Attic: Sanctimonious (2017)

Uszkve 35 éve hallgatok rock/metal zenét, így sok mindent láttam és hallottam már az említett időszakban. Készítettem fanzine-t (Panic), írtam egy kétkötetes metal enciklopédiát… bla-bla-bla, és közeledve az ötvenhez, már nem sok különösebb meglepetésre számítottam. Lássuk be, ennyi idő elteltével nem nagyon érnek már VALÓDI ÁLL-LEESÉSEK egy magamfajta, veterán metalhead-et. Vagy mégis?

A tavalyi év végén egész nap cseréltük az eszmét lemezekről, bandákról a kollégámmal, ahogy azt kell, amikor váratlanul (ÖRÖK HÁLA, GÁBOR!!!) lekapta a polcról a fehér borítóba csomagolt lemezt. „Ezt ismered?” – kérdezte.

Annyira jó lenne megfogalmazni, vagy pár mondatban kifejezni, hogy mi a titka a korongnak, hiszen első ránézésre simán el lehetne intézni annyival, hogy a klasszikus Mercyful Fate/King Diamond találkozik a korai, Walls of Jericho-időszakos Helloween-nel, ám kábé 200 (!) meghallgatás után továbbra is tanácstalan vagyok a tekintetben, hogy mi okoz ekkora katarzist.

Jóllehet, néhány éve, a Them és a Portrait zenekarok felbukkanásával az említett klasszikus MF/King Diamond-irányvonal méltó követőkre talált, de az Attic (nálam) valahogy mégis hatásosabb.

A Sanctimonious konceptalbum (lásd: Abigail, Them), és egy várandós ifjú lány történetét meséli el, aki zárdába vonul, hogy megtisztuljon a bujaság bűne alól. Szomorú, komor történet a hitről, Istenről és a magányról. Elképesztő a harmónia az ikergitárokra (mi másra?) épülő zene és a sztori között, az anyag rendkívül érzelem-dús és kifejező. Sötét tónusú, Edgar Allen Poe-t idéző hangulat… tökéletes zenei összhang. Meister Cagliostro énekes mesterien váltogatja a hangszínét, kísértetiesen mozog a falsetto és a mélyebb régiókban egyaránt. Egy szó, mint száz: MESTERMŰ!!!

Meister Cagliostro

A gelsenkircheni kvintett debütáló albuma The Invocation címmel 2012-ben jelent meg, és hasonlóan színvonalas produkciót rejt.

Alighanem elragadtattam magam, sorry guys… it could happen to anyone! A jövő héten érkező King Diamond DVD/CD csomag megjelenéséig (Songs for the Dead Live) tegyetek egy próbát az Attic-lemezekkel!

About Vectomi 5 Articles
Az egykori Rattle Inc. fanzine munkatársa, a Panic magazin szerkesztője, a kétkötetes Hard Rock & Heavy Metal Enciklopédia szerzője, főállású thrasher.

4 Comments

  1. Csak nem Frölich Tamás urhoz van szerencsenk? Ha igen, ezuton szeretnek koszonetet mondani a ‘Hard ​rock és heavy metal enciklopédia’ kotetekert. Fiatalabb koromban metal-bibliakent tekintettem rajuk, ma is hatalmas becsben vannak tartva. Aki csak hozzajuk mer nyulni, fejvesztes terhe mellet teheti meg. Orulnek ha tobb cikk szuletne a mestertol erre azoldalra is.

  2. Teljesen egyetértek a leírtakkal! Ez a lemez egyszerűen fantasztikus! Már az előző, The Invocation-t is nagyon szerettem, de ebbe a lemezbe teljesen belehabarodtam, megjelenését követően nem volt olyan nap, hogy teljes egészében vagy csak részleteiben ne hallgattam volna meg. Szinte már fizikai kényszert éreztem iránta.. komolyan! Van valami egészen rendkívüli és megkapó ebben az albumban, noha tagadhatatlan, hogy bizonyos szempontból csak egy ügyes King Diamond/Mercyful Fate tribute lemez. Szentségtörés talán, de nekem ez jobban tetszik, mint bármelyik Fate vagy King lemez. Tradicionális heavy metal zene, egy-két helyen black metal-os ihletettségű gitártéma, még blastbeat is van benne, de pont ott, úgy és annyi, ahol, ahogy és amennyi kell, hátborzongató templomi orgona + kórus kombó az átkötő részekben. Minden egyes szerzeménynek saját karaktere, szinte önálló személyisége van, de mégis pontosan beleillik a koncepcióba.És azok a végletesen King-szerű énektémák azzal a mély érzelmi átéltséggel, tökéletes technikával előadva. Tökéletes, megunhatatlan! Ezzel az albummal kapcsolatban én csak szuperlatívuszokban szólhatok! Minden metal-arcnak ajánlom, nemcsak King/Fate rajongónak!

    U.I.: Régóta vadászom már az enciklopédia második kötetét, az elsőt van szerencsém birtokomban tudni megjelenése óta (még a 2001-es, Summer Rock-os limitált matrica is benne van, az 52. sorszámmal, igazi kuriózum). Sajnos, sehol, semmilyen formában nem tudom megszerezni. Valaki tudna esetleg ebben segíteni nekem, rendkívül hálás lennék!

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*