Pagan Megalith: Túlvég/End Beyond (2017)

Fogalmam sincs, kinek mit mond a miskolci Pagan Megalith neve – talán egyeseknek ismerős lehet, egy Gorgoroth dal címe –, de azért ennél többről van szó, és a biztonság kedvéért dióhéjban megpróbálom összefoglalni az előzményeket.

Czakó Dániel mögött rengeteg projekt áll, hihetetlen, mennyi formációban vett részt, tett hozzá, vett el belőle… Én még azokból az időkből ismerem, amikor a Nebulosus Fatum sorait erősítette; a Bükkerdő kislemez értékeiből az elmúlt 11 év semmit nem vont le, ma is egy remek anyag, amiben mertek kísérletezni. Ebből a formációból lett később a Karst; a Cleaning a Cave megint csak egy olyan képződmény, amelyet olykor előveszek, és meghallgatom ezt a reinkarnációt… Ahogy Danihoz kapcsolódik a Svoid is, egy újabb valami, ami nem mindennapi módon mer és tud új vizekre evezni. A kritikánk tárgya is ilyesmi, de megint csak más perspektívából újító és romboló egyszerre.

A Pagan Megalith 2004-ben alakult, és tavaly szűnt meg, mögöttük (vagy inkább mögötte, hiszen Dani volt az állandó tag, aki más és más zenészekkel dolgozott együtt, amolyan vendégszereplés jelleggel, vagy csak egyszerűen lemorzsolódott a tagság) két demó, egy kislemez és három nagylemez. A Túlvég az utolsó, s egyben egy fura lezárása az előző 13 év munkásságának. Folytatása az Óarany feldolgozás EP-nek, de ott valahogy mégis jobban megfogható mindaz, amit hallunk… talán mert azok nem saját dalok.

A kézzel számozott, mindössze száz példányban megjelent digi-pack (enyém a tizennyolcadik) kiadásáért a hazai Spiritside Productions a felelős, amelynek sem a külsőségek, sem pedig a hangzás terén nincs szégyenkezni valója. Ám mindez nem könnyíti meg a befogadást, a Túlvég nem egy tipikus anyag, amit naponta hallgatni fogunk. A csaknem háromnegyed órás merülés a semmibe – a jelent és a múltat magára hagyva – fura utazásra invitál, s teszi mindezt úgy, hogy közben felszámolja a jövőt is, hiszen az album megjelenésével lényegében feloszlott a formáció.

Az anyag autentikus black metal, tradicionális hangszerekkel előadva, amiben semmilyen szerephez nem jutnak a torzított gitárok vagy a normál dobok. Az akusztikus alapok tremoló riffekkel, népi fúvós és ütős hangszerekkel váltakoznak, amitől a Túlvég egyszerre kiüresedett szürke vonaglás a halál oltárán, s közben mégis színes, azonban nehezen megfogalmazható, hogy a folk elemek honnan erednek; amit hallunk, az egyszerre mutat tapogatózást a magyar, illetve a skandináv népi motívumok kavalkádjában; misztikus, ősi tudás és kulturális lélekvesztő!

Képzeljünk el egy lemezt, amelyen klasszikus black metált kapunk, csúnyán lesarkítva, unplugged jelleggel, amitől az album ősi népzenei kavalkáddá válik, már-már sámánisztikus jeleget ölt, és vannak részek, amelyek ellenállhatatlanul magukkal ragadók, annak ellenére is, hogy a taszítás, elszakadás martalékává lesz az egész…

A végeredmény egyszerre fura és nehezen értelmezhető. Bármennyire is érdekes a koncepció, rengeteg helyen nem áll össze teljesen, vagy csak hiányzik belőle az „igazi” gitár. Egy kicsit úgy hatott számomra, mint a KoRn esetében az MTV Unplugged: legyen a példám bármennyire is abszurd, Jonathan Davis-ék is érezték, hogy a lemez nem működik, talán éppen ennek okán kértek fel olyan ismert és nagy művészeket, mint Robert Smith, Simon Clay Gallup vagy Amy Lee, de ezzel sem mentették meg a bukástól. Halott ötlet volt, egyszerűen hiányzott belőle az az erő, amit a torzított gitárok és a pedálok adtak.

Ehhez képest a Pagan Megalith produkciója mérföldkövekkel jobb, azonban meggyőződésem, hogy a Túlvég sokkal nagyobbat ütne, ha nem ragaszkodnának a tradíciókhoz, és a lemezen hallható megoldások csak érdekességként tűnnének fel itt-ott – ügyelve az egyensúlyra, hiszen a lassú és viszonylag lebegő, üresebb részek nagyon jól átjönnek (Visszfények, Forrásvölgy).

Lehet, hogy bennem van a hiba, és csak én érzem így, mert nem nagyon hallottam még ilyen zenét, amelyben a teljes album ezt a koncepciót követné le. Mindenki döntse el maga:

Valamennyire hasonló érzésvilággal például a Molested próbálkozott Blod-draum albumán, de ott is csak a címadó dalban, azonban ott normál dobokat kapunk, így az mégiscsak másként hat.

Illetve megemlíthető még a svájci Nostromo, nekik volt egy akusztikus performance anyaguk Hysteron-Proteron címmel, amely gyakorlatilag a két nagy lemezük dalaiból egy átírat. Náluk sokkal jobban összeáll a kép, de tegyük hozzá, hogy a már említett két nagylemezről szemezgettek, és csak azokat a nótákat formálták át, amelyeknél működött a koncepció.

Elnézést az elkalandozásért, de ha már problémám van a Túlvéggel, akkor igyekszem alátámasztani, hogy pontosan mi is az, hiszen ha a zenei tudást nézem, és azt, hogy mit szerettek volna ezzel létrehozni, akkor meg kell, hogy emeljem a kalapom, azonban egy kellemes biccentéstől a Pagan Megalith záró anyaga még nem válik mesterivé.

A lemez zenei mondanivalóján kívül a szövegek is komoly szerepet kapnak – kár, hogy a nagy részük nem igazán érthető, azonban olvasva őket olyan érzés kerít a hatalmába, amelyet a zenéből sajnos nem annyira érzek ki. Ez egy kísérlet, az utazás által felszámolva a kiüresedett jelenkort, lezárva mindent, és átadva magunkat az egyik legősibb erőnek, a Halálnak. Mindennek ellenére a dalokban benne van a születés, rengeteg kellemes, lebegő, felhős, akusztikus megoldással, a haldoklás, burjánzó népi kántálással, benne van a rothadás és a tetemből lakmározó férgek által az újjászületés is. Ennek köszönhetően az album, ha nem is könnyen, de megadhatja magát a hallgatónak.

Nehéz kérdés, hogy minek is tekinthetjük a Pagan Megalith munkásságának zárását: valaminek, ami hiányozni fog, és érdemes lett volna folytatni, vagy valaminek, ami elérte azt a pontot, ahonnan már nincs tovább… Azt is nehéz megmondani, hogy a Túlvég fekete-fehér vagy színes. Azt gondolom, az összes tónus, ami benne fogant, a szürke végtelen palettájáról vétetett, amelyben néhol a hófehér keveredik az éjfeketével. Mivel egy tavalyi albumról van szó, nem pontozom, de 10-ből valahol 8 és a 9 között végezne (attól függően, hogy éppen mennyire volt nehéz napom, és vágyakozom a semmibe vesző haldoklás atmoszférájára, amiben a miskolci srácok bravúrosan utaztak).

Túlvég/End Beyond (2017)

1. A láthatár hűlt helye/The Cold Space of Horizon
2. Szakad az ég/Sky is Ripping
3. Az Igazak álmát alva/Dreaming the Dream of True Ones
4. Forrásvölgy/Fountain Dale
5. Tövestől/By the Root
6. Semmi szín alatt/Under No Colors
7. Visszfények/Reflections
8. Egy világ omlik össze/A World Collapses

Kiadó: Spiritside Productions, http://spiritside.info/

A csapat honlapja: http://spiritside.info/paganmegalith

About haragSICK 73 Articles
A NUskull és a Fémforgács web'zine-ek egykori szerkesztője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*