„Üzletileg mindenképpen halálra volt ítélve a dolog”

Pódiumbeszélgetés Török Imrével, az egykori Tüzesvíz metal barlang vezetőjével – 1. rész

Régi vágyam teljesült ezzel az interjúval. Imrét eredetileg írásban szerettem volna szóra bírni, de kijelentette, nincs kedve gépelni, élőben viszont szívesen „kötélnek áll”. Erre végül most október 20-án, a IV. Rattle Inc. olvasótalálkozón került sor.

Nagyjából félévnyi rábeszélés kellett ahhoz, hogy ez a beszélgetés összejöjjön, így most egy álmom vált valóra. Felvezetésként egy rövid bemutatkozásra kérnélek: életkor, családi állapot, munka, hobbi és amit még gondolsz – dióhéjban.

Hát, eléggé elmúltam… Ötvenhat éves vagyok, nem egy mai arc.

De a stílusod „forever young”!

Igen, így van! Családi állapot? Kétszer elváltam, nincs családom, nincs gyermekem sajnos. Meló? Van egy kis italboltom. Alföldi Italok… „Fantáziadús” egy vállalkozás, ezt csinálom idestova huszonhárom éve. A Tüzesvíz után belekeveredtem a kereskedelembe. Egy ital-nagykereskedésről váltam le, így lett ez a kis boltom, amelyből egész normálisan megélek. Hobbi? Zenehallgatás meg sport. Őrült sportrajongó vagyok, szeretem a labdajátékokat.

Akkor ezt a végét ragadnám meg a dolognak, pláne mivel a Facebook-on is lehet látni, hogy főleg a kézilabda és a foci a szenvedélyed.

Foci, kézilabda, hoki, kosárlabda.

Ha foci, akkor Celtic Glasgow. Rajtuk kívül mely csapatoknak szurkolsz?

Az Ajax Amsterdammal szimpatizáltam még.

Miért éppen a Celtic?

Ehhez vissza kell menni a ’70-es évek elejére, amikor még kisgyerek voltam. Az ő mezük tetszett meg, ez ennyire egyszerű. Akkor még a futballisták is hosszú hajat hordtak, és ez olyan menő volt. Szimpatikus arcok voltak ezek a skótok a csíkos mezükben… Ennyi. Ja, és hatéves koromban a nagyanyám elvitt egy trafikba, ahol kiválasztottam két gombfocicsapatot. Az egyik a Celtic volt, a másik a portugál válogatott. Onnantól fogva a Celtic mindig megverte a portugálokat. Rohadtul utálom a portugálokat és általában a latinokat, az északiakat és a nyugatiakat szeretem. Valahogy így maradt meg nekem a Celtic.

Ezek szerint a Glasgow Rangers szóba sem jöhet?

Megmondom őszintén, nem vagyok az a vérmes szurkoló. Magyarországon élnek skótok, nem is kevesen, össze is haverkodtam néhányukkal, és olyan hely is van, ahova le lehet menni Celtic-meccset nézni. Nekik ez a legfontosabb: tök mindegy, mi történik, a Rangerst meg kell verni! Semmi más nem számít, nem érdekes! Ha kikapnak 8:1-re a Real Madridtól vagy 10:0-ra a Manchester Citytől, az sem számít! Egy a lényeg: az Old Firm-öt mindig, minden alkalommal meg kell nyerni! Én viszont ezt annyira nem élem át. Nekem nincs olyan problémám, hogy valaki katolikus vagy protestáns, míg náluk ez ősrégi ellentét. Egyfolytában megy a „Fuck you Rangers!”…

Volt egyébként egyszer egy kupadöntő, amelyet a Caledoniában lehetett nézni. Az Aberdeen játszott a Celtic ellen. Rengetegen vetődtek oda, ki tudja honnan. Talán turisták voltak. A lényeg, hogy akár Aberdeen-, akár Celtic-szurkolókról beszélünk, Patrik haveromnak fel kellett állnia a pult tetejére azzal, hogy rögtön kikapcsolja a tévét, ha nem viselkednek normálisan. Mint a heringek, úgy álltunk a kocsmában, repkedtek a poharak… Nagyon komoly volt! És ez itt történt Pesten. Mi lehet akkor odakint?

Még egy emlékem fűződik hozzád, és ezzel át is térhetünk a zenére: ha nem tévedek, a ’80-as évek vége felé, amikor elindult a hazai Metal Hammer, az egyik Hangpróbának te voltál a vendége. Emlékszel még arra, hogyan keveredtél oda?

Elég korán találkoztam Cselővel és Lénárddal. Vendéglátó-ipari főiskolai végzettségem van, de a gimnáziumban még az újságírás felé tendáltam. Újságíró szerettem volna lenni, persze inkább sport-vonalon. Akkor még eszembe sem jutott, hogy a rockzenének is lehet sajtója. Cselő és Lénárd eleinte nagyon vigyáztak a kis művükre. Mindenkivel óvatosak voltak, aki közelített feléjük: ez az újság a miénk, a mi gyümölcsünk, a mi gyermekünk… Nem igazán voltak nyitottak. Én egyébként nagyon szívesen dolgoztam volna velük, de ez végül nem jött össze.

Viszont amikor a Tüzesvíz megalakult, főleg a Cselőtei Laci rengeteget segített. Hozzájutottunk ehhez az üzlethelyiséghez, és kiderült, hogy fel lehet újítani. A Vendéglátóipari Vállalattól vettük szerződésben, és ez volt egyben a halála is. Amikor ez a szerződés megköttetett, bedugtam a hurokba a fejemet, mert fogalmam sem volt arról, hogyan lehet kitermelni azt a pénzt, amit kértek érte. Az egész licit formájában zajlott: szerződéses üzemeltetésben hirdettek üzlethelyiségeket. Mi ezt a Lővér nevű helyet néztük ki, mert az adottságai alkalmasak voltak arra, hogy ott rock klubot csináljunk. Nagy bátran jelentkeztünk, és meg is nyertük. Olyan összegre emeltük föl a kezünket, amelynél mindenki letette, szóval így utólag tényleg elég merészek voltunk…

Mondom, Laci rengeteget segített. Ő találta ki a Tüzesvíz nevet, ahogy azt is, hogy a logónkat a Jack Daniel’s mintájára csináljuk meg, sőt azt is, hogy a felújításkor vérvörös színűre fessük ki a belső termet.

Vagyis elmondható, hogy baráti viszonyban voltál/vagy a Hammer-szerkesztőséggel?

Igen, főleg Cselővel. Elég elfoglalt emberek, most, hogy ennyire kinőtték magukat. Cselővel vagyok jobb kontaktusban. Lénárddal is köszönünk egymásnak, ha összefutunk. Cselővel voltam egy-két buliban és összejövetelen, vele többet találkozunk és beszélünk.

Honnan jött az ötlet, hogy megnyisd ezt a klubot?

Nagyon egyszerű: kisgyerekkoromban megütött a zeneszeretet. Egyébként senkit nem akarok elkeseríteni, de igazából nem vagyok ortodox heavy metal rajongó. Teljesen nyitott vagyok mindenféle muzsikára, mindenevő vagyok. Amikor négy-öt éves koromban elkezdtem zenét hallgatni, még nem is volt heavy metal. Akkoriban, bármilyen viccesen hangzik, az Omega tudott megérinteni. Akkor itthon ők voltak azok, akik viszonylag rockosabb zenét játszottak, szemben az Illéssel vagy a Metróval. De abban az időszakban, 1970-71 körül a Hungária is elég rockosan, keményen nyomta még. Akkoriban náluk játszott nagy kedvencem, Barta Tomi, aki az LGT-nek lett az alapító gitárosa, és akit, mint tudjátok, Amerikában lelőttek. Volt egy-két egészen rockos, kemény nótájuk, és nekem nagyon tetszettek.

Próbáltam zenélni tanulni, de a szüleim nem nagyon segítettek ebben. Sem anyagilag, sem motivációt tekintve. Akkoriban zongorázni kezdtek el tanítani, aminek ugye nem sok köze van a keményebb rockzenéhez. Aztán voltak mindenféle problémáim, betegségeim, sportolnom kellett, és a kettő nem fért meg egymás mellett. Ugrott a zongora, maradt a sportolás. Se zenélés, se újságírás, de akkor jött a vendéglátó-ipari suli, és ahogy azt elvégeztem, rájöttem, hogy Budapesten csak diszkók vannak, nincs olyan hely, ahová úgy lehet elmenni szórakozni, hogy heavy metal vagy rockzene szól a hangszórókból. Ekkor határoztam el, hogy megpróbálok egy ilyet csinálni.

Ha már említetted az Omegát, kik voltak még a kedvenceid a korai időkben? Melyek voltak az első lemezek, amelyeket beszereztél?

Az Omega volt az első, ők akkoriban tényleg rockos zenét játszottak. A ’70-es évek elején hard rock volt meg heavy rock; ilyen kategóriákat próbáltunk alkotni a zenére. Vagy progresszív rock, lásd Emerson, Lake & Palmer. Elsőként nyilván a négy alapzenekar érintett meg: Deep Purple, Black Sabbath, Led Zeppelin, Uriah Heep. Én Heep-esnek tartom magam, amúgy is szeretek mindenben külön állni. Sokkal többen vannak a Purple-ösök, Sabbath-osok, Zep-esek, én meg Heep-es vagyok. Aztán a ’70-es évek közepétől jött mindenféle más, amit a mai napig szeretek: a Thin Lizzy, a Nazareth, az UFO.

Amikor megnyitottad a Tüzes Vizet, az egyéni vállalkozás volt, vagy valamilyen csoportosulás?

Gyakorlatilag egyéni, de volt benne üzlettárs is. De ebbe annyira nem érdemes belemenni.

Tehát volt munkatársad.

Volt, persze. De az is probléma volt, hogy olyan vendéglátóhelyet vettünk szerződésben, amelyben napközben is kellett volna tennünk valamit ahhoz, hogy működjön. Tehát nemcsak az estéket kellett volna kitöltenünk, hanem a nappalokat is. Két különböző dolog az, hogy nappal üzemeltetünk egy átlagos vendéglátó-helyiséget, este pedig rock klubként működünk. Ezt elég nehéz volt összeegyeztetni. Ezért aztán „szakosodtunk”: én inkább az estékért feleltem, és volt egy kollégám, aki a nappali dolgokért.

Te voltál az üzletvezető? A te neveden futott minden?

Nem, a kollégám nevén. Ennek technikai oka volt: ő régebb óta dolgozott a vállalatnál, ő tudott licitálni. De ezek elég száraz dolgok, nem annyira érdekesek.

Neked voltak gazdasági, kereskedelmi tapasztalataid, mielőtt belevágtál?

Semmi. Pont az volt az egyik legnagyobb baj a Tüzesvízzel, hogy abszolút tapasztalatlan voltam. Csak a lelkesedés vitt. Sőt, anyagi háttér sem nagyon volt mögötte. Utólag belegondolva, ha nem lettem volna buta gyerek, akkor sem biztos, hogy akkoriban, azokkal a feltételekkel meg lehetett volna csinálni. Szóval üzletileg mindenképpen halálra volt ítélve a dolog.

Mikor indult el hivatalosan a Tüzesvíz?

1989. szeptember 1-jén.

Vagyis már a rendszerváltás után, vagy még előtte?

Még előtte, hiszen az igazán ’90-ben ért véget.

Érzékeltetek valamit az előttünk álló változásokból?

Mi is néztük a tévét. Lent a klubban annyira nem, inkább otthon. Viszont Budaházy Gyuri törzsvendég volt nálunk az egész sleppjével. Gyuri nagyon-nagyon gizda csávó volt, főleg, ha berúgott. Nagyon értelmes, nagyon okos, józanul remekül el lehetett vele beszélgetni, de ha részeg, akkor az Isten mentsen tőle… Meg az egész bandájától, akikkel jártak-keltek a szórakozóhelyek között. Hozzám is jártak.

A Tüzesvíz volt az első metal szórakozóhely Budapesten? Mondjuk, a Total Car prototípusa, amely később indult…

Szerintem igen. Idefelé jövet a Knézich utcában parkoltam le, és arrafelé van a Kinizsi utca is, ahol szintén volt egy hely, amely rögtön utánunk nyitott. Tőlem is jártak át oda, ami egy kicsit megosztotta a csapatot.

A főállásod volt a Tüzesvíz?

Persze.

Volt előtte más munkahelyed?

Volt. Szállodában kezdtem dolgozni londinerként, az alatt végeztem el a fősulit, estin. Négy év után jöttem rá, hogy a szálloda nekem nagyon sarkos dolog. Az én egyéniségemhez nem passzol, hogy munkaidőben nyakkendőt, tiszta cipőt viseljek, meg rövid hajam legyen. Nem igazán éreztem jól magam így. Elindult a kocsmázás, utána jött a katonaság, utána megint kocsma, és a kocsmázásból lett végül a Tüzesvíz.

Hol volt maga a hely?

A Király utca és a Rózsa utca sarkán, a hatodik és a hetedik kerület határán. Előtte a Lővér Söröző működött ott, a Tüzesvíz megszűnte után pedig Paulaner Söröző lett belőle – bár nem tudom, közvetlenül utána, vagy valamivel később. Mindenesetre most is ezen a néven üzemel.

Emlékszel még arra, hogy mekkora volt a hely alapterülete és befogadóképessége?

Gyerekek, az nagyon komoly volt! Ma tűzvédelmi szabályzat van, meg minden – ott semmi ilyesmi nem volt! Mint a heringek, főleg, amikor nyitottunk! Újszerű volt a dolog, újdonságként hatott mindenkire, ráadásul dohányozni is lehetett, úgyhogy valami embertelen tömeg volt! Féltünk, hogy balhé lesz a hangerő miatt, úgyhogy tojástartókkal, üveggyapottal, meg mindenfélével szigeteltük le még az ablakokat is, így aztán semmi levegő nem volt. Lement 150 ember abba a kicsi helyiségbe, és mindenki dohányzott. Utána kitaláltunk mindenféle szellőztetési technikákat. Kinyitottuk az ajtót, hogy huzatot csináljunk, de így is mondta mindenki, hogy hazament, és még másnap is benne maradt a büdös füstszag a kabátjában meg a ruhájában. Igazi dzsunga hely volt.

Pénzbedobálós wurlitzerből lehetett zenéket választani, vagy élő koncertek voltak?

Eleinte úgy találtam ki az egészet, hogy eszembe se jutott az élő koncert. Arra gondoltam, hogy legyen egy profi diszkós – kezdetben volt is –, csak ne diszkózene szóljon, hanem rock. A Tüzesvíz mindvégig így üzemelt. Volt egy Molnár Imi nevű srác (nem az Irigy Hónaljmirigyes Molnár Imi, hanem egy másik), ő csinálta egy ideig a diszkót, de aztán valahogy vele is szétváltunk, és onnantól végig én csináltam a zenét. Lehetett kérni, betettem a zenéket, és arra ment az őrjöngés a diszkópult előtt. Nem tánc, csápolás. De nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy a forgalom péntekre és szombatra koncentrálódik, tehát a keddekre, szerdákra és csütörtökökre is ki kellett találnom valamit, mert tolni kellett a pénzt a vállalatnak. Révi Józsi, a Dance akkori gitárosa, aki már nincs közöttünk, kezdett el basztatni, hogy igenis kell az élő zene, és onnantól a Dance kezdett el élőben játszani. Aztán jött a Sing-Sing, meg az akkori fiatal, feltörekvő bandák, például a Classica.

A Dance-ben akkor már Vértes Attila énekelt, igaz?

Igen, így van. Csillik Zsoltot akkor már lapátra tette Révi. Balogh Tomi volt a basszusgitáros, és akkor még Zana Zoli dobolt, de Józsi már vele is összezsörtölődött, ezért egy ideig Galántai Zsolt is dobolt a Dance-ben, bár azt nem tudom, hogy melyik klubbulijukon ki játszott. Zana párhuzamosan a Sex Action-ben is nyomta, Józsinak persze ez nem tetszett, és ki is tette, vagy magától lépett ki, erre már nem emlékszem. A későbbi, második lemezes felállásuk, amelyikben Weisz Kicsi és a későbbi Hooligans-tagság volt, már a Viking klubos időszakban alakult, de akkorra a Tüzes Vizes történet már le is zárult.

A Király utcából idővel áttettétek a székhelyeteket a Kerekes utcába.

Ellehetetlenültünk. Olyan mértékű tartozást sikerült felhalmoznunk, hogy menni kellett, vagyis vissza kellett adni azt az üzlethelyiséget. Révi Józsi ismerte a Viking klub vezetőjét, egy Pálhegyi István nevezetű arcot. Azzal hívtak át, hogy vigyem oda a Tüzes Vizet. Élő zene szempontjából sokkal jobb, nagyobb termünk lett. Igazán király dolgunk volt, tudtunk például Moby Dick-bulit csinálni 800 fővel. Abban az időben ők már nagy helyeken játszottak, ez volt az egyetlen klubkoncertjük. Ossian-buli is volt, és a Pokolgéppel is meg tudtam volna beszélni, hogy legyen nálunk koncertjük, de akkorra már annyira összekülönböztünk Révi Józsival és Pálhegyi Istvánnal, hogy azt mondtam, inkább hagyom…

Vagyis kiszálltál a bizniszből?

Igen, otthagytam őket. Hatalmi harccá fajult az egész: hogy kinek mi jár, és mi nem jár, ki mit tett bele, és mit nem tett bele…

(holnap folytatjuk/fejezzük be)

About Dávid László 823 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

2 Comments

  1. Hmm, A Tüzes Víz nem let volna rossz. Csak épp anyolcvanas évekbeli metál arcok akkor kezdtek vénszarosodni(értsd: kispolgárosdni). A kilencvenes évek rockklub ügyileg egy kala p szar volt. Ok.volt Total Car….. A fekete luk befeküdt, ta lán a Mexikói úti Patkánylyuk volt a legszórakoztatobb. A riff – röff … hmmm

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*