Legutóbb éppen tegnap, a Judas Priest Defenders of the Faith albuma kapcsán került elő oldalunkon a PMRC neve. 1985-től bő egy évtizeden át közismert szitokszónak számított ez a betűkombináció, ma viszont talán már csak az idősebbek emlékeznek a pop és a rock/metal műfajának önjelölt cenzorszervezetére. Gondoltam, idekerekítem a történetüket, hiszen lemezeinken ma is láthatjuk szélmalomharcuk kétdimenziós emlékeit.
A PMRC (teljes nevén Parents Music Resource Center) egy amerikai testület volt, amelyet a ’80-as évek közepén alapítottak azzal a kifejezett céllal, hogy a fiatalkorúk zenehallgatási szokásai felett erősítsék a szülői kontrollt. A szervezetet négy családanya, befolyásos amerikai politikusok és üzletemberek feleségei hozták létre, többek között Tipper Gore, akinek férje, Al az Egyesült Államok későbbi alelnöke lett, és Susan Baker, akinek párja, James a Reagan-kormány pénzügyminisztere volt. Gore nyolcéves lányát akarta megóvni Prince Purple Rain című filmjében elhangzó mondatok hatásától, Baker pedig mindössze hétéves lányát szerette volna távol tartani Madonna Like a Virgin-jének szövegétől.
A kultúrharc 1985 szeptemberében vette kezdetét, amikor az Amerikai Szenátus meghallgatást tartott az ügyben, ahol a PMRC vádjai ellen több zenész (Dee Snider, Frank Zappa, John Denver) is felszólalt. Akit érdekel, az alábbi linken a teljes „műsort” megtekintheti:
A PMRC két hónappal később 19 lemezkiadónál elérte, hogy erőszakos, kábítószeres vagy szexuális témájú dalszövegeket tartalmazó hanghordozóikra figyelmeztető matricákat ragasszanak „Explicit lyrics, parental advisory” („Szókimondó szövegek, csak szülői felügyelettel”) felirattal. A címke, amelyet kritikusai „Tipper Sticker”-nek (Tipper matricája) hívtak, általános figyelmeztetés volt, holott az eredeti elképzelés szerint konkretizálta volna a fiatalokra leselkedő veszélyeket.
Gore és csapata szerette volna elérni, hogy a zeneipar dolgozzon ki irányelveket és egy, a filmvilágéhoz hasonló értékelési, besorolási rendszert. Az erőszakos szövegeket tartalmazó lemezeket V-betűvel, a sátánista-keresztényellenes, okkult zenéket O-val, az alkoholt és a drogokat népszerűsítő anyagokat pedig D/A-val jelölték volna. Erre szerencsére nem került sor.
Az Egyesült Államokban sok lemezbolt elutasította a felcímkézett albumok árusítását (a legfontosabb ezek közül a Wal-Mart hálózata volt), más helyeken pedig csak felnőttek vásárolhatták meg ezeket. Többek között Frank Zappa Jazz from Hell albuma is figyelmeztető matricát kapott, feltehetően a „G-Spot Tornado” című dal miatt. Tegyük hozzá, a nagylemez teljes egészében instrumentális nótákat tartalmaz. 🙂
A matrica – a tiltott gyümölcs-effektus alapján – eredeti céljával éppen ellentétes hatást ért el. Ahogy Ice-T fogalmazott Freedom of Speech című számában: „Hé, PMRC, ti kibaszott, hülye seggfejek! A borítóra ragasztott matricátok csinál az albumainkból aranylemezt! Nem látjátok, ti alkoholista idióták, hogy minél inkább el akartok hallgattatni bennünket, annál népszerűbbek leszünk?”
A PMRC egy listát is közzétett a szerintük legkifogásolhatóbb 15 dallal, amelyet „Filthy Fifteen”-nek, azaz „Piszkos Tizenöt”-nek neveztek el. A feketelistára került nóták a következők voltak (zárójelben a szövegükben megjelenő, kárhoztatott téma):
1. Prince: Darling Nikki (szex, maszturbálás)
2. Sheena Easton: Sugar Walls (szex)
3. Judas Priest: Eat Me Alive (szex)
4. Vanity: Strap On Robbie Baby (szex)
5. Mötley Crüe: Bastard (erőszak, káromkodás)
6. AC/DC: Let Me Put My Love Into You (szex)
7. Twisted Sister: We’re Not Gonna Take It (erőszak)
8. Madonna: Dress You Up (szex)
9. W.A.S.P.: Animal (Fuck Like a Beast) (szex, káromkodás)
10. Def Leppard: High ‘n’ Dry (drog- és alkoholfogyasztás)
11. Mercyful Fate: Into the Coven (okkultizmus)
12. Black Sabbath: Trashed (drog- és alkoholfogyasztás)
13. Mary Jane Girls: In My House (szex)
14. Venom: Possessed (okkultizmus)
15. Cyndi Lauper: She Bop (szex, maszturbálás)
A lista elsőre találomra összeválogatottnak, másrészt – a mai muzsikák és dalszövegek fényében – elég nevetségesnek tűnik. A rajta szereplők közül volt, aki érezte is a pellengérre állítás káros következményeit, vele szemben viszont Frank Zappa (akit érdekes módon erről a „rangsorról” lefelejtettek) 1987-ben Grammy-díjat kapott, éppen a fent említett, G-pont tornádós Jazz from Hell albumért.
„Ironikus, hogy a listán helyet kapott metal-nóták zöme abban az időben abszolút ismeretlen volt a nagyközönség számára – nyilatkozta Cerphe Colwell, washingtoni rádiós személyiség, aki a „vádlottak” mellett tanúskodott azon a bizonyos szenátusi meghallgatáson. – A heavy metal, mint műfaj akkor még abszolút nem virágzott. A mai napig meg vagyok róla győződve, hogy a kemény muzsika többek között azért is válhatott olyan sikeressé a ’80-as években, mert a PMRC ezzel az akciójával ráirányította a figyelmet.”
„Máig nem értem, hogy ezek az állítólag intelligens emberek hogyan tudnak ennyire tudatlanok lenni – mondta Cronos, az ugyancsak indexre tett Venom frontembere. – Igen, a rock and roll-ban tényleg felbukkan valamennyi általuk említett téma, a szex, az erőszak, az alkohol, de hát ez a műfaj éppen erről szól! Ezzel együtt a legtöbbünknek van családunk, és felelős szülők vagyunk. Nincs szükségünk arra, hogy a PMRC védelmezze meg helyettünk a gyerekeinket a világban fellelhető szarságoktól!”
Az előadók közül sokan dalban reagáltak a műfajt ért támadásra: a Flotsam and Jetsam a Hard on You-val, a Megadeth a Hook in Mouth-szal, a Cinderella a Shelter Me-vel, az Anthrax a Startin’ Up a Posse-val, a The Ramones a Censorshit-tel, a Suicidal Tendencies a Lovely-val, a Bad Religion az I Want to Conquer the World-del állított emléket a PMRC-nek, és a sor még hosszan folytatható.
A Rage Against the Machine ennél is tovább ment: 1993 júliusában, a harmadik Lollapalooza fesztiválon a zenekar tagjai meztelenül álltak színpadra, a szájukat magnószalaggal kötözték be, a mellkasukra pedig a PMRC-betűit pingálták. 14 perces performanszuk alatt egyetlen dalt sem játszottak, később viszont egy ingyenes koncerttel kárpótolták rajongóikat.
A testület, amelynek létszáma idővel 22 fősre duzzadt, az 1990-es évek második felében szűnt meg létezni. Könnyen elképzelhető, hogy sem az óriási lemezdömpinggel, sem a szexnek (pop) és az erőszaknak (metal) a dalszövegekben való túlburjánzásával nem tudtak lépést tartani, így a „washingtoni feleségek” idővel feladták a kilátástalan küzdelmet.
A PMRC tevékenységéről az amerikai VH1 zenecsatorna 2002-ben készített dokumentumfilmet Warning: Parental Advisory címmel. A Mark S. Waters által rendezett anyag érdekessége, hogy abban Dee Snider régi önmagát alakítja (Tipper Gore-t Mariel Hemingway, Frank Zappa-t Griffin Dunne formálja meg).
Leave a Reply