Akár hiszitek, akár nem, a gelsenkircheni csapat 1988-ig nem bonyolított le komoly turnét, sőt, alig-alig koncerteztek. Nem voltam rest utánanézni, és az alábbi statisztikára bukkantam: 1984-ben két, 1985-ben és 1986-ban egy-egy, 1987-ben pedig öt koncertet adott a zenekar. A szekér csak a rá következő évben indult el.
Annak idején sem a szakma, sem a rajongók nem fogadtak volna nagy tétekben arra, hogy a Sodom a thrash metal hullám egyik meghatározó szereplőjévé növi ki magát. Hogy mindez így történt, egyértelműen Frank Gosdzik gitáros (ex-Widia) érkezésének volt köszönhető. (A Blackfire művésznevet az után vette fel, hogy beszállt a zenekarba. Ahogy egy vele készített interjúban olvastam, „egy hülye nevet kellett kapnom, mint az övék”, amelyet Thomas „Angelripper” Such kényszerített rá.
Ha már szóba hoztam az interjút, íme, hogyan került a Sodomba: „Amikor először felkértek, hogy szálljak be hozzájuk, az akkor volt, amikor kijött az Obsessed by Cruelty. Azt mondtam, köszönöm nem, ez túl hangos, de Christian „Witchhunter” Dudek (R.I.P.) valóban akart engem, és azt gondoltam, én is súlyosan akarok játszani a színpadon, írhatok a magam módján is szerzeményeket, így csatlakoztam hozzájuk.”
Az új bárdista sokkal képzettebb, technikásabb, tehetségesebb, fényévekkel jobb volt, mint elődei (Frank „Aggressor” Terstegen, Josef „Grave Violator” Dominik, Michael „Destructor” Wulf (R.I.P.), illetve Uwe „Ahäthoor” Christoffers), ezáltal egy új dimenzióba helyezte a csapatot, másrészt ugrásszerű fejlődést generált a zenében, amelynek lenyomata Persecution Mania-ként vonult be a metal történelmébe.
(Az öt ’87-es buli érdekessége, hogy mindegyiket a Persecution Mania megjelenése előtt bonyolították le.) 1988. február 5-én, a hollandiai Venray-ben, a Dingus klubban tartott fellépésük után két hónappal, április 6-án keltek útra a Sodomania fedőnevű turné keretén belül, és a lemezt e körút alkalmával rögzítették. Egészen pontosan a bochumi (április 13.) és a braunschweigi (május 28., vendégként a Destruction, a Tankard, valamint a Rage lépett fel) koncertekről csendültek fel a szerzemények. Mindazonáltal 24 állomásos volt a turné, amely Svájcot (egy koncert), Hollandiát (három buli), valamint Belgiumot (egy fellépés) is érintette, s amelyre az amerikai Whiplash csatlakozott be előzenekarként. Majd pályafutásuk során első ízben, négy előadás erejéig az Amerikai Egyesült Államokba repültek át (a floridai Tampa-ban, a Sunset klubban az Atheist nyitott nekik), végül Görögországban, Athénben ért véget a „portya”.
További háttérinformáció, hogy az eredeti, Sebastian Krüger által készített borítót cenzúrázták, a lemez CD- verzióit pedig fekete borítóval, fehér körrel (ezen a logó, a cím és az „incl. bonus track Conjuration” olvasható) látták el. Ha nem csal a memóriám, ez volt a legelső, piacra dobott thrash koncertalbum, hiszen sem a Destruction, sem a Kreator, sem a Metallica, sem a Slayer – meg úgy nagyjából senki sem – adott ki addig hivatalos élőalbumot.
A gerjedések ellenére kifejezetten jó hangzású, nyers, lüktető felvétel lett a Mortal Way of Live (André Gierre és Frank Bornemann felelt a keverésért, a produceri munkálatokért), amely hűen tükrözi a már fentebb említett fejlődést, a dalokban bekövetkezett minőségi ugrást. Olyannyira tutira mentek az anyaggal – és úgy en bloc a turnéval –, hogy a 13 számos programból (a VHS-re csak 10 tétel került fel) mindössze három nóta (Blasphemer, Outbreak of Evil, Obsessed by Cruelty) fért bele a szettbe a korábbi kiadványokról, ami nem meglepő, hiszen a Christ Passion, a Nuclear Winter, a Bombenhagel, a Sodomy and Lust, vagy a Conqueror (a Motörhead-feldolgozás, az Iron Fist pedig kötelező volt) valóban egy megújult Sodomot mutatott.
Érdekesség, hogy a műsor körülbelül háromnegyedénél a közönség már a Bombenhagel-t követelte, Angelripper húzta is őket rendesen: „jetzt kommt ein Stück, der alle kennt, Christ Passion”. Az is hallatszik, hogy nagyon odafigyeltek a játékukra, végig koncentráltan, magabiztosan adták elő a dalokat, gondolom, ennek a számlájára írható, hogy a frontember nem sokat kommunikált a nézőkkel, nagyon rövidek az átkötő szövegei. Mindez azonban nem zavarta a jelenlévőket, hiszen egy nagyon jó hangulatú bulit rögzítettek, túlzás nélkül egy bombaformában lévő Sodomot örökítettek meg az utókor számára.
Ekkoriban nagyon elkapta a fonalat a csapat, az Agent Orange-dzsel még egy lapáttal rá is tettek, azonban a lemez megjelenését követően Blackfire távozott tőlük, és átigazolt a konkurenciához, a Kreator-hoz. Blackfire: „Nem akarok rosszat mondani róluk, mert jól éreztem magam velük, ám a munka nem igazán volt professzionális, a dobok ütemezése sem volt rendben; mindezeken túl a hozzáállásuk volt az, ami a távozásomhoz vezetett.”
Hozzátenném, hogy sem Blackfire, sem Witchhunter távozása, majd tragikus halála nem törte meg az együttest, a Better Off Dead, illetve a Tapping the Vein szintén remekül sikerültek. Mindvégig kitartottak a thrash metal mellett, sőt, a Code Red óta új erőre kaptak, megtartva a rájuk jellemző színvonalat. A helyzet végül úgy hozta, hogy a „tékozló fiú’ idén visszatért a zenekarba, amelyet december 2-án a Barba Negra-ban mi is megtekinthetünk élőben.
Leave a Reply