A Twisted Sister (is) az egyik legklasszikusabb példája annak, hogy egy ’80-as években szupersztár státuszt betöltött zenekarból később hogyan lesz aláhullott csillag. Ennek okai egyrészt a kiadó által támasztott elvárásokban, másrészt a zenészek között fellépő feszültségekben keresendők. Köztudott, hogy az amúgy zseniális Come Out and Play már nem tudta megismételni a Stay Hungry sikereit, a Love is for Suckers-szel (eredetileg Dee Snider szólólemezének indult, kizárólag az Atlantic ragaszkodott a jól bevált névhez) pedig beleálltak a földbe.
Mindazonáltal nem merültek a feledés homályába, hiszen a ’90-es évek elején egy válogatáslemezük (Big Hits and Nasty Cuts: The Best of Twisted Sister) és egy briliáns koncertalbumuk (Live at Hammersmith) jelent meg, valamint egyéb zenekarok (Cradle Of Filth, Entombed, Hammerfall stb.) feldolgozásai révén mindvégig a köztudatban maradtak.
Noha Dee Snider próbálkozott más formációkkal (Desperado, Widowmaker), azokkal egyfelől nem vehette fel a versenyt népszerűségben a Twisted Sister-rel, másfelől kiadói támogatást sem sokat kapott, így törekvései egy az egyben megdőltek. A ’90-es évek közepén határozta el, hogy egykori zenésztársaival, barátaival – ahogy olvastam – egy „self-tribute band”-et hoz össze, amelynek lényege értelemszerűen az volt, hogy a klasszikus Twisted Sister-dalokkal koncertezzen, haknizzon. Hivatalosan Dee Snider’s SMF-ként indult a történet 1995-ben, 1997-től pedig szimplán a saját neve alatt fut a projekt. Fontos még megjegyezni, hogy a formáció sohasem rendelkezett konstans felállással, az eltelt két évtized folyamán rengetegen megfordultak az énekes körül.
Ami az indulást illeti, gyanítom, az volt Snider célja, hogy „neve nincs” muzsikusokat gyűjtsön maga köré, mivel Keith Alexander gitáros (R.I.P. – ex-Carnivore, Primal Scream, Savage Grace) kivételével a többiek gyakorlatilag kezdőknek számítottak, nem volt még nevük a szakmában. A másodgitáros szerepét Derek „The Skull” Tailer (később Overkill, Speed Kill Hate) töltötte be, a dobok mögött Charlie Mills ült (egy évig, 1999-2000 között a Skid Row tagja volt), míg a basszusgitárt Spike Francis, alias Michael DePaolo kezelte (aki utóbb a Holy Mother-ben és a X-Mas Projectben bukkant fel).
A banda 1995 augusztusában kelt útra az Egyesült Államokban, de abban az évben mindössze három bulit adtak, nevezeten augusztus 11-én (Wayne, New Jersey, Mother’s Night Club), 19-én (Staten Island, New York, The Wave), illetve november 24-én (Greenwood Lake, New York, Sterlin Room), vagyis hazai pályára hegyezték ki a koncerteket. Ez a kiadvány nem új, mivel 1997-ben Twisted Forever – SMF’s Live címmel a Coallier már piacra dobta CD-n, ez tehát egy újrakevert, újramaszterizált, a külcsínt illetve alaposan felturbózott verzió, amelyen a Greenwood Lake-i műsor hallható. A programok amúgy mindhárom helyszínen, teljes egészében megegyeztek, bár valamilyen rejtélyes oknál fogva erre a korongra nem tették fel a Rolling Stones It’s Only Rock ’n’ Roll (But I Like It)-jának feldolgozását.
Egy picivel több, mint 73 percben tálalták az olyan klasszikusokat, mint a What You Don’t Know Sure (Can Hurt You), a The Kids Are Back, a Stay Hungry, az I Am (I’m Me), az I Wanna Rock, vagy a Shoot ’em Down. A Come Out and Play-t egy egyveleg részeként idézték meg (Come Out and Play, Leader of the Pack, I Believe in Rock ’N’ Roll, Be Chrool to Your Scuel), míg a Love Is for Suckers-ről csak a Wake Up (The Sleeping Giant) fért be a szettbe. A finálét a The Price–SMF kettőse jelentette, mintegy megadva a kegyelemdöfést a rajongóknak.
Legyen szó kalóz-, avagy hivatalos Twisted Sister koncertfelvételről, a fő attrakció mindig is az énekes volt, minden idők legnagyobb frontembere a műfajban. Ez a lemez szintén ékesen bizonyítja, hogy mennyire él(t) a színpadon, egy az egyben az ő terepe volt ez; lehengerlő, karizmatikus személyisége, átkötő szövegei nem véletlenül őrjítették meg a beteges anyaszomorítókat. Miután maguk a szerzemények a rock/metal műfaj legegyszerűbb darabjai közé tartoznak, így a zenészeknek esélyük sem volt a hibázásra, hangról-hangra, mindenféle variálás, változtatás nélkül játszották a nótákat, a Mester pedig eladta a show-t, irányította a hadműveleteket.
Nem kérdés, hogy fanatikus Twisted Sister-rajongóknak kötelező ez a cucc; óriási piros pont jár a kiadónak azért, hogy elérhetővé, beszerezhetővé tette a kiadványt.
Leave a Reply