Talán Plecs vetette fel egy múltkori hozzászólásában: miért is nem írunk a természetjárás és a heavy metal kapcsolatáról, arról, hogy a műfaj rajongóinak egy jelentős része az erdők, vizek és hegyek vonzásában él. Legyen, bár nem vagyok szociológus, így csak a saját élményeimet és gondolataimat tudom megosztani veletek (ti pedig majd kommentben hozzáteszitek a magatokét).
Bármennyire is elfogultak vagyunk saját szubkultúránkkal kapcsolatban, el kell ismernünk, hogy nem minden természetkedvelő heavy metal-rajongó, ahogy a rockerek mindegyikéről sem jelenthető ki, hogy örömét leli a természetjárásban. Legutóbb szeptember 23-án másztam hegyet a Magas-Tátrában, két útitársam közül az egyik a modern diszkó/tánczenéket kedveli, míg másikuk alternatív/népzenei vonalon mozog. Persze olvasóink és munkatársaink között is találunk erdőjárókat (előbbiekre Plecs mellett Tátrai Emesét, utóbbiakra Sipy és Zozzie kollégát tudnám példaként említeni), ahogy olyanokat is, akik a szabadidejüket máshol, más elfoglaltságokkal töltik.
Gyerekkori barátommal, Dáviddal, mondhatni, nagyjából egyszerre kezdtünk el érdeklődni a rockzene iránt és indultunk kisebb-nagyobb utakra a zöldbe. Azt gondolom, mindkettő egyfajta elvonulás, menekülés a hétköznapok rideg valósága elől, problémás családi viszonyok közül. Nem tudom, mennyire állja meg a helyét az a megállapítás, hogy a zűrös körülmények között felnövő kamaszok jelentős része fordul a keményebb zenék felé.
Jó esetben, tehetnénk hozzá, hiszen akár az alkoholt, a kábítószert, a rossz társaságot is választhatnák – ahogy sokan választják is. A zene menedék; engem például biztos megmentett, ahogy a természet is búvóhely a lelki és fizikai erőszak elől. Egyedül, de akár többed-magaddal is visszahúzódhatsz ezekbe; utóbbi eset tesz benneteket sorstársakká, egy erős közösséggé, mint amilyennek a heavy metalt is mondják.
A rockzenén belül vannak bizonyos irányzatok, amelyek természet-közelibbek a többinél. Ilyen szempontból még nem nagyon néztem, de ide tartoznak egyes skandináv atmoszferikus muzsikák, bizonyos szimfonikus, progresszív bandák anyagai, a doom számos képviselője és – T.E. szerint – a black metal meghatározott csapásai. Ezzel szemben az indusztriál, a death, a glam világa nem kifejezetten rokon lélegző környezetünkkel, a thrash pedig – társadalomkritikus szövegei révén – inkább védi a környezetet, mintsem megmerítkezne benne.
Mentünk Dáviddal az erdőben, és zenéről beszélgettünk. Ma nagyon sokszor egyedül kelek útra (mert erre van szükségem: csendre, magányra, a szépség zavartalan megélésére), ugyanakkor, bevallom, előfordul, hogy bizonyos unalmas útszakaszokon nem a természet vibrálását, az énekesmadarak koncertjét, a fák neszezését, az egyenesszárnyúak ciripelését hallgatom, hanem zenét fülhallgatóból. Így kapcsolódik bennem össze a kettő, mosódnak egybe a közegek, amelyekben szívesen létezem, válik tökéletessé az audiovizuális élmény. A természet persze alapvetően zenementes övezet, és mint ilyen, elvonási tüneteket okoz, amelyeket aztán hazafelé, az autóban vagy a tömegközlekedési eszközökön tudok csillapítani.
Nektek milyen a viszonyotok a természettel?
Akit érdekel, néhány pazar fotó (a legszebb részletek a szerző sejthalmaza által kitakarva):
Leave a Reply