Acrania: An Uncertain Collision (2012)

Na, ilyet még nem hallottam! Ha azt mondom, Santana-metal, talán valamit sejtetek abból szónikus kalandból, ami az óvatlan hallgatóra vár, de azért valószínűleg így is sokként ér majd, amit hallani fogtok. Olyan már volt a műfaj történetében, hogy egy zenekar – például a Sepultura – latin zenei elemeket épített bele alapvetően zord muzsikájába, ahogy olyan előadót is ismerünk, aki a progresszív thrash felől indulva a jazz-zel (Atheist) vagy a fúziós zenével (Cynic) kacérkodott.

Ám olyannal, aki mindezeket nagyjából azonos arányban elegyíti, aki gyakorlatilag végig szamba-, bossa- és salsa-ritmusra nyomja a súlyos riffeket, akinek komplex szerzeményeiben egymást váltják a death metal-os durvulatok és a szellős jazz-es betétek, aki alaphangszerként használja a trombitát, a tenorszaxofont és a tradicionális ütőhangszereket, na, olyannal még soha. Egészen mostanáig.

Zenei utazásunk helyszíne ismét Mexikó, annak is a fővárosa, Mexico City. 2001-ben itt alakította meg a Necrofilia nevű dallamos death/thrash csapatot Luis F. Oropeza énekes-gitáros (később trombitás is) és J. C. „Johnny” Chávez dobos. Az együttes négy évvel később váltott nevet, és lett belőle Acrania, illetve onnantól teremtette meg lépésről lépésre, albumról albumra azt a zenei világot, amit ma ismerünk tőlük. Egyre bátrabbá váltak, mindinkább elrugaszkodtak a megszokott sémáktól: a 2007-es In Peaceful Chaos EP még csak nyomokban tartalmazta a fent említett „ízfokozókat”, a 2010-es bemutatkozó nagylemez, az Unbreakable Fury viszont már alaposan belecsapott a lecsóba, úgy sejtem, nem kis mértékben meghökkentve, sokkolva a merev határvonalakhoz szokott hallgatóságot.

Két évvel később pedig érkezett jelen cikkem tárgya, az An Uncertain Collision, amely anyag szerintem a csapat eddigi pályafutásának csúcspontja, tökéletes kombinációja a fent említett összetevőknek. A legkevesebb, amit mondhatunk róla, hogy érdekes muzsika. Akadhatnak, akik szerint borzalmas, mások viszont zseniálisnak tartják, amit ezen a lemezen bő 40 percben hallanak.

J. C. „Johnny” Chávez

Az elhangzó kilenc nótát Oropeza és Chávez mellett a basszusgitáros Alberto Morales (szintén alapító tag), a gitáros-szaxofonos Félix Carreón Hernandez és a perkás Ignacio G. Ceja jegyzi. Mellettük egy öttagú fúvósszekció is otthagyta a névjegyét a lemezen, amely ahhoz képest, hogy a hangmérnökei Chávez és Oropeza voltak, valamint a maszterizálást is egy zenész kolléga, Jesús Bravo (Agony Lords, Souls On Fire) végezte, hangzás tekintetében is abszolút élvezhető.

Az anyagot hallgatva hamar világossá válik, hogy a mexikói ötös milyen nagynevű elődöktől szerzett inspirációt. Kedvenceik között a Death-t, a Cynic-et, az Atheist-et és a Mekong Delta-t éppúgy ott találjuk, mint a fúziós jazz-ben megkerülhetetlen Dave Weckl-t, illetve a kubai származású jazz trombitás/klarinétos Paquito D’ Rivera-t.

Most, hogy már a csapat teljes életművét ismerem, egyértelműen azt gondolom, hogy – dacára a sok „egyéb”-nek – az An Uncertain… Chávez-ék legmetálosabb anyaga. Akár a Treason, Politics & Death gitáros középrészéről, akár a But Not Today kompromisszumot nem ismerő kezdéséről, vagy az In My Land sodró alapritmusáról beszélünk, ez bizony gyilkos anyag.

Ugyanakkor ott van a Deceive the Pain szaxofonszólója, az előbb említett But Not Today bőgős-ütőhangszeres betétje, az instrumentális Vallarta Nights akusztikus gitáros-trombitás elandalodása, vagy az In My Land furulyás-bőgős-perkás bűvölése, amelyeket hallva az ember meg nem mondaná, hogy éppen egy metal zenekar játszik.

Metááál!!!

A legjobban azonban mégis a hangulati, téma- és tempóváltások jönnek be. Zúzós és andalító, horzsoló-simogató, hideg-meleg – igazi hullámvasút. Óriási anyag! Talán nem véletlen, hogy a nagynevű Rolling Stone magazin abban az évben a legjobb mexikói metal albumnak választotta. 🙂

Akárcsak az első lemez megjelenése után, a fiúknak az An Uncertain… kiadását követően is sikerült összehozniuk egy európai turnét. Majd 2015-ben jött a Fearless album, egy letisztultabb, kifinomultabb, érettebb muzsikával, amiből – ellentétben elődjével, amely tömörségében meglehetősen egységes alkotás – még inkább kiragyognak a kontrasztok.

Chávez-ék időről időre a gitáros és az ütőhangszeres posztján eszközölnek változásokat. A Fearless-t César Cortés-szel és Ignacio Gómez-zel rögzítették, 2013 óta viszont – Oropeza mellett – már César A. Gallegos gitározik és szaxofonozik, Chávez-t pedig a tavaly frissen érkezett Dani Montes „segíti ki” ütőhangszereken.

Nem mindennapi élmény lenne élőben is látni, hallani őket; remélem, egyszer, egy nem is olyan távoli időhorizonton erre is sor kerül. Addig is, most szerdán angol, csütörtökön pedig magyar nyelvű interjút olvashattok az oldalunkon a srácokkal.

A cikk szerzője: Coly858 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*