Az újhullámos heavy metal rajongóknak nem szükséges bemutatni a 2006-ban alakult, a tradicionális metalt egy kicsit melankolikusabb formában játszó kanadai Cauldron-t. Akik nem ismerik a zenekart, azoknak egy rövid összefoglaló: 2005-ben feloszlott a doom/heavy metal csapat Goat Horn, Jason Decay énekes-basszusgitároshoz azt követően csatlakozott Ian Chains gitáros, és megalakult a Cauldron. Korábban négy stúdióalbumot (Chained to the Nite, Burning Fortune, Tomorrow’s Lost, In Ruin), két EP-t (Into the Cauldron, Moonlight Desires) és egy koncertvideót (Live over Lee’s – VHS) adtak ki.
Idei lemezük, a New Gods a korábbi lemezeken megkezdett útvonalat folytatja, ami nem más, mint mélyre hangolt gitárokon játszott, hagyományos heavy metal. Az eddig tőlük megszokott speed metalos elemek kezdenek végképp háttérbe szorulni, inkább a közepes, lassabb tartományban mozognak a dalok. A melankólia minden eddiginél erőteljesebb, de ez abszolút nem válik a lemez hátrányára.
Maguk a dalok számomra a bemutatkozó lemez, a Chained to the Nite világát idézik, egy kicsit kevesebb gyors résszel és több mélabúval. Már a nyitó Prisoner of the Past-en érződik, hogy az album központi témája a múlttal való birkózás, az elengedés (Letting Go), a téma végigvonul a szövegeken. Egyetlen, zeneileg egy kicsit vidámabb hangulatú tétel szerepel a lemezen, a Together as None (egy szakítást követő önvizsgálat, reménykedés az újrakezdésben), valamint egy kicsit nyomasztóbb szintetizátorbetétet hallhatunk a Save the Truth végén, Syracuse címmel. Természetesen a gyorsulások sem maradhatnak ki a repertoárból (Drown, Last Request).
A megszólalás kiváló, teltek a dobok és a gitárok, nincs felesleges cicoma. Ian Chains gitáros hozza a formáját, ezer közül is megismerhető, húzós riffjeivel és szólóival. Jason Decay ezúttal nem kísérletezik a magasabb tartományokkal, illetve rekesztésekkel (kivéve a gyorsabb záró dalban), remek érzékkel énekel.
Egyedül a lemezborító az, amit nehezebben tudok megemészteni: egy amorf élőlény (???), tüskékkel, felhős háttér előtt. Ezen kívül maga az album ideális hosszúságú, például őszi busz-utakhoz, délutáni merengéshez. Heavy metalosoknak és szomorú arcoknak kifejezetten ajánlom, bár nem ezt a lemezt ajánlanám elsőként, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi fán terem ez a csapat.
A borító valóban pocsék lett,de a zene az pompás.