Utólag belegondolva, és visszafejtve a ’90-es évek legelején a metal zenében bekövetkezett változásokat, átrendeződéseket (a Metallica óriási sikere, egyben a thrash „meggyilkolása”, grunge, pop/punk, nu/modern metal) csak a felső régióban (értsd: kereskedelmileg) éreztette hatását, az undergroundban viszont nem. Csupán annyi történt, hogy az extrém muzsikák (thrash, death, black) valamelyest a háttérbe szorultak, a zenekarok nem kaptak annyi publicitást, mint korábban, azonban a fanatikus rajongók, a fanzine-szerkesztők életben tartották a földalatti mozgalom munkásságát.
Vegyük alapul például Németországot! A ’90-es évek közepén, végén rengeteg zenekar jelent meg az extrém színtéren, például az Ungod, a Moonblood, a Secrets Of The Moon, a Satan’s Blood, a Divine Genocide, az Athanatos, az Impending Doom, az Anael, a Buried God, a Hellish Crossfire, a Witchburner, a Fatal Embrace, a Kadath, a Mental Aberration, vagy a Desaster.
Utóbbi csapat a ’90-es évek végéhez közeledve ráadásul már „öreg motorosnak” számított, lévén, hogy eredetileg 1988-ban alakult Koblenz városában. A Destruction Total Desaster című nótája alapján nevet választott együttest Markus „Infernal” Kuschke gitáros (tavaly óta a Moontowers-ben is részt vesz), Creator Cassie basszusgitáros/énekes és Alexander Arz dobos hívta életre, akik akkoriban 15-16 éves „sihederek” voltak. Rögzítettek egy pár próbatermi felvételt, demót – köztük az 1989-es The Evil Dead Will Rise Again-t –, de azokat hivatalosan, a külvilág, a nagy nyilvánosság felé sohasem terjesztették, majd két év múlva feloszlottak.
Visszatérésükre 1992-ben került sor, amikor is Infernal mellé Luggi dobos, Oliver „Okkulto” Martin énekes, 1993-ban pedig Volker „Odin” Moritz basszusgitáros csatlakozott, és gyakorlatilag ettől a ponttól számítható a Desaster működése, aktivitása. Két demót (The Fog of Avalon – 1993, Lost in the Ages – 1994) követően a zenekar a honfitárs Merciless Records-hoz írt alá, Luggi helyére pedig Tobias „Thorim” Mölich került; az 1995-ös, Ungod-dal közös megosztott kislemez, valamint az 1996-os A Touch of Medieval Darkness című bemutatkozó album is vele készült (a korongon már csak session muzsikusként tüntették fel), s nem sokkal a lemez megjelenése után Stefan „Tormentor” Hüskens foglalta el a dobszéket.
Tulajdonképpen Tormentor érkezésével szilárdult meg a felállás, és alakult ki a Desaster-t a mai napig jellemző „profil”, azaz muzsika, hangzás és hangulat. Az immáron már vele készült, kitűnő, 1997-es Stormbringer EP (rajta a Kreator Tormentor című nótájának feldolgozásával) egy zeneileg sokat változott, fejlődött együttest mutatott, s egyben a csapat rajongói felé is jelezte, hogy milyen irányba mozdultak el a debütáló alkotáshoz képest.
A zenekar 1998 derekán vonult a velberti Arthouse stúdióba, hogy rögzítse második nagylemezét, amely a keresztségben a Hellfire’s Dominion címet kapta, és került piacra ugyanazon év őszének végén. Már itt, az elején elárulom, hogy nemcsak nekem, hanem rengeteg Desaster-rajongónak is ez a kedvenc anyaga a csapattól, ezzel a művel hívták fel magukra a figyelmet, illetve indultak el azon az úton, amely végül a 2004-es, a Metal Blade-del megköttetett szerződéshez vezetett.
A középkori hangulatot árasztó Intro után berobbanó In the Ban of Satan’s Sorcery-ben koncentrálódnak mindazok az ismérvek, jellemzők, amelyek a zenekar stílusát, hangzását mind a mai napig definiálják. Nevezetesen, a szélvész black metal témákat mesterien ötvözik a klasszikus német thrash és tradicionális heavy metallal, valamint a fogós dallamokkal. Kiválóan alapozza meg a folytatást a nóta, hiszen az olyan tételek, mint az Expect No Release, a címadó szerzemény, vagy a Past… Present… Forever… egy minden ízében tökéletes, zseniális, hibátlan korongot eredményeznek. Nincs gyenge pontja a lemeznek, nincsenek rajta töltelék dalok; a változatosságra is komoly hangsúlyt fektettek, hiszen gyakran fordulnak elő váltások, lassabb részek, ahogy az a Castleland-ben is tetten érhető.
Két dalt mindenképpen ki kell emelnem, amelyek a Desaster valaha írt legjobb nótái, kvázi underground slágerek. Az egyik a Teutonic Steel (a cím önmagáért beszél), a másik pedig a Metalized Blood, amelynek érdekessége, hogy a verzéket Frank „Lemmy” Fellinger (Violent Force), Wannes Gubbels (Pentacle) és Thorsten „Toto” Bergmann (Living Death) énekelték fel; Okkulto kizárólag a felvétel közepén hallható „Bang or be banged!!! / Spikes, chains, bullets, leather ‘n metalized blood” sorokban hallható. Az album az instrumentális, szintén barokkos jellegű Across the Bloodfields-szel ér véget, mintegy keretbe foglalva a kiadványt. (Megjegyzem, a vinyl verzióra bónuszként a Slayer Black Magic-jének kiváló interpretálása került fel, míg az Infernal-tól annak idején kapott kazettámon a Sodom Proselytism Real-je volt hallható.)
20 évvel ezelőtt mind saját hazájuk, mind a nemzetközi underground mezőnyéből toronymagasan kiemelkedett ez a mű. A csapat abszolút markáns, egyedi stílussal rendelkezett, Okkulto károgásától kezdve Infernal riffelésén, szólóin, Odin mennydörgő futamain át Tormentor dobolásáig bezárólag. Ahogy a basszusgitáros a vele készült, nemrégiben megjelent interjúban kifejtette (itt olvasható): noha a kiadó egyetlen emberből állt, elég pénzt kaptak a felvételekre, ennek megfelelően arányosan, vastagon, telten szól a lemez.
Ezek után a banda 1999-ben a Ten Years of Total Desaster című dupla válogatással ünnepelte meg karrierje első tíz évét, majd a szintén német Iron Pegasus Records lett az otthonuk. Együttműködésük Okkulto-val 2001-ig tartott, az énekes hangját utoljára a Souls of Infernity 7” EP-n lehetett hallani, utódja a 2002-es Divine Blasphemies-en bemutatkozó Guido „Sataniac” Wissmann (ex-Divine Genocide) lett.
Az újabb váltás – ahogy fentebb említettem – 2004-ben következett be, amikor a Desaster a Metal Blade-hez szerződött, azonban hozzáállásukon ez semmit nem változtatott, zeneileg ugyanazt az irányt követik, amit a Hellfire’s Dominion-nal (és a Stormbringer-rel) kijelöltek, maximum még változatosabban teszik ezt.
Írásomnak azonban van egy szomorú apropója is, ugyanis 22 évnyi közös munka után, kölcsönös megegyezés alapján, abszolút baráti körülmények között Tormentor elhagyta a fedélzetet, ami nem is csoda, hiszen a dobos napjainkban az Asphyx és a Sodom sorait erősíti, egyéb tevékenységeiről, projektjeiről (Metalucifer, Infektor – mely formációban Sataniac is érdekelt –, Carnal Ghoul) már nem is beszélve. Utódja Marco „Hont” Hontheim (ex-Divine Genocide, Monastery, Jupiter Jones) lett, így a zenekar életében új időszámítás kezdődik, azonban őket ismerve nem hiszem, hogy lényeges, „megdöbbentő” változások állnának majd be zenéjükben.
A magam részéről további jó munkát és sok sikert kívánok mind a csapatnak, mind pedig Tormentornak! Bang or be banged!
Leave a Reply