Zozzie e-mail-ben küldött kérdéseket az Omega Diatribe zenekarnak, amelyekre Szathmáry Ákos basszusgitáros, Hájer Gergő gitáros, Lucsányi Milán énekes és Höflinger Tamás gitáros válaszolt.
Üdvözöllek titeket a Rattle Inc. heavy metal magazin nevében is! Ákos, Gergő, meséljetek a kezdetekről!
Szathmáry Ákos: Ősi történet ez, a zenekart 2008-ban kezdtük el, de Gergővel már évek óta ismertük egymást közös baráti társaságon keresztül, és a zenekarainkkal való közös koncertezéseknek köszönhetően képben voltunk azzal, hogy kinek milyen elképzelése és hozzáállása van a zenéléssel kapcsolatban. Igazából régóta ott volt a levegőben, hogy együttműködve kreáljunk valamit.
Hájer Gergő: Viszonylag hamar kiderült, hogy mi valószínűleg egymásban látjuk a megfelelő zenésztársat, mindamellett, hogy közben elég szoros barátok is lettünk. Így hát, amikor Ákosnak becsődölt a Blindfold zenekara, nekem még sokáig futott a SyCo I, és rágta a fülem is rendesen, hogy na, mikor ülünk már össze zenélni, de nem akartam egyszerre két lovat megülni, így várnia kellett, amíg én is rájövök, hogy az akkori zenekarral semerre nem vezet út. Így, amikor pontot tettünk a srácokkal a SyCo I történet végére, másnap már rögtön összeültünk Ákossal, átnyálazni a dalötleteket.
Mára már csak ti ketten maradtatok az alapítók közül, és a korai időkben volt egy kis jövés-menés a bandában. Miért voltak a tagcserék?
Ákos: Külső szemlélőként tényleg furcsán hathat ez, de valójában abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindig a barátainkkal zenélhettünk együtt, és itt most olyanokra gondolok, akikkel a zenélésen kívül is folyamatosan együtt lógtunk. Szóval a tagcserék fő oka abból fakadt, hogy az idő múlásával mindenkinek máshogy alakult az élete, változtak a prioritások, mi az, amibe az ember tud/akar elég időt és munkát fektetni. Egy zenekarnál fontos, hogy együtt tudjunk hajtani a közös cél eléréséért, ami nem kevés szabadidőt vesz el, és ha ez valakinél inkább már teherbe fordul át, mert másra jobban szeretne koncentrálni, akkor belátja, hogy ideje letenni a lantot. Minden egyes tag távozását megszenvedtük, ugyanakkor mindig előremutatók voltak a változások.
Gergő: Szerintem egyszerűen csak azzal magyarázható a „sok” tagcsere, hogy nekünk valószínűleg elég határozott elképzelésünk van arról, hogy hogyan szeretnénk működtetni ezt a zenekart. Ez pedig elég sok időt, gyakorlást és lemondást jelent bizonyos dolgokról.
Nem mindenkinek volt akkora belső indíttatása, hogy huzamosabb ideig kellő energiát pakoljon ebbe az egészbe. Mi pedig most szeretnénk megnyomni ezt az egészet, nem akarjuk öregesen csinálni. Úgy voltunk vele, hogy ha már tényleg ennyi energiát, időt és pénzt öltünk bele, akkor legalább csináljuk olyan intenzitással, ahogy megálmodtuk.
Lucsányi Milán: Azt persze nem említik, hogy mennyire kibírhatatlanok…
Konkrétan érdekelne, hogy miért váltatok meg Komáromi Gergely (Geri) énekestől. Személyi vagy zenei ellentétek okozták a szakítást?
Ákos: Valójában senkitől sem váltunk meg, hanem ők váltak el tőlünk, saját döntésük alapján. A kérdésre a válasz így az, hogy egyik sem igaz, hiszen Geri abbahagyta a zenélést, és jelenleg inkább az élete más szegmenseire koncentrál. Továbbra is jó kapcsolatban vagyunk vele. Bár jobban belegondolva lehet, hogy ő utál minket?
Höflinger Tamás: Pontosan, semmi gond nem volt, igazából ő érezte úgy, hogy elég volt, menni akar. Szóval semmi probléma nincs, azóta is baráti a viszonyunk, amire szerintem az is jó példa, hogy az áprilisi lemezbemutatón elnyomott velünk egy számot.
Geri elég extrém kinézetű figura. Nem voltak problémáitok miatta?
Ákos: Az alapkoncepció az volt, hogy addig módosítjuk a testét, amíg híresek nem leszünk ennek köszönhetően. De aztán, mivel nem jött be, így el is búcsúztunk egymástól.
Tamás: Nem, bár nem értettük, hogy miért akar mindenki vele fotózkodni.
Gergő: A határ átlépése mindig kritikus pont volt…
Milán, te hogyan kerültél az együttesbe? Ismerted korábban a zenekart?
Milán: Természetesen ismertem őket. Mondjuk, a dalaikat nem nagyon hallgattam korábban, de ez azt hiszem, érthető is… Viccet félretéve, naná, hogy ismertem a zenekart. Ha valaki egy kicsit is képben van a hazai színtérrel kapcsolatban, akkor az Omega Diatribe már korábban sem az a kategória volt, amit csak úgy el lehetne kerülni. Emellett pedig többször is játszottunk már együtt a másik zenekarommal, illetve jó pár bulijukon megfordultam az elmúlt évek során. Hájer Gergővel már régóta figyelgettük egymást, és kölcsönösen tiszteltük egymásban azt a kitartást és hozzáállást, amit a zenekarainkhoz, meg úgy általában a zenéhez tanúsítunk. Mást nem is nagyon tudunk egymásban tisztelni, azóta se.
Szóval ez az egész szimpátia vezetett el bennünket ahhoz a ponthoz, hogy egy Dürer-es buliban, „néhány” sör után elkezdtünk nyavalyogni egymásnak a mai underground helyzetéről, illetve kifejtettük a véleményünket, hogy miként is érdemes csinálni ezeket a dolgokat.
Náluk épp Geri húzta be a féket, nálunk, a Sleepless-ben pedig pont a többiek érezték úgy, hogy kevesebb idejük marad a bandára. Szóval a lehető legjobbkor jött a telefon, így nem volt kérdés, hogy mindenképpen érdemes tennünk egy próbát.
Könnyen beilleszkedtél a csapatba?
Milán: Mivel a humorérzékük egyenlő a nullával, nem volt nehéz dolgom, mert iszonyatosan alacsony az ingerküszöb.
Azt hiszem, elég jól mentek a dolgaim. Mondjuk, Ákosról később kiderült, hogy ellenezte a közös munkát, de mivel jobbat nem tudott ajánlani, így maradtam. Amúgy tényleg nagyon gördülékenyen ment minden. Közösek a céljaink, nagyon hasonló a hozzáállásunk, és egyikünk se tegnap kezdte. Amúgy egy picit féltem, hogy mikorra tudom elcsípni ezeket az indokolatlan ritmikájú témákat, de nagyon türelmesek voltak velem, szóval nem volt semmi para.
Ákos: Vannak gondjaink egymással, nem véletlen, hogy ő Székesfehérváron lakik, én pedig Pesten.
Tamás: Ki az a Milán?
Höflinger Tamás is aránylag friss embernek számít. Vele hogyan ismerkedtetek meg?
Ákos: Tamás volt régebben a füstgépünk, aztán amikor Csosz (Császár Attila – a szerk.) kiszállt, nyomtunk a kezébe egy gitárt.
Tamás: Igazából Gergővel már rég, szerintem legalább 11-12 éve ismertük egymást. Nem nyomultunk együtt, de tudtunk egymás dolgairól, így aztán, amikor összefutottunk, mindig váltottunk pár szót. Aztán én már nagyjából le is tettem arról, hogy lesz egy „normális” zenekarom, majd egyszer csak rám írt, hogy lenne-e kedvem az Omega-hoz. Nem volt kérdéses, hogy mit fogok válaszolni. Azóta persze már együtt nyomulunk, mert hát a sör az csodákra képes…
Tekinthetjük véglegesnek a mostani felállást? Tudom, nehéz ezt a kérdést megválaszolni, de azért kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Ákos: Mi mindig véglegesnek tekintettük. Persze azért néha érnek meglepetések az életben.
Tamás: Nehéz ezt megjósolni, de jó lenne, ha így lenne. Igazából szerintem minden nagyon a helyén van, mind zeneileg, mind emberileg.
Gergő: Mivel az új tagokkal most már szerződést írattunk, így ők is nagyon jól tudják, hogy nem éri meg kiszállni… Nem éri meg!
Első nagylemezetek, az Iapetus a saját stúdiótokban (515) készült, és Gergő keverte. Milyenek voltak az akkori körülmények?
Gergő: Hát, maradjunk annyiban, hogy elég kezdetlegesek. 🙂 A minőség nekem mindig, minden szempontban fontos; a felszerelés minőségével nem is volt gond, viszont elég limitált volt az eszközpark. Ennek ellenére mégis azt szavaztuk meg a srácokkal, mert akkor, abban a pillanatban nagyon jónak tűnt az, amit ott produkálni tudok a zenénkkel. Nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogy mit hogyan akarok, így nem is mertem volna más kezébe kiadni a feladatot. Most már természetesen hallom a keverés gyermekbetegségeit, ettől függetlenül szerintem a mai napig megállja a helyét az anyag.
A stúdió azóta is folyamatosan fejlődik, ég és föld a különbség a mostani és az akkori állapotok között. Számomra fontos dolog a zenekarozás mellett, hogy egyre jobb szakember legyek, egyre jobb végtermékkel tudjak előrukkolni, és úgy tudjak megújulni, hogy közben a klasszikus értékeket megőrzöm a zenében.
Az az album a francia La Bam Prod. gondozásában is napvilágot látott. Hogy kerültetek oda?
Gergő: Húú, jó rég volt már. Most egy kicsit elő kell kaparnom a back-up információkat az agyam bizonyos területeiről… Valami olyasmi rémlik, hogy foggal-körömmel ragaszkodtunk ahhoz, hogy egy kiadó szárnya alatt jelenjen meg a debütáló lemezünk, ne szerzőiben. Bár konkrétan a nullával volt egyenlő, hogy a kiadó neve alatt jött ki a lemez, azért mégis jól mutatott. Gyakorlati előnye tényleg az ég világon semmi nem volt, és a kiadó be is csődölt viszonylag hamar. Tök komolytalan volt az egész, de hát mit is vártunk attól, aki egy olyan zenekar debütáló lemeze után érdeklődik, akit az ég világon senki nem ismer. 🙂
Az Abstract Ritual EP-vel elég nagyot léptetek előre. Kevin Talley dobos hogy került a képbe?
Gergő: Viszonylag nehezebb időszak volt, amikor Dávid felállt a dobok mögül, és úgy döntött, hogy a családjára fókuszál. Nagyon sok energiát fektettünk az első lemezes dobtémákba, így tudtuk, hogy baromi nehéz lesz új dobost találni. A jóslatunk bejött… Jó pár jelentkezőt elfogyasztottunk, de csak egyre elkeserítőbb lett a helyzet. Mivel az első lemezzel elég limitáltan mozogtunk, nem akartuk azt, hogy amíg dobos-keresőben vagyunk, addig eltemessék a zenekart, és újra fel kelljen építeni azt, amit a debütáló lemezzel felépítettünk. Ennek kapcsán ajánlottam a srácoknak, hogy csináljuk meg az új dalokat egy session dobossal, egy EP formájában. Addig is, ha már koncertezni nem tudunk, fenntartjuk a figyelmet, és nyerünk egy kis bónusz időt a dobos-keresésben.
Így jött a képbe Kevin Talley. Teljesen véletlenül bukkantam rá a neten arra az infóra, hogy csinál session stúdiózásokat is. Mivel gyerekkorom egyik kedvenc dobosáról beszélünk, nem volt kérdés, hogy megpróbálom felvenni a kapcsolatot. Bár elég reménytelennek tűnt a dolog, pár napon belül jött is a válasz, méghozzá pozitív előjellel. De az is lehet, hogy csak kellett neki a pénz… ezt már soha nem tudjuk meg. 🙂
Kevin nem akármilyen zenekarokban segített ki, csak néhány ezek közül: Daath, Chimaira, Dying Fetus stb. Gondolom, nagyon büszkék vagytok rá, hogy nálatok is felbukkant. Milyen élményekkel gazdagodtatok vele kapcsolatban?
Ákos: Természetesen nagyon örültünk annak, hogy dolgozhattunk vele, iszonyat profi munkát végzett. Külön büszkeséggel tölt el, hogy még érdekesnek is találta a dalainkat. Azt viszont hozzátenném, hogy ő részben ebből szerzi a betevőjét, stúdiódobosként bárki felkérheti egy-egy lemezre vagy dalra.
Gergő: Emlékszem rá, hogy összemosolyogtunk a srácokkal, amikor írta, hogy iszonyatosan megszenvedett a Hydrozoan Periods című dal feljátszásával. „Hogy az istenbe találtuk ki ezeket a függetlenítéseket?!” Kevin nagyon jó gyerek, tök közvetlen, és abszolút nem azt érzékelteti, hogy „egy sztárral van dolgunk.” Amikor Budapesten játszott a Suffocation-nel, meg is invitált, hogy találkozzunk személyesen is. Egy jó görbe este lett a találkozás eredménye… Nem mellesleg, Omega Diatribe-os pólóban nyomta le a bulit, ami külön megtisztelő volt számunkra. Jó volt nézni, ahogy a közönség is konstatálta ezt.
Az EP kiadása után az amerikai Independent Ear Records karolta fel az Omega Diatribe-ot. A szokásos kérdés: honnan jött az együttműködés?
Ákos: Nagy megfejtés nincs. Mindig próbáltunk egy-egy lépcsőfokkal feljebb lépni, a kiadókkal kapcsolatban is, így folyamatosan kerestük, hogy éppen ki az, aki vállalna minket, és előrelépést is jelenthet a zenekarnak. Ha sok helyen kopogtat az ember, egyszer csak ajtót nyit valaki.
Gergő: Az előző kiadóhoz képest azért itt már lényeges előrelépés történt, hiszen a korongnak megjelent egy amerikai verziója is, ami tartalmaz egy bónusz remix dalt. Nem utolsó sorban pedig a lemezt bakeliten is kiadták, ami egy óriási mérföldkő volt számunkra, hiszen mindannyian nagy bakelit-rajongók vagyunk. Nem mellesleg ez a mai világban presztízs is a zenekaroknak. Viszont a hanghordozókon kívül nem sok mindenben tudtak segíteni az óceán túloldaláról.
A legújabb nagylemez, a Trinity már a Metal Scrap Records égisze alatt jelent meg. Mi volt a változás oka?
Ákos: Szerettünk volna visszatérni egy európai kiadóhoz, akik komolyabban tudnak promózni, illetve szervezkedni ebben a régióban.
És akkor az egyik legfontosabb kérdéskör: amikor olvastam, hogy a Trinity-t nem más, mint Tue Madsen keverte, maszterizálta, az állam is a földön csattant. Hogy sikerült őt megnyerni erre a feladatra?
Gergő: Volt az a pénz…haha. Komolyra fordítva a szót, szerettük volna, ha egy ismertebb producer áll a lemez mögé, ezáltal túllépve az én keverési/maszterizálási korlátaimat is. Azt akartuk, hogy ez a lemez úgy üssön, mint azok a lemezek, amiken felnőttünk. Tue-val már az Abstract Ritual lemez idején levelezgettünk, de akkor még elérhetetlennek tűnt ez a dolog számunkra. Mostanra érett meg úgy a produkció és a zenekar helyzete, hogy be tudtunk vállalni egy ekkora volumenű kooperációt. Hozzáteszem, hogy a legjobb döntésünk volt az utóbbi időben!
Tue Madsen-nel milyen volt a munka?
Milán: Én az egész stúdiózás alatt csak azon stresszeltem, hogy Tue nehogy visszadobja az egészet azzal, hogy szerezzetek másik énekest.
Tamás: Vissza is dobta, ne aggódj, de mi kitartottunk melletted!
Gergő: Tue rendkívül rugalmas és nagyon eredményes. Főként én tartottam vele a kapcsolatot, mivel én tudtam elmagyarázni neki pontról pontra, hogy mit hogyan akarunk. Meghallgattuk az ő véleményét is, többször meg is fogadtuk. Tényleg, csak pozitívumot tudok mondani a közös munkáról, mindamellett, hogy hatalmas élmény volt, még így virtuálisan is. Nem tartom kizártnak, hogy a következő lemezt is vele készítjük el.
Térjünk vissza egy kicsit a lemezfelvétel előtti időszakhoz! Hogyan születtek meg a nóták, mennyi ideig írtátok ezeket?
Gergő: Hát, van olyan dal, amelyik például egészen az Iapetus lemezig nyúlik vissza, tehát már 2013-ban megvolt a váza, de csak most nyerte el a végleges formáját. Az érdekesség kedvéért ez a Filius Dei.
Hogyan zajlik nálatok a dalok végleges formába öntése?
Ákos: A dalaink otthon íródnak, és a témákat megosztjuk egymással, amikhez később mindenki hozzáteheti a maga ötletét a saját hangszerén.
Azt olvastam, hogy a zenei témákért Gergő és Ákos felel. A többiek mennyit tettek hozzá a nótákhoz? Höflinger Tamás hozott riffeket, harmóniákat, Kiss Tamás pedig saját maga dolgozta ki a dobtémákat?
Gergő: Ezt úgy kell elképzelni, hogy én vagyok a riff-gyár, Ákos és a többiek pedig a minőségellenőrök. De gyakran Ákos agya is elszabadul, amit általában utána én szedek ráncba, hogy eljátszható legyen, hehe. Dalok terén elég termékeny az agyam, így a legnagyobb feladat talán az volt, hogy kiválasszunk egy tucatnyit, amit a lemezre akarunk tenni. Számos olyan dal maradt még a talonban, ami egész biztosan rajta lesz a következő lemezen.
Ákos: Persze… ha mindenki rendesen dolgozna, már nem itt tartanánk.
Tamás: Igazából a gőzön és a sörszagon kívül semmit nem tettem hozzá a lemezhez. Amikor beszálltam, illetve befogadtak, mint egy kicsapott kutyát, addigra már nagyjából készen voltak a számok. Időm se lett volna arra, hogy témákat kreáljak, mivel elég rövid idő alatt kellett betanulnom az aktuális repertoárt, hogy tudjunk koncertezni. A másik része pedig, hogy nem is lett volna rá szükség, mert amiket már akkor hallottam, az nagyon egyben volt, nem volt szükség arra, hogy belerondítsak. Na, de majd a következő lemeznél igyekszem én is hozni valamit. Valószínűleg ott lesz vége a zenekarnak.
Gergő: Lehet, hogy én fogok kilépni jövőre… (Ne tedd! – a szerk.)
Azt is láttam a CD borítón, hogy a szövegeket Gergő, Ákos, Geri és Beeboy írta. Milán, mennyire tudsz azonosulni a leírt sorokkal? Lesznek szövegeid a következő albumon?
Milán: Persze, hogy lesznek. Kell egy kis idő, amíg kiolvasom az összes ufó magazint, és máris lendületben leszek! Amikor képbe kerültem, a lemez felére már volt szöveg, és ennek nagyon örültem. Ha ez a feladat is rám várt volna, akkor szerintem még most sincs kész az anyag. Épp elég teher volt számomra, hogy betanuljam a koncertanyagot, és felénekeljem a dalokat. Szóval, amikor felmerült a kérdés, direkt kértem a srácokat, hogy vessék bele magukat a melóba, mert ez hatalmas segítség lesz nekem. Amúgy a következő lemezhez már akadnak ötleteim. Például, hogy az űrben melyik lehet a legolcsóbb sör, vagy hogy az űrlények mennyire csípik el a groove-okat… Ilyenekre lehet számítani.
Tamás: Milán válasza után tényleg jogos a kérdés, hogy mennyire lesz stabil ez a felállás…
Az énektémákon változtattál-e valamit az eredetiekhez képest?
Milán : Voltak témák, amiket eleve én hoztam össze, illetve volt jó pár dal fix témákkal. Minimális dolgokat változtattunk a stúdióban, de ami előre meg volt írva, az már nem sokat változott.
Beeboy-ról mit kell tudni?
Ákos: Beeboy-t konkrétan 19 éve ismertem meg, amikor 15 évesen randiztam egy csajjal, akit a szülei csak úgy engedtek el, ha vele tart egy srác barátja is, elővigyázatossági okokból. Na, az a srác volt Beeboy, aki azóta is az egyik legjobb barátom.
Gergő: Azóta is hármasban randiznak!
Rengeteget koncerteztek, nemsokára indul egy mini európai turnétok, és többek között Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában is felléptek. Gondolom, várjátok az élő fellépéseket. Lesz-e valamilyen különlegesség a turnén?
Gergő: Egy állóhajón fogunk aludni…
Ákos: Az egész egy különlegesség lesz, hiszen még sosem voltunk ennyit úton egyhuzamban a zenekarral. A fő cél most, hogy minél több helyen, a külföldi közönség előtt is megturnéztassuk a lemezt.
Milán: Az őszi turné különlegessége, hogy Tomi nem fog félrenyúlni!
Tamás: Ne reménykedj!
Melyik fesztivál, koncertkörút volt eddig a csúcs?
Ákos: Számomra eddig a német Euroblast, amire a legbüszkébb vagyok, de például a Rockmaratonok is nagyok szoktak menni, élményben talán ott volt eddig a legjobb bulink.
Tamás: Nekem a csehországi Aggressive Music Fest volt a csúcs. Ez volt egyben Gerinek az utolsó bulija is velünk. Az egész nap full szívás volt, mivel vagy 12 órát vártunk arra a semmi közepén, hogy színpadra kerüljünk, de utána olyat odapakoltunk, hogy még mi is meglepődtünk.
Gergő: Nekem is egyértelműen a német Euroblast-os buli volt eddig a top. Azért Németországban még mindig gördülékenyebben megy minden… 🙂
És mi lenne az „álomkoncert”, melyik fesztiválon szerepelnétek a legszívesebben, és kikkel? 🙂
Milán: A Wacken hatalmas lenne, a zenekarok sora pedig végtelen.
Ákos: Woodstock ’99.
Tamás: Balaton Sound.
Gergő: Taktaszadai Falunapok ’19.
Hogyan tudjátok összeegyeztetni a civil munkátokat a koncertezéssel? Nem okoz problémát lelépni a munkahelyről egy pár hétre?
Milán: Szerencsére az én főnököm sokkal nagyobb R’n’R arc, mint én, szóval tudja, hogy mi a szitu. Nyilván a munkahelyemen is legalább akkora felesleg vagyok, mint a zenekarban, így jókedvűen rugdosnak el egy ilyen turnéra.
Ákos: Én és Tommy egy multinál dolgozunk, és nálunk azért akadnak nehézségek a szabadságokat illetően. Részemről azonban a zenekar az első, szóval én bármit fel fogok áldozni azért, hogy működőképes legyen a dolog.
Tamás: Volt munkahelyem. Már nincs.
Gergő: Azóta a zenekartól nyúlja a pénzt… Röviden, tömören: én igyekeztem mindig olyan munkahelyet választani, ahol, ha mennem kell, akkor menni tudjak.
Szerintetek eljuthat olyan szintre az Omega Diatribe, hogy csak a zenélésből meg tudtok élni? Magyarországon van erre egyáltalán lehetőség egy metal együttes számára?
Milán: Csak el kell hagyni a nevünkből a Diatribe szót!
Ákos: Szerintem most is a zenélésből élünk, mert mit csinálnánk nélküle? Az már nem is lenne élet… De komolyra fordítva a szót, inkább a külföldi piacra koncentrálunk, ahol jóval nagyobb igény van az ilyesfajta zenére, mint itthon. Állati jó lenne ebből élni, de a pénzkérdés sosem volt elsődleges. Imádjuk ezt csinálni, és addig szeretnénk folytatni, amíg jól érezzük magunkat közben.
Tamás: Nagyon jó lenne ebből élni, de a zenéléshez szerintem sosem szabad így hozzáállni. Ha összejön, akkor az nagyon király, de ha nem, az se baj. Ezt nem lehet pénzért csinálni, főként nem ezt a műfajt.
Gergő: Ákos szerintem mindent elmondott.
És az utolsó kérdés: milyen terveitek vannak a közeljövőre vonatkozólag?
Tamás: Bármi? Én szeretnék pl. egy évben háromszor elmenni nyaralni.
Gergő: Vicsorítva riffelni.
Köszönöm szépen az interjút! Sok sikert kívánok nektek!
Ákos: Köszi a lehetőséget, találkozunk a koncerteken!
Leave a Reply