Klasszikus, szakállas vicc:
Hogy hívják az alföldi láthatatlan embert?
– Ködmön.
És hogy hívják a láthatatlan alföldi zenekart?
– Symphony Of Symbols.
Na, jó, ez enyhe túlzás, de kétségtelen, hogy nem tőlük hangos a hazai underground színtér, nem ipari mennyiségben szállítják a hanghordozókat, kevés információval találkozunk velük kapcsolatban.
A csapat hosszú ideje aktív, lévén hogy 1997-ben alapította Szalkai Sándor gitáros és Forró István dobos. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Mezey Tamás (később/mellette: Fagyhamu), kialakítva ezzel a Symbols stabil magját. Énekesek jöttek, gitárosok mentek. A banda 2002 nyarán kezdte rögzíteni első anyagát, a Fall of Enigma-t, amikor az alapítók mellett Vári Gábor gitárost és Bajusz Péter énekest (kiszállásuk után mindketten a Dystopia-ban folytatták) találjuk a zenekarban. A felvételek közben lett a csapat tagja Szőke Gábor billentyűs (később/mellette: Antares, The Void). Ez a felállás még a lemez megjelenése előtt megváltozott: Vári Gábor és Bajusz Péter elhagyták a bandát, Szőke Gábor pedig session taggá vált, majd szintén kilépett.
Különböző felállások működtek, cserélődtek az emberek a biztos hármas mellett. 2008-ban csatlakozott Militár Zsolt gitáros, aki sokat tett hozzá a dalszerzéshez. A koncertképes felállásban Csontos Péter énekes (később/mellette: The Void) 2010-ig működött közre. Ebben az évben kezdődtek meg a második lemez felvételei a Noise Lab Studiós Fehér Dávid felügyeletével. A négyes Hajnali Sándor (előtte/mellette: Gutted, mellette: Limb for a Limb) énekessel egészült ki újra teljes és biztonságos felállású zenekarrá.
2011 decemberében készült el a Stupefying Beliefs címet kapott második anyag végső mastering-je. A zenekar 2012 tavaszán kötött szerződést az ukrán Metal Scrap Records-szal a lemez kiadásáról és terjesztéséről. Megjelenés: 2012. augusztus 6.
Zsolt 2013-ban hagyta el a csapatot, azóta a Symbols négy taggal működik. Decemberben jelent meg az a Metal Scrap Records 20. születésnapját ünneplő kiadvány, amelyen a zenekar a Controlled Cataclysm című új nóta demóverziójával szerepel. 2014 májusában debütált a zenekar saját szervezésű underground klubfesztiválja, a SzegeDEATH Fest. 2014 tavaszán látott napvilágot a From the Depth of Hungarian Metal Underground című film, amely a Stupefying Beliefs írási, stúdiózási fázisai mellett ebből az időszakból tartalmazott koncertfelvételeket és a lemezhez készült hivatalos videót.
Még ebben az évben kezdődött el a harmadik anyag felvétele is, amely az előző lemez Roaming és Things That Only the Magus Knows nótáinak fonalát viszi tovább. A csapatnak már a Fall of Enigma szárnybontogatós időszakában is az volt a célja, hogy a Symbols nótái semmi máshoz ne hasonlítsanak. A stílus ott még messze nem volt kiforrott, sőt a Stupefying Beliefs óta is sokat formálódott a zene, de a cél ugyanaz maradt, csak érettebben, összetettebben megvalósítva.
Mondhatjuk, hogy a Symphony Of Symbols a klasszikus zenét ötvözi a death metallal, csakhogy itt nem arról van szó, hogy a metalra rákerül a nagyzenekari hangzás, szintivel feljátszva, hanem a nóták struktúrája a nagyzenekari művek felépítését idézi. Maguk a riffek is inkább a klasszikus gitározásra emlékeztetnek. A Symbols-nak van egy elképzelése arról, hogy a death metal mely szabályait lehet (esetünkben kell) túllépni, és mely szabályokat semmi szín alatt nem szabad.
A Fall of Enigma óta követem nyomon a pályafutásukat, és noha a Historiocriticism csupán a harmadik művük, a fejlődés, az önállóságra való törekvés teljes mértékben lemérhető, egyik hanghordozó sem hasonlít a másikra. Amit tudtam, hogy nem lesz egy habkönnyű hallgatnivaló a korong, kapaszkodni kell a hallgatás során, sejtéseim pedig be is igazolódtak. Kezdem azzal, hogy az Our Sound és Miracle Sound stúdiókban, Szabó Szebasztián hangmérnök segítségével, 2016 májusa és 2017 júliusa között rögzített anyag arcletépően szól, agresszív, vastag hangzást sikerült a „feleknek” kikeverniük. Elődjéhez hasonlóan egyórás játékidőt kapunk tizenegy dalban, a felépítés és a struktúra is hasonlóságot mutat a Stupefying Beliefs-szel, a muzsika azonban még véletlenül sem.
Konceptalbumról van szó, amelyet a nekem küldött biográfiában az alábbiként jellemeznek: „Ami a nóták és az album szerkezetét illeti, abban a sablonellenes hozzáállásunk elég jól megmutatkozik. Mindemellett ez egy tradicionális death metal lemez, ha azt nézzük, hogy ma mit divat csinálni. Az albumon öt hosszú nóta, közöttük pedig rövid átkötő track-ek találhatók szünet nélkül. Ahogy a szövegtéma is átível a lemezen, úgy vannak riffek, blokkok, amelyeket több szerzeményben is előhozunk. A lemez sztorija a történelem megmásítását boncolgatja. Az új leletek nem kapnak kellő nyilvánosságot, nem írják át miattuk a könyveket. Akár több száz éves, néhány infó alapján kigondolt teóriákat tanítanak ma is, miközben ezek már ezerszer megdőltek. Népek, kultúrák eredetéről kell mást mondanunk, mint ahogy a dolgok valójában történtek. Ez nem lenne így, ha nem lenne mögötte érdek”.
A muzsika rettentően összetett, sűrű death metal black metalos részekkel, váltásokkal fűszerezve, amelyet nem nagyon tudnék kihez/mihez hasonlítani, annyi azonban biztos, hogy nem adja magát könnyen, időt, türelmet kell szánni a feldolgozására. A szaggatott, modern hatású riffelés a Mehuggah-t juttatta eszembe; a gyors, blastbeat-ekkel terhelt, enyhe grindcore-ral megspékelt témák a Covenant-korszakos Morbid Angel-re emlékeztetnek. Doom-os tempókkal és akusztikus részekkel is találkozunk, de a dallamokra is odafigyelnek, hogy idővel a hallgató meg tudja emészteni a végeredményt.
Roppant hangulatosak a techno/ipari jellegű átkötők, minden páratlan tétel tölti be ezt a funkciót, kivéve az utolsó Everything Reveals-t. Dalokat nem emelnék ki, már csak a koncepció miatt sem, egyben kell végighallgatni a művet. Nagyon tehetséges, fiatal zenészeket tömörít a banda, és, remélem, nem sértődnek meg rám, de Forró István dobolását külön ki kell emelnem: semmi túlzás nincs abban, hogy a magyar Pete Sandoval ül a felszerelés mögött.
Nehéz helyzetbe kerültem az év lemeze kiválasztásával kapcsolatban. Eddig a Sear Bliss új anyaga a befutó, de komoly konkurenciára akadt a Historiocriticism képében; mindenképpen sorsolással dől majd el a két lemez sorsa. Annyi biztos, hogy ez egy világszínvonalú produkció, amely iránt maximális elismerésemet nyilvánítom ki, „elkövetőjük” előtt megemelem kalapom. Nincs kérdés a pontszám tekintetében.
Leave a Reply