Máig nagy titkolózás övezi a harcos királyok színrelépését: még kiadójuk, a Napalm Records oldalán is megy a ködösítés, mondván, hogy maga Odin választotta ki azokat a legbátrabb harcosokat, akik beléphettek csarnokába, a Valhallába. Így történhetett meg e négy hős valószerűtlen találkozása. És miután meghallgatta a történetüket, az istenek legnagyobbika úgy döntött, hogy hogy a Földön élő valamennyi emberi lénynek meg kell ismernie ezeket – a háborúról és hősiességről szóló – igaz történeteket. Ezért visszaküldte őket, azzal a küldetéssel, hogy meséljenek; a négy harcos újjászületett, vallásuk pedig a tiszta és hamisítatlan heavy metal lett…
Ez a háttértörténet, amelynek megfelelően a zenekar imázsa (a basszusgitáros viking harcosnak, a dobos spártai katonának, a gitáros keresztes lovagnak, az énekes pedig római néptribunnak öltözve nyomja a metalt) és a dalok témái is mintha egy fantasy-szerepjátékhoz készültek volna. A szövegek a Manowar legszebb kliséit idézik:
„Hold your hammers high / Let the chariots fly”
„The battle beast is rising / The war machine is marching on”
„I raise my sword to the sky / Hear my battle cry”
„No mercy, no prisoners / This is where they die”
És a legszebb:
„This is my final war, where I feel alive / Brothers side by side, give no mercy / This is the final call, there is no return / Blood is on my hands, death and glory”
A zene viszont jófajta, dallamos heavy/power metal, valahol félúton a Hammerfall és a Stratovarius világa között. A gyors témáknál a Riot V, a megfontoltan málházós részeknél pedig Leif Edling munkássága jutott eszembe. Úgyhogy nem rossz elegy a Warkings muzsikája…
S hogy valójában kiknek köszönhető a harcos királyok újjászületése? Minden bizonnyal egy osztrák központú, közép-európai szupergroup-nak – ami valószínűleg mégsem lehet annyira „szuper”, hiszen ha az lenne, a nagy nevek inkább eladnák az albumot, mint ez a rejtélyeskedés.
A legnagyobb netes metal enciklopédiának annyit sikerült kiderítenie, hogy az énekes koponya-maszkja alatt jó eséllyel az osztrák Georg Neuhauser (Serenity) rejtőzik. Zenésztársai kilétét azonban továbbra is homály fedi. A lemezen szereplő vendégmuzsikusok közül tudható, hogy a Queen of the Damned művésznév a svájci Melissa Bonny énekesnőt takarja (Evenmore, Rage of Light), a cseh Jan Vacik (D-Vision, ex-Serious Black) billentyűs hangszereken működik közre, a hörgésért felelős Mr. Debauchery pedig nem más, mint a német Thomas „The Bloodbeast”/„Blutgott” Gurrath (Debauchery, Blood God).
A harcos királyok idén egyesítették erőiket, hogy sikerre vigyék a metal igaz ügyét. Ebből adódik, hogy a Reborn a bemutatkozó albumuk, ami kifejezetten jól indul: nálam a nyitó Give Em War egyből el is viszi a pálmát. És bármennyire is sablonosak a számok témái, az ember már elsőre együtt énekli a harcosokkal a Hephaistos, a Gladiator vagy a Battle Cry szövegét. Hát igen, kérem, a slágerek már csak így működnek… Az anyag eleje kifejezetten erős, de a második fele is tartogat kellemes meglepetéseket. Az utolsóként elhangzó, német nyelven előadott lírai nótát, a Die Flut-ot viszont egy kicsit kakukktojásnak érzem.
Mindent egybevetve, az álarcosbáli imázs, pusztán a zenét hallgatva, egyáltalán nem zavaró. Inkább a témák, a szövegek teátrálisan heroikus harciassága az, ami miatt nem tudok maximális pontszámot adni a lemezre. Ugyanakkor kíváncsi vagyok a folytatásra: vajon leleplezik-e magukat a muzsikusok, és lesz-e második album? Mind a kettőre megvan az esély.
Válasz írása