„Nem a lájkok, a kiadványok vagy a koncertek számában mérjük a zenekart”

Levélváltás Forró Istvánnal, a Symphony Of Symbols dobosával

Régi restanciát pótolok az interjúval, amely egyéb okok miatt csúszott. A hódmezővásárhelyi Symphony Of Symbols idén jelentette meg második albumát, ennek kapcsán faggattam ki Forró Istvánt, a csapat dobosát.

Pisti, sok szeretettel üdvözöllek magazinunk nevében! Első körben arra kérlek, vázold fel nekünk, hogyan, mikor jött létre a csapat, kik alakították, illetve, hogy az S.O.S. volt-e az első banda, amelyben zenélni kezdtetek?

Üdv, Laci! Sanyával ’97-ben kezdtünk együtt muzsikálni, egy évre rá jött Tomi, hárman azóta is együtt nyomjuk, körülöttünk pedig mindig ment a népvándorlás. Mindhármónknak ez volt az első bandája. A mostani és reményeink szerint utolsó énekesünket, Fricit a Historiocriticism felvételei közepette kerestük meg.

Kik voltak rátok a legnagyobb hatással?

Akkoriban volt itt egy Acélbunker nevű garázsüzlet, ahol a nagyobb bandák cuccai mellett a környékbeli uunderground csapatok kazettáit árulták. Innen voltak a Morbid Angel-, a Suffocation-, a Massacra-, a Satyricon-, az Emperor- és a Cannibal Corpse-kazik mellett olyan anyagaink, mint a Gholgoth, a Diafragma és társaik. Ezeket hallgattuk.

Mire utal, mit jelent a zenekar neve?

Már a legelső alkalmakkor is sok riffet kötöttünk össze gyors váltásokkal, és bármit is csináltunk, sosem a tipikus nótaszerkezet jött ki. A szövegekről pedig, amikor még csak tervezgettünk, azt beszéltük, hogy mindig legyenek összefüggő történetek, amelyekkel lehet valamit szimbolizálni. Az egészből pedig lett egy szókapcsolat.

Milyen célokat tűztetek ki magatok elé, amikor megalapítottátok az együttest?

Az alapításkori céljaink messze nem azok, mint a maiak, haha! Akkor természetesen az volt a lényeg, hogy jól megmutassuk a világnak. Azóta persze rájöttünk, hogy aki nagy lett, az parancsokat teljesít, aki pedig kicsi maradt, annak az underground szabályai szerint kell élnie, különben nem megy a szekér. Mi viszont lefosunk mindent, mert nem a lájkok, a kiadványok vagy a koncertek számában mérjük a zenekart, mint ahogy ez általában itthon is szokás.

Első anyagotok a 2003-as Fall of Enigma (Horrification Rules on the Four Continents) demó volt. Mai fejjel/füllel hogyan tekintesz vissza rá?

Arra emlékszem, hogy nagyon büszke voltam rá. Ma azt mondom, hogy az egy szükséges lépcsőfok volt.

Sikerült a demóval megismertetni magatokat a hazai rajongókkal? Elértétek vele a magatok elé kitűzött célokat, követelményeket?

Rajongók? Ne viccelj! Ebben a közegben nincs rajongás-szintű dolog, főleg nem a Symbols-ért. Eladtunk egy pár lemezt, visszajött majdnem annyi pénz, amennyibe a legyártás került, a többi ide-oda újságoknak ment. Született belőle pár kritika, és ennyi.

Relatíve későn, 9 év elteltével, azaz 2012-ben jelent meg bemutatkozó lemezetek, a Stupefying Beliefs. Mi minden történt veletek az alatt az idő alatt? Miért vett ilyen sok időt igénybe az album elkészítése?

Az első anyag idején még álomvilágban éltünk, azt gondoltuk, hogy a hármónkon kívüli tagoknak is ugyanazt jelenti ez az egész, mint nekünk. Az Enigma még ki sem jött, amikor rá kellett jönnünk, hogy ez nem így van. Elkezdődött a tagcsere-hullám, ami tulajdonképpen a a második anyag megírásának végéig tartott. Ha ezzel nem küzd egy banda, 20-25 riffes nótákat akkor is elég időigényes összerakni, hát még így.

Készítettek úgymond pre-produkciós demó(ka)t?

Az utolsó két anyagnál készült ilyen.

Lemezeiteket az ukrán Metal Scrap Records gondozta. Hogyan kerültetek hozzájuk?

A Stupefying lemezt már felvettük, akkor már Hajnali Sanyi volt az énekesünk; ő vette a kezébe ezt a dolgot, és ráakadt erre a kiadóra.

A Metal Scrap-en kívül más kiadók is érdeklődtek irántatok?

Voltak még, akik válaszoltak, de azoknál olyan szintű befizetések voltak előirányozva, hogy csak hangosan röhögtünk rajtuk.

Milyen feltételeket kínált a kiadó? Hány lemezre írtatok alá?

Mindkét alkalommal egy-egy lemezre, mindig csak az aktuálisra írtunk alá.

Az album megjelenése után adtatok egy pár koncertet is. Ezek hogyan sikerültek? Hogyan fogadták a rajongók a zenét?

Általában össze-vissza bólogattak, de nem mentek ki cigizni, haha. Számomra ez már siker!

Idén friss hanghordozóval jelentkeztetek, a Historiocriticism-mel, amelyen új énekes, Kovács Zoltán Frigyes hallható. Hajnali Sanyi azért szállt ki, mert nem tudta összeegyeztetni az idejét veletek és a Gutted-del, vagy más okai voltak?

Sanyinak nem volt ideje a Symbols-ra, de nem volt semmi személyes gondunk. Igazából ő is érezte, hogy a Gutted mellett, másodprojektként ezt nem lehet jól megugrani.

Barátilag váltatok el egymástól?

Írt a közös levelezésünkbe, ami persze sokkolt bennünket, hiszen azt az üzenetet vártuk tőle, hogy „holnap megyek felénekelni”, de aztán másnap reggelre lenyugodtunk. Végül is senkinek nincs lánc a kezén. Még aznap felhívtam Fricit, aki nem ígért semmit, csak azt, hogy megpróbálja. Megpróbálta, nekünk pedig tetszett, amit produkált. Sanyi később egyszer le is jött, hogy személyesen beszéljünk.

Mikor kezdtétek el az új dalok írását? Milyen munkamódszer alapján dolgoztatok, hogyan születtek meg a nóták?

A Stupefying után szivárogtak a riffek, formálódtak a blokkok. Egy nóta már összeállt, amikor is csak egy gitárosunk maradt. Ekkor ültünk le Sanyával, hogy megbeszéljük, hogy mi is legyen. Fordulópont volt Zsolti kiválása, mert akkor vallottuk be magunknak a saját hiányosságainkat. Akkor mondtuk ki először, hogy aktuálisan mindig ott mozogtunk annak a határán, amit vissza is akartunk hallani, de egy hajszál mindig hiányzott. Akkor lett az a célunk, hogy ráfekszünk, és megcsinálunk egy olyan lemezt, amelyet bármikor bátran merünk majd mutogatni. Onnantól minden témát, blokkot felvettünk, heti kétszer-háromszor próbáltunk, és magunkhoz képest elég jól is haladtunk.

Vadonatúj szerzemények kerültek fel a lemezre, vagy régebbi, elfekvőben lévő ötleteket is felhasználtatok?

A már említett első nóta, ami a lemezre Dispersion címmel került fel, és ami akkor még Sanyi szövegeivel, Controlled Cataclysm néven futott, felkerült a Metal Scrap 20 éves jubileumát ünneplő válogatásra. Tulajdonképpen ez sem elfekvő nóta, csak a legelső olyan, ami megvolt.

Hol és mikor zajlottak a felvételek? Mennyi időtök volt az anyag rögzítésére? Hogyan dolgoztatok?

Szebivel, az Our Sound/Miracle egyik kiváló mágusával dolgoztunk. Életünkben először nagyon jó élmény volt a stúdiózás, köszönhetően az ő hozzáállásának és annak, hogy most mi is fel voltunk készülve. Jó érzés, amikor egy hangmérnök tudja, hogy be kell állni előző este, mert ott még bármi kiderülhet. Fontos, hogy tudjon a zenész életritmusához igazodni, és ne csak akkor jöjjön be, amikor neki kényelmes. Szebivel össze lehet ezt egyeztetni, ami rettentően meg tudja könnyíteni az ember dolgát. A dobokra két nap, a gitárokra hat nap ment el. A basszust, az éneket és a samplert otthon vettük fel. A végső master megint csak Szebi munkája.

A kiadó beszállt a stúdiózás költségeibe?

Ez ezen a szinten nem divat, haha.

Miután konceptalbumról van szó, kérlek, vázold fel nekünk, hogy miről szól a történet!

Engem nagyon foglalkoztat, hogy hol húzódik a határ a legendák és a hivatalos történelem között. Létezik-e egyáltalán? Ha az ember beleássa magát, kiderül, hogy igazán a legendák, a régi írások támasztják alá a leleteket, vagyis egyáltalán nem mesék, viszont a hivatalos történelem az igazságtól a lehető legmesszebb jár. Nyilván szándékosan. Az új kutatási eredmények a kutatóikkal együtt mennek a levesbe, amennyiben nem szolgálják ki a hivatalosan elfogadottakat. Ezt próbáltuk egy sztoriba ültetve elmondani.

A szövegekért te vagy a felelős; miből, honnan merítesz ihletet, témát? Naprakész vagy a politikai, gazdasági aktualitásokat, a hétköznapi életet illetően?

Biztos vagyok benne, hogy nem, de amit látok, az is bőven elég ahhoz, hogy elszörnyedjek. A világ kicsiben és nagyban is úgy működik, hogy vallások, rasszok és ezernyi érdekcsoportosulás saját maga ellen pénzel szervezeteket, fejlesztik mindkét oldalt, emberek gyűlnek a jobb és a bal kezük alá is, akiket aztán össze lehet ugrasztani, lehet jajveszékelni a jogok és a pénz miatt. Ezt a kétpólusúságot az emberiség öntudatra ébredése óta alkalmazzák rajtunk, ami azt jelenti, hogy mára ez az aberráció lett a normális. A történelem meghamisítása is ennek a tudatlanságban tartásnak az egyik eszköze.

Zeneileg vannak-e különbségek, hasonlóságok az új lemez és elődje között?

Ahol akkor abbahagytuk, most ott folytattuk. Volt, amire jobban ráfeküdtünk, például a nóták szerkezetére. Sok mindent nem csak egy nótában használunk, van, hogy egy egész blokkot átültettünk egy másikba, de olyan is előfordul, hogy az egész nótán belül nem is igazán hozunk vissza semmit. A The First Nation, The Last Survivor-ben például csak egy olyan riff van, amelyik máshol nem szerepelt, az összes többit az előző nótákból tettük bele, csak jól megkeverve. Alig tudtuk megjegyezni.

Rengeteg hatás ötvöződik a dalokban, roppant összetett, sűrű és komplex lett a végeredmény, ami számomra azt sugallja, hogy rákényszerítitek a hallgatót, hogy alaposan merüljön bele az anyagba, nagyon figyeljen oda rá. Jól látom?

Nekem ott kezdődik a death metal, amikor már szerkezetében is bonyolult. A kiszámítható szerkezetű zene nekem popzene, még akkor is, ha stílusilag a „brutal death metal” cimkét viseli. Mehet benne a durva tekerés, de ha előre tudom, hogy azt mivel váltják majd le, akkor az csak egy populáris fos lesz. Mindig mondom, hogy csak a torzítótól még nem lesz valami metal. A Historiocriticism-nek neki kell ülni, az biztos. De hát a zenei eszköztár hatalmas, miért is lenne kötelező csak a bejáratott sablonokat használni?! Arra ott vannak a megélhetési bandák, haha!

A hangzás nagyon durva, brutális lett; ti magatok elégedettek vagytok vele?

Abszolút! Volt egy pár körünk, de már az első verzió is elég közel állt a kiadott véglegeshez. Apróságokba nyúltunk csak bele, úgyhogy elmondható, hogy Szebi nagyon komolyan vette az elképzeléseinket. Már a feljátszásnál, ha valami szar volt, újravetette velünk; azt mondta, ez hozzátesz az organikus hangzáshoz. Ha nem böfögött eléggé a riff, lehetett újravenni; semmit nem plusz varázslással akart megoldani.

Az anyag reklámozása, promóciója terén mekkora segítséget nyújt a Metal Scrap? Mekkora terjesztői hálózattal rendelkeznek?

Elég sok kritika és interjú-kérdéssor érkezik, a neten sok helyen lehet kapni az anyagot. Amennyire egy ilyen kis csapatot lehet tolni, annyira tolnak bennünket.

Ismered esetleg a kiadó egyéb kiadványait, többi zenekarát? Szívén viseli a cég a Symphony Of Symbols sorsát?

Anatolij egyből küldi, ha valami megjelent rólunk. Ha nyomtatott formában, akkor azt szkenneli nekünk. Volt, hogy egy nagy adag fanzine-t kaptunk tőle postán, mindből, amiben benne voltunk.

Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig az albumra?

Vegyeseket. Van, aki nem tudja hová tenni, de van olyan is, aki úgy adott maximális pontszámot, hogy utánanézett egy csomó történelmi anomáliának. Gondolatot ébresztettünk, és ez is volt a célunk.

Új nótákon, témákon elkezdtetek-e már dolgozni?

Igen, vannak már ötleteink. Dobon és gitáron is születtek már témák. Fricinek is vannak ötletei, amelyeket mindenképpen szeretnénk megvalósítani.

Lesznek esetleg lemezbemutató bulik, netán egy rövid turné? Van esélyetek nagyobb nevek elé bekerülni, külföldön is megmérettetni magatokat?

Tavaszra felmerült pár koncert lehetősége, de még nincs semmi konkrétum. Túrának szerintem nem sok értelme van, a miénk a rétegzenének is a perifériája. Plusz ez nem is annyira célunk.

Pár szóval beszélj, kérlek, a zenekar jövőt illető terveiről! Mikorra várhatjuk az új korongot?

Most a klip készítésben vagyunk benne. Magunk forgattuk, magunk vágjuk, „csináld magad” az egész. Örülnénk, ha a következő lemezig nem telne el annyi idő, de ezt minden alkalommal szerettük volna, és mégsem úgy lett, szóval erre most nem tudok mit mondani, haha! Csináljuk, tele vagyunk tervekkel.

Pisti, köszönöm szépen a beszélgetést! Sok sikert, minden jót kívánok!

Köszönöm a lehetőséget!