménye hat halott és tizenhárom sebesült. Loughner-ről hamarosan kiderült, hogy iszik és drogozik, ráadásul paranoid skizofréniás. „A Drowning Pool muzsikájának hallgatása nem tesz rossz emberré – írták később egy cikkben –, a félrevezetett emberek válnak azzá.”
Mi a közös ezekben a történetekben? Két dolog is. Az egyik a lőfegyver. Az amerikaiaknak alkotmányos joguk van pisztoly, puska, karabély, akármi birtoklásához, amivel bőszen élnek is: az Egyesült Államokban gyakorlatilag minden lakosra jut egy, az élet kioltására alkalmas eszköz. A gyilkosságok nagy részét, az öngyilkosságoknak több mint a felét ezzel az eszközzel követik el. Mindig egy tragédiának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a helyi társadalom és a döntéshozás elgondolkozzon a fegyvertartás szigorításáról.
A másik közös tényező a heavy metal. Kritikusai szerint olyan ösztönökre hat, amelyek bűnbe viszik az ilyen zenét hallgatót, illetve egyes dalokba – lásd a fenti példákat – szerzőik olyan titkos üzeneteket kódoltak, amelyek ön- vagy közveszélyes cselekedetekre indítanak. Oké, gondoljunk egy kicsit bele! Jómagam több mint 30 éve kapom a dózist, és semmilyen törvénytelenséget nem követtem még el a zene hatására. És ti? Másrészt, a kérdéses dalokat milliók hallgatták, közülük egy, maximum két ember emelt kezet magára vagy másokra. Ilyenformán az ezekben elrejtett titkos üzenetek gyakorlatilag hatástalanoknak tekinthetők. Természetesen minden egyes élet elvesztése óriási tragédia, ám szinte valamennyi esetben kiderül, hogy az elkövetés hátterében sokkal súlyosabb okok húzódnak meg (ezekről is hamarosan szót ejtek).
Még mindig a „kódolt üzenetek” hatásosságánál/hatástalanságánál maradva, ti ismertek olyan esete(ke)t, amikor ugyanazon szerzemény által inspirálva különböző emberek sorozatban követtek el önpusztítást? Én egyetlen ilyen nótáról hallottam, amelynek ráadásul magyar a szerzője, Seress Rezső, a szám címe pedig Szomorú vasárnap. 1933-ban született, és már a következő évtizedben az egész világon az öngyilkosok dalaként emlegették. Nem sok depressziósabb szöveget ismerek…
Ugyanakkor nem metal nóta, ahogy az a szám sem, amelynek szövegére Charles Manson felépítette a maga ideológiáját, és a befolyása alatt álló nőknek kiadta a parancsot a feketéknek a fehérek ellen vívott faji háborújának kirobbantására (vérfürdőre). A dalt a Lennon-McCartney páros szerezte, vagyis a Beatles jegyzi, a címe pedig Helter Skelter. És Eminem sem a metal szakmában dolgozik, akinek állítólag egyik dala indított arra 2009-ben egy amerikai férfit, hogy végezzen a feleségével és kislányával.
A metal akkoriban, amikor első ízben keresztes hadjáratot indítottak ellene, új volt, vad és hangos; ijesztőnek, erőszakosnak tűnt. A múltkor emlegetett PMRC ezen próbált változtatni: ha betiltatni nem is tudott lemezeket, a kategorizálással, címkézéssel figyelmeztetni akarta a szülőket, illetve távol tartani a bűn forrásától a veszélyeztetett (befolyásolható) korosztályt. A társadalom ingerküszöbe azonban pillanatok alatt megemelkedett, az erőszakos cselekedetekre, önpusztításra buzdító lemez- és számcímeket (Kill ’Em All, Hang the Pope, Kill Yourself stb.) látva meg sem rezdült, nem vette ezeket komolyan – kivéve a labilis keveseket.
Kerestem, de nem találtam statisztikát arra nézve, hogy az egyes bűntetteket általában minek a hatására követik el. Az öngyilkosság kapcsán okokat sorolnak fel, amelyek között azonban direkt módon nem szerepel a „külső sugallat”, illetve a „belső hangok, látomások”, ezek ugyanis csupán az elkövető már meglévő, kóros pszichés állapotának kísérőjelenségei.
Megdöbbentő, hogy az Egyesült Államokban 2016-ban a 10-34 éves korosztály körében az öngyilkosság volt a második leggyakoribb halálok. Az összlakosság tekintetében pedig körülbelül két és félszer annyian vetettek véget saját életüknek, mint ahány gyilkosság történt. Mik azok az okok, amelyek hajlamosítanak az öngyilkosságra? A teljesség igénye nélkül:
– depresszió
– skizofrénia
– szorongás
– személyiségzavar
– droghasználat
– gyerekkori (szexuális) bántalmazás vagy trauma
– öngyilkosság a család történetében
– az egyén korábbi öngyilkossági kísérlete(i)
– gyógyíthatatlan krónikus betegség
– egy szeretett személy, háziállat vagy a munkahely elvesztése
– meghatározó kapcsolatok, barátságok megszűnése
– hozzáférés halált okozó tárgyakhoz (fegyverhez), anyagokhoz (drogokhoz)
– testi vagy lelki bántalmazás (kortársak vagy idősebbek által elkövetett iskolai vagy internetes zaklatás)
– a másoktól való elszigeteltség, az nem fogadottság érzése (akár vallásos meggyőződéssel, szexuális irányultsággal kapcsolatos okokból)
– olyan hitrendszerek követése (szekták), amelyek a személyes problémák egyik lehetséges megoldásának tekintik az öngyilkosságot
– a segítség- vagy támogatáskéréssel kapcsolatos nehézségek
– a pszichés kezeléshez, a droghasználatról való leszoktatást segítő programokhoz való hozzáférés hiánya
– közeli barátok öngyilkossági szándéka
Szép lista, igaz? És akkor anyu és apu még mindig a heavy metalt tartja a legnagyobb rossznak… A témával kapcsolatban abszolút telitalálatnak gondolom a Sacred Reich Who’s to Blame? című dalának szövegét (az 1990-es The American Way albumról), amelyben a frontember, Phil Rind reflektál az Ozzy-t, a Judas Priest-et és magát a műfajt ért vádaskodásokra, és igyekszik világosságot gyújtani a szülők fejében. Nem másolom be ide az egészet, csak a legfontosabb gondolatokat magyarítom:
(Anya:) „Johnny, a zene, amit hallgatsz, Ozzy, Judas Priest, maga a gonoszság. A benne elrejtett üzenetek egyenesen a Pokolra juttatnak. De csak várj, míg apád hazaér, és megtudja, mi történt: kirúgtak az iskolából, munkád sincs, mihaszna alak vagy!”
Majd miután Johnny bent, a szobájában végzett magával, és az anyja továbbra is kedvenc zenéit okolja a haláláért, Rind szól a szülőkhöz: „Nem a zene okozta Johnny halálát, ti vagytok azok, akik megfojtottátok őt. Ki a felelős azért, ha egy gyerek nem a helyes úton jár? Kinek kell visszavezetnie őt oda? Ott voltatok, amikor meg kellett volna hallani a segélykiáltását, amikor látni kellett volna a jeleket, vagy túl elfoglaltak voltatok? Valahányszor, amikor elhárítjátok magatokról a felelősséget, jusson eszetekbe, hogy megmenthettétek volna a fiatok életét…”
Végezetül idézném Rob Halford-ot, aki így foglalta össze a ’86-os bírósági per konklúzióját: „Elfogadjuk, hogy bizonyos emberek nem szeretik a heavy metalt, de soha nem fognak tudni meggyőzni bennünket arról, hogy ez a zene negatív és pusztító hatású. A heavy metal egy olyan barát, aki rengeteg örömet szerez az embereknek, és átsegíti őket a nehéz időszakokon.”
Egyetértek. És ti?
Leave a Reply