Többször is értekeztünk már arról, mennyire vizuális a kedvenc műfajunk: hogy bár egyértelműen a zene a lényeg, tőle elválaszthatatlan az, hogy milyen köntösben jelenik meg – kezdve a zenekar logójával, a tagok megjelenésével, folytatva a lemezborítókkal, a videóklipekkel, egészen a csapat színpadi produkciójáig. Így vagy úgy, de nemcsak hallani, hanem látni is akarjuk a zenét, így válik teljessé az élmény.
Ez alkalommal is a külsőről lesz szó, konkrétan olyan együttesekről, amelyekben a zenészek arcát maszkok, álarcok fedik, fedték. Ezeket először egybe akartam mosni az arcfestéssel, de rájöttem, az egy másik műfaj: utóbbi esetben látszanak az eredeti arcvonások, a grimaszok, látod is meg nem is a művészt. A maszk viszont nem ő: idegen anyag, páncél, viselője teljesen más arcot is vághat, mint amit a kirakat mutat.
Az álarc-viseléssel kétféle, egymással ellentétes hatás érhető el: az vagy egyedivé teszi a zenészeket (Slipknot, G.W.A.R., Lordi) vagy uniformizálja őket (Ghost, The Evil). Vagy az „arcukra”, a fejükre irányítja a figyelmet, vagy éppen hogy sematizál, és ezért eltereli róla.
Mindez a Ghost zenekarról jutott eszembe, akiket valaki egy kommentben szimplán bohócoknak titulált. Belegondoltam, messze nem ők az egyetlenek, akik az álarcot show-elemként használják. És hát gyakran így jár, aki szórakoztatni akar: ha tisztán önmagát adja, az akár unalmassá is válhat, ha jelmezbe öltözik, azzal a nevetségességet kockáztatja. Amikor valaki nagyon ijesztő akar lenni, előfordulhat, hogy szimplán komolytalannak, gyerekesnek tartják.
Összegyűjtöttem néhány csapatot, akik ismertségüket, sikerüket legalább olyan mértékben köszönhetik annak, ahogy kinéznek, mint a zenének, amit játszanak. Sőt, lehet, hogy a zenéjüket nem is ismeri valaki, mégis tudja, hogy kik ők: az arcuk megelőzi a hangjukat. Ez utóbbi állítás persze inkább azokra vonatkozik, akik a meghökkentésre, a látványra helyezik a hangsúlyt, és a zenéjükkel messze nem váltanak ki olyan fenomenális hatást.
Nem, tudom, az amerikai Crimson Glory zenészei mikor öltöttek először maszkot (ezen a néven 1983-tól működtek, debütáló nagylemezük 1986-ban jelent meg), ám nem kis büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy ezen a téren komoly versenyben voltak a Pokolgéppel (akik 1981-ben indultak, első hanghordozójuk az 1983-as, Ki mit tud?-os megosztott kislemez volt), amelynek hangszeresei a korai időkben Darth Vader-éhez hasonló, bár a nagyúrénál jóval egyszerűbb fekete egyen-sisakot viseltek. A különbség annyi, hogy míg Kukovecz Gáborék idővel letették a fejfedőt, Midnite-ék sokáig megtartották az álarcokat, még ha később finomítottak is rajtuk.
Egy másik korszak emblematikus maszkos zenekara a szintén amerikai Slipknot. Az ő maskarájukkal kapcsolatos érdekesség, hogy míg a maszkjaik nagyon is különböztek egymástól, az öltözékük egyfajta uniformis, kezeslábas, amelyen csupán a számok hivatottak jelezni a karaktereket. A G.W.A.R. harcosai ezzel szemben tetőtől talpig egyedi jelmezbe öltöztek; kissé túlméretezett maskarájukban úgy néznek ki, mint holmi horror-Playmobil figurák. A Lordi egy fokkal visszafogottabb náluk, igaz, ők A Gyűrűk ura sötét-oldali statisztáinak tűnnek.
A Mushroomhead legénysége látványban, úgy gondolom, a Slipknot-nak igyekszik konkurenciát támasztani, az Amerakin Overdose tagjai viszont az arcfestést és a maszkokat kombinálják, ők inkább az Antichrist Superstar-korszakos Marilyn Manson-t juttatják eszembe.
Természetesen a fentieken (és a lentieken) kívül is vannak még egyéb maszkos csapatok. Ha van kedvetek, névvel vagy képpel ki is egészíthetitek a listát.
Leave a Reply