Béna Borítók Bajnoksága

A Riot Narita című albuma borítójának részlete

Bevalljuk vagy sem, abban a korszakban, amikor vásárlás előtt nemigen volt alkalmunk belehallgatni a kiszemelt muzsikákba, sokszor a lemezborító tetszetőssége alapján választottunk magunknak zenéket. Sokszor bejött, máskor talán csalódtunk, és olyan is volt, hogy kifejezetten kellemes meglepetés ért – ahhoz képest, milyen szerencsétlen fotó vagy grafika mögé csúsztatták be a feketén csillogó bakelitkorongot.

Utóbbira az Armored Saint Delirious Nomad-jét tudnám példaként említeni. Olvastam róla, hogy milyen jó anyag, talán második vagy harmadik lett a német Metal Hammer hangpróbáján. A borítója alapján viszont meg nem vettem volna, így viszont tettem vele egy próbát, és lám, máig ez a kedvenc albumom a csapattól. Időtálló alkotás.

Aztán olyan is volt, hogy kazettáról kazettára vettem át valamit, például az Ostrogoth Too Hot című lemezét, ami hamar nagy favoritommá vált. Csak utólag láttam, hogy néz ki a borítója – az alapján valószínűleg nem esett volna rá a választásom. És igen, a Black Sabbath Paranoid-jának vagy a Scorpions Animal Magnetism-jének sem a „címlapfotója” jelenti a fő vonzerejét.

A hőskorban, vagyis a ’80-as évek közepén nem minden bokorban termett egy Derek Riggs, egy Travis Smith, vagy egy Ed Repka; pontosabban, mivel a kezdő csapatok nem tudták megfizetni a sztárgrafikusokat, így abból főztek, amijük volt. Egy „jól” rajzoló/festő ismerős vagy zenekari tag készítette el a lemez hangulatát sugalló, mondanivalóját tükröző művet – igen változó színvonalon. Így nézhet ki például a Fates Warning bemutatkozó albumának a borítója is úgy, mint egy mesekönyv-illusztráció.

Máskor már előre garantált a csalódás: ránézel az albumgrafikára, és tudod, hogy a mögötte lapuló zenét sem lehet komolyan venni. Ilyen volt számomra a Digger Stronger Than Ever című korongja: előítélet ide vagy oda, a képet látva messzire elkerültem ezt az anyagot. És most utólag, hogy már ismerem, is azt mondom, hogy jól tettem.

Hogy inspirációt gyűjtsek ehhez a cikkhez, egy kicsit kutakodtam a neten. Tucatnyi olyan oldal létezik, amelyik a kritikusok vagy a rajongók által legbénábbnak tartott albumborítókat gyűjti össze (worst heavy metal album covers). Bár sokszor szimplán copy/paste-elik egymás listáit, kiegészítve néhány pluszcsemegével, megállapítható, hogy a Pantera Metal Magic-je, a Raven The Pack Is Back-je, a Riot Narita-ja vagy a Battleaxe Burn This Town-ja szinte minden oldalon előkelő helyen szerepel.

Ha jól akartok szórakozni, látogassatok el valamelyik ilyen portálra. Kedvcsinálónak lenyúltam három kedvencemet, és ami a lényeg, titeket is táncba hívlak: kommentben írjátok meg vagy csatoljátok, hogy szerintetek melyik a műfaj legbénább albumborítója.

(A „győztes” lemezt pedig, amit a legtöbben említetek, – mazochista önszorgalomból – akár meg is hallgathatnánk.)

Játék indul!

A cikk szerzője: Coly891 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*