Levélváltás az egykori Cultic Pulp zenészeivel
A ’90-es évek legelején hazánkba is begyűrűzött a death metal. Egymás után jöttek létre az ilyen zenét játszó zenekarok, többek között a pécsi Cultic Pulp, amely ugyan csak másfél évig létezett, de ez idő alatt két kiváló demót is készített. Az interjú eredetileg Szabó Gábor dobossal készült, akihez menet közben Bánfai Attila basszusgitáros/énekes is csatlakozott.
Gábor, üdvözletem, és köszönöm, hogy elfogadtad az interjú-felkérést! Egy kis időutazásra, nosztalgiázásra kérlek fel, rendben van?
Sz. G.: Let’s do it!
Amennyiben nem tévedek, 1991-ben Carnal Carnage-ként jött létre a zenekar, igaz?
Sz. G.: A Carnal Carnage egy másik formáció volt, ahol együtt játszottunk Attilával. Aztán ő kb. ’91 decembere körül kilépett, és Norbival megalapították a Cultic Pulp-ot, amihez 1-2 héten belül én is csatlakoztam, ahogy meghallottam a Kitchen Massacre riffjeit. 🙂
A Bánfai Attila énekes/basszusgitáros, Varga Norbert gitáros, Szabó Gábor dobos alkotta felállás volt a kezdetektől, vagy történtek-e előtte tagcserék?
B. A.: Gondolkodtunk még egy gitárosról, de ez a zenekar feloszlása miatt végül nem realizálódott.
Sz. G.: Vagyis az általad említett felállás volt az első naptól az utolsóig.
Mely zenekarok voltak rátok akkoriban a legnagyobb hatással?
B. A.: A ’80-as évek klasszikusain (Slayer, Venom, Bathory, Possessed stb.) nőttünk fel, de az évtized második felében, amolyan új hullámként kifejlődő irányzatként, a death metal is nagy hatással voltak ránk: Obituary, Morbid Angel, Death, Napalm Death…
Sz. G.: Az Iron Maiden-től a Slayer-en, Morbid Angel-en át a Napalm Death-ig, és közöttük szinte minden rock és metal zene, mint a Queen, az Exodus, a D.R.I. vagy az Exploited, mind hatással voltak ránk, rám.
Egyértelmű volt számotokra, hogy egy brutális death/grind bandát alakítsatok?
B. A.: Ja. 🙂
Milyen volt akkoriban a pécsi metal élet? Milyen zenekarok, klubok működtek azokban az időkben Pécsett? A Morris-ra és a Halley-re emlékszem…
B. A.: Akkoriban minden stílusnak volt követője arrafelé. Death, thrash, glam, punk, hard rock… Stallion, Hétköznapi Csalódások, M.A. Skins, Nervous Playground, Coda… Voltak rockkocsmák és underground klubok (Gyár, Hard Rák Cafe), amelyek a kezdő zenekarok mellett a már ismert hazai és külföldi csapatoknak is teret biztosítottak.
Kérlek, meséljetek a próbáitokról! Milyen rendszerességgel próbáltatok, és azok hogyan zajlottak?
Sz. G.: Heti 2-3 alkalommal, 2-3 órán át nyomtuk a helyi garázssoron. A meglévő számainkat gyakoroltuk, csiszolgattuk, és ha volt valamilyen új ötletünk, akkor némi vér és verejték árán született meg egy új nóta.
Saját számok írásával foglalkoztatok, vagy inkább feldolgozásokat gyakoroltatok?
B. A.: Mivel nem voltunk olyan jó zenészek, mint akiket utánozni szerettünk volna, plusz a trió felállás is komoly gátakat szabott számunkra, inkább a saját dolgainkra koncentráltunk. Azért olykor egy Hellhammer- (Horus/Aggressor) vagy Possessed-feldolgozás (Twisted Minds) is becsúszott.
A család (szülők, testvérek) mennyire támogatták a zenekart?
B. A.: Nem volt jellemző, de azért néha akadt egy-egy repi fuvar.
Sz. G.: Hát valamilyen szinten támogattak, például apámtól kaptam a dobszerkómat. Nem volt annál szebb Tama a környéken, de nem hitték, hogy lesz belőlünk valami. Nem is lett, és azért ez szomorú. 🙂
Hogyan születtek a Cultic Pulp-szerzemények? Ki hozta a szövegeket és ki a zenét?
Sz. G.: A szövegek mind Attila betegségei voltak, amiket egy barátunkkal (Andró – Death Trap ’zine) fordíttattunk le, majd gyúrtunk alájuk zenét. Elég abszurd így utólag, de működött. A zenei alapokat javarészt War Ass hozta, amiket aztán közösen rakosgattunk, csiszoltunk.
1992 márciusában jelent meg Crush Conformity című demótok, amelyet a Magic Ship stúdióban vettetek fel. Ez az azonos nevű mohácsi zenekar stúdiója volt?
Sz. G.: Igen. Michelis Janinak volt egy négysávos magnója, egy kb. 2,5×2,5 méteres szobában, ez volt a stúdió. Ott született a Crush Conformity.
Emlékeztek esetleg arra, hogy milyen volt a stúdió berendezése, felszereltsége? Alkalmas volt egy death metal demó felvételeihez?
B. A.: Volt egy keverőjük és egy stúdiómagnójuk, na meg egy használaton kívüli melléképületük… Ez volt a stúdió, ami akkoriban nem volt kevés, de tényleg. Mi amúgy is elég csóró tinédzserek voltunk, és ezért jó választásnak tűnt. Nem Rick Rubin ült a pult mögött, de azért mi hálásak voltunk, mert jó zenészek és jó arcok voltak, akik segítettek nekünk.
Korábban volt már stúdiós tapasztalatotok?
B. A.: Nem.
Sz. G.: Semmi.
Mennyi időtök volt a demó rögzítésére?
B. A.: Két-három nap alatt megvolt az egész, plusz talán még egy nap a keverés, ha jól emlékszem.
Kérlek, beszéljetek részletesen az anyagról! Mai fejjel/füllel milyennek találjátok?
B. A.: Lelkesedéssel, nagyra törő álmokkal, lendülettel vágtunk bele, éppen ezért egy kissé nyers és talán éretlen. Szeretjük, mivel jó alapja volt egy sajnos be nem teljesült, hosszú fejlődésnek. A második fejezet, az Adrastea már egységesebb volt.
Egyetértetek azzal, hogy ezzel a demóval berobbantatok a hazai undergroundba, letettétek a névjegyeteket a hazai death metal asztalára?
B. A.: Ismertek lettünk, de erre a kérdésre talán nem is nekünk kell megadni a választ. 25 év után beszélünk róla, tehát valami csak megmaradt belőle, nem?
Sz. G.: Akkoriban sokan írtak nekünk, és a demók is elfogytak. Köszönet a fanzine-eknek, akik írtak rólunk, vitték a hírünket, megismertették a zenekart az emberekkel, de szerintem mára már nem sokan tudják, mi volt a Cultic Pulp.
Szerintetek kielégítette a felvétel a death metal-rajongók igényeit? Ti magatok elégedettek voltatok vele akkoriban?
B. A.: Mi sosem voltunk elégedettek, mert állandóan egyfajta filozófiai álmot, víziót kergettünk. Igazából magunk sem tudtuk, hogy mit akarunk, mi az a szint, amit el akarunk érni, mi az az üzenet, amit át akarunk adni. Mély és sötét érzéseket akartunk továbbítani, nyers köntösben, lehetőleg egyéni megszólalásban… Nem akartunk klónok lenni, művelni akartuk a stílust, nem csak játszani.
Milyen úton, hogyan terjesztettétek a demót? Mekkora promóciót biztosítottatok a felvételnek?
B. A.: Az akkoriban szokásos módon: Metal Hammer-kritika, fénymásolt cetlik, fanzine-ek, postai úton terjesztett demókazetták.
Sz. G.: Sokat segített Andro (Death Trap ’zine), köszönet neki! 🙂
Külföld felé is terjesztettétek a demót? A határainkon túlról is mutatkozott érdeklődés a Cultic Pulp iránt?
B. A.: Igen, ez kiváltképpen Andró barátunknak köszönhető. Neki már akkor is kiterjedt kapcsolati tőkéje volt nemzetközileg. Egy demónk még az akkori Cannibal Corpse-gitárosnál, Jack Owen-nél is landolt.
Ekkoriban, tehát a ’90-es évek legelején volt a death metal virágkora. Egyaránt megfért egymás mellett az őrlős brit, a dallamos, láncfűrész-hangzású skandináv (svéd és finn), a doom-mal is kevert holland, a technikás floridai, valamint a zúzós, brutális New York-i (Suffocation, Cannibal Corpse stb.) vonal. Számotokra melyik volt a legvonzóbb?
B. A.: Mindet szerettük, de talán a floridai vonal állt hozzánk a legközelebb. A Morbid Angel művésziessége, a Deicide nyersesége mellé jött az angol Paradise Lost-feeling, a letisztult Napalm Death-durvasággal… Mind-mind hatottak ránk, egyénileg is és zenekarként is.
Ekkoriban hazánkba is begyűrűzött a death metal, rengeteg zseniális banda jött létre, többek között a Subject, az Intense Agonizing, a Life Discussion, az Eczema, az Extreme Deformity, a Necrotomy, a Dissect, a Slow Fermenting, vagy az Unfit Ass. Milyen viszonyt ápoltatok a hazai death metal bandákkal?
B. A.: Kerestük egymás társaságát, mint amolyan szövetséget. Leveleztünk, olykor telefonon is beszéltünk, volt pár közös koncertünk, de nem jutottunk túl messzire a kapcsolatépítésben.
Sz. G.: Egy pár bandával kapcsolatban álltunk; az Intense Agonizing-gal, a Life Discussion-nel, az Extreme Deformity-vel és az Unfit Ass-szel játszottunk is párszor…
Hogyan vélekedtetek az Atheist/Cynic/Death fémjelezte progresszív hullámról?
B. A.: Hát, bevallom, ezt így nem is értem. A Death zenéje mindig komplex volt, Schuldiner életműve megkérdőjelezhetetlen. Szerettük az Atheist-et, Atrocity-t, Sadus-t stb., de ők talán nem azonos platformon mozogtak. Ez a kategorizálás nem biztos, hogy jó… Mind oké, a maga nemében, idejében.
1993-ban egy újabb demót, az Adrastea-t jelentettétek meg. Erről az anyagról mit kell tudnunk? Bevallom, ezt még sohasem hallottam, nem ismerem…
B. A.: Semmi újat nem hozott, ugyanakkor kiforrottabb, mint elődje. Finomabb megoldásokkal, tudatosan visszanyúlva az „egyszerűbb” témákhoz, amikkel gyermekkori kedvenceink is operáltak. Nagyon divatos lett anno az öncélú virtuozitás, amitől elveszni éreztük azt, amiről ennek a stílusnak szerintünk szólnia kellett.
Sz. G.: Máig nagy kedvenc, haha.
Volt valami hasonlóság vagy különbség az Adrastea és a Crush Conformity között? Értek benneteket ekkoriban zeneileg új hatások?
B. A.: A második anyag abszolút folytatása az elsőnek. Koncepciózus szövegvilág, visszaköszönő drámák, zenével festve… Új hatások? Nem volt váltás, de szimpatikus volt például az olyan „visszatérés a kályhához”, mint amit az Unleashed csinált a Shadows In The Deep-en. Végre egy lemez, ami nem ötperces intróval kezdődik. Megváltás…
A Carcass Heartwork című albuma szerintetek milyen hatással volt a színtérre? Új irányt szabott az a lemez a death metalnak?
B. A.: Nagy hatással voltak a színtérre, stílusteremtők és -formálók, no komment.
Sz. G.: Nagy kedvenc, mindig is szerettem a Carcass-t, ahogy a legutóbbi lemezük is tetszik, bár nagyon sajnálom, hogy Ken (Ken Owen dobos – a szerk.) a betegsége miatt már nincs a bandában. 🙁
Mi a véleményetek arról, hogy a Napalm Death a kezdeti grindcore-ból fokozatosan death metal bandává vált?
B. A.: Nem gondolom, hogy ez pálfordulás volt, de úgy vélem, hogy ha nincs a Harmony Corruption, akkor már nincs Napalm Death sem. Letisztultak, de nem lettek elvtelenek; nekünk nem volt ezzel bajunk, ahogy a Carcass esetében sem. Az érték, amit a kezdeti korszakukat követően is létrehoztak, őket igazolta…
Azokból az időkből milyen fanzine-ekre emlékeztek? Sokat foglalkoztak veletek ezek a kiadványok?
B. A.: Olyan itthoni ’zine-ek neve ugrik be, mint a Death Trap, a SeaSide, vagy a Thunder’n’Grind, a nívós külföldi kiadványok közül pedig például a német Codein-é. Minden adódó alkalmat megragadtunk, hogy kapcsolatot létesítsünk velük, de abban az „analóg” világban ez még nem volt olyan egyszerű. 🙂
Milyen gyakran koncerteztetek? Melyek voltak a legjobb bulijaitok?
B. A.: Nem volt sok koncertünk, körülbelül tízre saccolom az aktív időszakunk egy-másfél évében.
Sz. G.: Nem emlékszem mennyi bulit nyomtunk, talán tíz-tizenkettőt, és a Fekete Lyukban, Pécsett a Fleshcrawl-lal és az utolsó komlói bulik voltak a legemlékezetesebbek számomra.
A ’90-es évek közepén a death metal – és úgy en bloc az extrém metal – „kiment a divatból”, bejött helyette a modern/nu metal, a grunge, a pop/punk, a rap/hip hop/hardcore. Ezt ti hogyan éltétek meg? Törvényszerű volt ez a változás?
B. A.: Mi nem változtunk. Más stílusokat is hallgattunk, de nem születtünk újjá évente. Nem gondolom, hogy megéri követni minden aktuálisan népszerűt. A változás addig jó, amíg hiteles tudsz maradni. Ezt nevezzük fejlődésnek.
Sz. G.: Azóta sem hinném, hogy változott volna a zenei ízlésem, most is hallgatom a Carcass-t, a Slayer-t, a Death-t, a Bad Religion-t, vagy akár az Infernal Majesty-t, az Exploited-et, a Voivod-ot. Nem tetszettek/tetszenek az ugribugri metál zenekarok, keverek minden műfajt, a „valami csak lesz belőle” bandákat.
Ezek a trendek ártottak a tradicionális heavy metalnak?
B. A.: Mindenki maga dönti el, hogy mit szeret, mit követ. Ami erős, annak nem tudnak ártani. Egy Iron Maiden koncert még most is ugyanakkora durranás, és a Trooper még mindig földbe ver…
Mikor és miért szűnt meg a Cultic Pulp? Később egyéb zenei formációkban is részt vettetek, vagy „szögre akasztottátok a hangszereiteket”?
B. A.: Egyszer csak tartottunk egy szünetet, és nem folytattuk tovább. Az idő meg elmúlt, hárman háromfelé mentünk, és azóta sem tartózkodtunk így együtt egy helyiségben. Ez van, kár érte. Mindhárman zenélgettünk itt-ott, a mai napig vannak hangszereink.
Sz. G.: Hogy miért? Fogalmam sincs…
Manapság kapcsolatban vagytok egymással? Jelenleg mivel foglalkoztok?
Sz. G.: Én mindkettejükkel tartom a kapcsolatot, de tudtommal Attila és Norbert vagy 20 éve nem találkoztak.
Gondoltatok esetleg arra, hogy a két demót újrakeverve, újra maszterizálva CD-n is megjelentessétek?
B. A.: Ez személyes vágyam, mondhatni, álmom, de inkább újra rögzíteném ezeket a dalokat.
Szerintetek még napjainkban is jól csengő név a Cultic Pulp?
B. A.: Nem tudom, de talán a név nem is annyira fontos, mint amit mi magunk is gondoltunk róla anno.
Sz. G.: Viccelsz? Ennél jobb név azóta sem született. 🙂
Esetleg manapság is követitek a death metal vonalat, az undergroundban zajló folyamatokat? Miben, mennyiben változott a színtér a ’90-es évek elejéhez képest?
B. A.: Nem, legalábbis annyira, mint annak idején, biztos nem.
Sz. G.: Az új bandákat nemigen követem, csak ha hallom, hogy egy csapat valóban kiváló, de annyi zenekar van, és mind egyforma, hogy ezt az időm sem engedné. Otthon is van vagy nyolc „Tankcsapda”, mert mindenki őket kopizza, persze lehet, hogy észre sem veszik…
Gábor, Attila, nagyon szépen köszönöm a válaszaitokat! Kérlek benneteket, hogy az utolsó gondolataitokat osszátok meg velünk!
Sz. G.: Again and forever!
Leave a Reply