Chuck Biscuits, John Christ és Eerie Von (Danzig)

A címben szereplő muzsikusok (természetesen nem ez az eredeti nevük) a Danzig klasszikus felállásának tagjai. A csapat első négy albumán játszottak, ami nagyjából az 1987–1994 közötti időszakot jelenti. Az együttes ennek a periódusnak a végén gyakorlatilag atomjaira hullt, és mind a négy zenész külön utakon indult tovább.

A válság katalizátorát egy szerzői jogdíjakkal kapcsolatos vita jelentette Danzig és akkori kiadójuk, az American Recordings (korábban Def American) főnöke, Rick Rubin között. A negyedik album megjelenését követően hátat is fordítottak egymásnak, ám ezek a zűrös ügyek a csapat tagjait is demoralizálták.

CHUCK BISCUITS

Elsőként a dobos, Chuck Biscuits lépett le, még 1994 nyarán, a helyére Joey Castillo került. A távozó ütősnek az előéletét sem árt ismernünk, ugyanis már a Danzig-ot megelőzően is jó néhány neves csapatban megfordult. 1965-ben, Kanadában, Charles Montgomery néven látta meg a napvilágot. Pályáját a D.O.A.-ban kezdte; egész pontosan 1978-ban alapítója volt a juharleveles országból származó punk rock csapatnak – a nemrégiben elhunyt énekessel, az Annihilator-ben világhírűvé vált Randy Rampage-dzsel együtt.

Biscuits 1982-ig volt az együttes tagja, ez idő alatt három nagylemezt jelentettek meg. Érdekesség, hogy utódja a dobok mögött a bátyja, Ken „Dimwit” Montgomery lett. Chuck innen a Henry Rollins-vezette Black Flag-be igazolt át, akikkel öt hónapig turnézott, és egy demót rögzített.

Ezt követően rövid ideig turnézott a Circle Jerks-szel, illetve játszott egy Floorlords nevű bandában, majd miután az utóbbi feloszlott, hátat akart fordítani a zeneiparnak, hogy képzőművészetet tanuljon, és villamosmérnöki tanulmányokat folytathasson. Néhány show-t még lenyomott a Red Hot Chili Peppers-szel a zenekar 1986-os Freaky Styley turnéján, majd egy évvel később, amikor már azt hitte, „megmenekült”, utolérte a végzet, Rick Rubin invitálása formájában. Így lett a Danzig dobosa.

Chuck bátyja, Ken 1994-ben, heroin-túladagolásban elhunyt; öccse is fellépett az emlékére rendezett koncerten. Az ifjabb Biscuits a ’90-es évek második felében a Social Distortion-ben is ütötte a bőröket, ám ezzel a puk rock csapattal is csupán egy koncertalbum (Live at the Roxy – 1998) rögzítéséig jutott. Ezután tényleg civil pályára lépett, és a kétezres években már nem zenészi teljesítményével iratkozott fel a rocktörténelem lapjaira.

2009 októberében elterjedt a hír, hogy a dobos gégerákban elhunyt. Hozzátartozói rövid időn belül cáfolták ezt a hírt, ám maga az érintett soha nem nyilatkozott ez ügyben, így később többen is úgy vélték, az alaptalan híresztelés forrása maga Biscuits volt.

JOHN CHRIST

A Danzig klasszikus felállásának 1965-ös születésű gitárosát John Wolfgang Knoll néven anyakönyvezték. Bár már az általános iskolában – akusztikus, majd elektromos – gitárt fogott a kezébe, első komolyabb zenekara csupán a Glenn Danzig-vezette Samhain volt, amely még Christ csatlakozásának évében, 1987-ben Danzig-re változtatta a nevét. John a basszusgitáros Eerie Von-nal együtt, 1995 júliusában lépett ki a csapatból, távozásának okaként a bandán belüli kommunikáció teljes hiányát megjelölve.

Pályának következő állomása – 1997-ben – a rövid életű Juice 13 volt, amelyben együtt játszott a korábbi Ozzy-dobos Randy Castillo-val. Két évvel később jelentette meg szólólemezét, a Flesh Caffeine-t. Nagyjából innentől filmzene-albumokon működött közre session-muzsikusként, és tévésorozatoknak szerzett zenét. 2001-ben ő is közreműködött a Metallic Assault: A Tribute to Metallica válogatásalbumon, amelyen Robert Trujillo bőgős, Burton C. Bell énekes és Tommy Aldridge dobos társaságában adta elő az Enter Sandman-t.

2004-ben egy autóbalesetben olyan súlyosan megsérült a bal keze, hogy csak egy többéves rehabilitációt követően, 2009-ben állhatott ismét színpadra szólóprodukciójával. Azt követően viszont Christ nagyjából visszavonult a kemény zene világából. Legalábbis zenekari szinten: gitárórákat ad, workshop-okat tart, esküvőkön és egyéb társasági eseményeken pedig lágyabb húrokat penget. Idén viszont egy interjúban úgy nyilatkozott: készen áll arra, hogy újra együtt játsszon Glenn Danzig-gel.

EERIE VON

A Danzig egykori basszusgitárosa Eric Stellmann néven kezdte meg földi pályafutását 1964 augusztusában. Kisgyerekként a rajzolás és a képzőművészetek iránt érdeklődött, Elvis Presley zenéjén és az ’50-es évek rock and roll-ján szocializálódva pedig már nyolcévesen dobolni kezdett. Középiskolájában, a New Yersey állambeli Lodi High School-ban ismerkedett meg a Misfits későbbi gitárosával, Doyle-lal, aki bevezette őt a punk rock világába és a Misfits belső köreibe.

Eerie Von a ’70-es évek végén intenzíven kezdett érdeklődni a fényképészet iránt. Miután közeli ismeretségbe került Glenn Danzig-gel, 1981-től ő lett a Misfits „hivatalos” fotósa. Közben a Rosemary’s Babies nevű hardcore punk bandában püfölte a bőröket, akikkel két hanganyagot rögzített, az 1983-as Blood Lust EP-t, és a Talking to the Dead válogatásalbumot, amely csupán 2004-ben jelent meg.

Bár igazából soha nem volt a Misfits tagja, néhány számban dobolt és basszusgitározott, amelyek jó néhány évvel később, 1995-ben a zenekar Collection II válogatásalbumán kaptak helyet. Miután a csapat feloszlott, Glenn és Eerie együtt alapították meg a Samhain-t, amelyben az utóbbi muzsikus kezdetben dobokon játszott, és csak később váltott a négyhúros hangszerre.

A Danzig után Von szólókarrierbe kezdett. Ennek első produktumaként, 1996-ban került a boltok polcaira az instrumentális Uneasy Listening album, amit két gót rock anyag követett (The Blood and the Body – 1999, Bad Dream No. 13 – 2004). A sort 2006-ban egy punk rock lemezzel, a That’s All There Is-zel folytatta, majd 2009-ben jött egy sötét hangulatú, country-stílusú alkotás, a Kinda Country. Mindezek mellett egy rövid életű blues rock formációt is összehozott, a Bighouse-t. (Közben 2000-ben játszott a Darken My Fire: A Gothic Tribute To The Doors album The Spy című dalában.)

A basszusgitáros a képzőművészetnek sem fordított hátat. Fiend Art (Démoni Művészet) címszó alatt felkavaró témájú képeket fest, 2009-ben, Misery Obscura címmel pedig egy fotóalbumot jelentetett meg. 2012-2013 környékén az Under the Gun című rádiós showműsor egyik házigazdája volt, a közelmúltban pedig állítólag új könyvén, egy dokumentumfilmen (mindkettő a Misery Perfectum címet viselné) és hatodik szólóalbumán kezdett dolgozni.