Nemrég jelent meg Nagaarum legújabb nagylemeze, az Apples, ennek az eseménynek az apropóján Zozzie faggatta ki Nagaarum-ot.
Üdvözöllek a Rattle Inc. olvasói nevében is! Kezdjük a legelején: milyen céllal hoztad létre a Nagaarum együttest? Vagy nevezzük inkább projectnek?
Nagaarum: Köszönöm a lehetőséget – sziasztok! Én projektnek szeretem nevezni, mivel egy együttes többtagú, és amennyiben lehetősége van rá, koncertezik is. Már a legelején lefektettem magamnak, hogy nem fogok koncertezni, és én leszek az egyetlen tag. Utóbbi annyiban módosult, hogy mivel a női énekre képtelen vagyok – szerencsére –, így vendégénekesnőként időnként megjelenik Betty V., illetve most az Apples szövegeit angolra fordító Szabó Roland narrációival egészült ki a végeredmény.
A Nagaarum név viszont a névváltoztatás utáni állapotot jelzi, ugyanis a projekt eredeti neve Pigballoon volt. Akkor még azt hittem, hogy a Pink Floyd 1967-77 közötti stílusvilágának a nyomvonalán fogok haladni, csak közben véletlenül összetalálkoztam a kult black metal-lal. Ezen kívül egyéb cél nem nagyon volt. Csak sodródtam rendre… Most is sodródom.
Miért döntöttél úgy, hogy egy egyszemélyes bandát működtetsz?
N.: Azt, hogy a Nagaarum egyszemélyes lett, az indokolta, hogy sokkal gyorsabban dolgozom, mint mások, és nem volt kedvem senkire sem várni. Így kényelmesebb. Komponáláskor szeretem a pillanatot elkapni, éppen ezért kikukázott témáim sincsenek. A legtöbbször az első hangsort használom, ami csak eszembe jutott. Az életben sem nagyon jellemző rám a túlzott tervezés.
Voltak előtte rendes zenekaraid? Ha igen, volt-e bármi problémád ezekkel?
N.: Volt rendes zenekarom, több is. Az első, ami már tényleg kiforrott volt zeneileg, az a GuilThee. Jelenleg nem tudom, hogy létezünk-e… Négy lemezt jelentettünk meg, és azt a csapatot egy tényleg különös együttállásnak érzem onnantól, hogy VIII. csatlakozott hozzánk. Majd Mr. Match érkezésével váltunk azzá a bandává, amire mindig is vágytam. Emellett alapító tagja voltam a Krampüs-nek, ami Kovács Tomi bandája. Az In Vacuo-t kell még megemlítsem, amit ketten csinálunk Szabó Petivel. A Fémforgácson ismerkedtünk meg – mindketten szerkesztők voltunk -, és eddig három anyaggal álltunk elő. Ő az ellenpólusom ideológiailag. Ő a realista mérnök, én pedig az idealista kutató. Ő logikus, én intuitív.
Különösebb egyik bandával sem volt problémám. Csak a Krampüs-ből jöttem el rossz szájízzel, de időközben azt is megbeszéltük már Tomival.
Ja, és az olasz Martyr Lucifer utolsó szólólemezén gitároztam, ami az ő irányukból együttes, számomra részvétel egy kiváló dalszerző lemezén és tulajdonképpen trófea is, hiszen Adrian Erlandsson dobol rajta.
Írtam az Apples lemezismertetőmben, hogy az egyemberes projekteknek megvannak az előnyei és a hátrányai. Te hogy látod ezt? Könnyű vagy nehéz így alkotni, és a lemezkiadást övező munkákkal kapcsolatos teendők is megterhelők?
N.: Számomra sokkal könnyebb. Még a lemezkiadással kapcsolatosan is azt kell mondjam, hogy könnyebb. Persze nem anyagilag, hiszen itt teljes egészében én fizetem a gyártást, nincs kivel összedobni rá a zsetont. De vita sincs a zenét illetően, és a próbák, megbeszélések hiánya is nagy könnyebbség. Magammal pedig nem szoktam tipródni azt illetően, hogy mikor van kész egy dal. Valahogy csak érzem. Ha meg nem, Betty V. rám szól, és gyúrom még egy kicsit.
Az említett helyzetből adódóan minden hangszert te játszottál fel az albumokon. Melyik instrumentum okozza a legtöbb fejfájást a felvételek során? Vagy esetleg az énekkel van a legtöbb feladat?
N.: Az énekkel. A szövegek megírása általában nem szokott gond lenni, de az énekek kivitelezése annál inkább. Az üvöltős részek gyorsan fel szoktak menni, de a dallamokat sokat kell masszírozzam, mivel nincs túl jó hangom. Muszáj, hogy sok szólammal játsszak, mert akkor ez nem nagyon derül ki.
Gitárosnak sem vagyok túl jó, de ami kell, az szokott menni, mellesleg kisebb hibákkal én nem foglalkozom. A dob sosem jelentett gondot, lévén az alaphangszerem, és azzal van színpadi rutinom is. Tulajdonképpen egész jó dobosnak tartottam magam, hogy most milyen vagyok, azt nem tudom, mert sok éve nem ültem a cuccomhoz – sőt, már el is adtam. Az egyetlen Nagaarum lemez, ami dobverőkkel felütve, az Eventvm Fatali. De azon is csavartam egyet, ugyanis „full impro”, és hiba esetén nem volt szabad újrakezdenem. A metronóm használata is tilos volt. Azt kivéve minden kiadványom gépdobbal készült.
Szintetizátorként ma már jóformán csak analóg szimulátorokat használok, és akkor meg is érkeztünk ahhoz a hangszerhez, amit a legtovább tanultam, tanulmányoztam, nyúztam. A Nagaarumban nincsenek loop-ok, netről leszedett hangminták, kizárólag oszcillátorokkal, szűrőkkel, effektekkel és szekvenszerekkel, LFO-val dolgozom, vagyis én magam építem fel a hangokat. Sikerült eljutnom oda, hogy nem az „ez a hangszín jó lesz valamire” módszerrel, hanem a „na, ezt a hangszínt képzeltem el” metódussal dolgozom. Gyakorlatilag ki tudom tekerni a szintetizátoron azt, amit szeretnék, és amikor ez tudatosult bennem, akkor éreztem, hogy a Nagaarum szintet lépett.
A dalszövegeket könnyen kipréseled magadból?
N.: A koncepciózus lemezeknél igen. A többinél meg, ami jön. Van olyan anyagom is, amelyik végig halandzsa (Oort – Oort II.).
Honnan merítesz a témáidhoz?
N.: A Világegyetem kifogyhatatlan inspirációforrás. Csak Newtont tudom idézni: „Az Isten úgy teremtette meg a Világegyetemet, hogy kellő mennyiségű jelet hagyott, amiből megismerhetjük.” Bár néha írok emberekről is. Rosszakat. Mert gonosz vagyok.
A koncertezés nem hiányzik?
N.: Nem. Átadom a terepet a nálam fiatalabbaknak és a színpadon tehetségesebbeknek.
A keverést, maszterizálást is te végzed. Tanultad ezeket valahol, vagy autodidakta módon sajátítottad el a dolgot?
N.: Teljesen autodidakta folyamat volt. Ha a sírógörcs kerülgetett valami miatt, felhívtam Pirisi Ákost, az OctoberSun dobosát, aki sokkal jobban keni nálam a témát. A hangzás nagyon fontos számomra, de teljesen mást tartok jónak ahhoz képest, ami ma modern vagy versenyképes. Ha etalon hangzást kellene mondanom, az mindenképpen valami ’70-es években született analóg felvétel lenne. Mondjuk, valamelyik Pink Floyd vagy Uriah Heep lemez.
Nem is gondoltál arra, hogy megbízz ezekkel a feladatokkal valakit?
N.: Az Apples kiadása előtt az Aesthetic Death főnök Stu megkérdezte, hogy nem akarom-e újrakevertetni a cuccot, mert Greg Chandler, az Esoteric főnöke ingyen megcsinálná a saját stúdiójában. Megköszöntem, de nem éltem a lehetőséggel. Nem lett gond belőle, mert Stu-nak tetszett, amit csináltam, csak jelezte, hogy volna egy ilyen lehetőség.
Az Apples lemezen kívül csak a Homo Maleficus-t ismerem, de a két lemez között elég nagy különbséget tapasztalok. A korábbi munkáid is ennyire eltérnek egymástól?
N.: Igen. Sőt! Csak azok különböznek igazán. Ha akarsz valami zsigerből elbaszott dolgot hallani tőlem, akkor ajánlom a Belaja Tajga 1-2-t. Imádtam azokat csinálni, és a mai napig nagyon kellemes hallgatnivalók számomra. Vagy ott van a Gleccserek, ami teljesen mellőzi a metalt. Lényegében egy rocklemez. A Pulzár pedig full ambient, azt is sokat pörgetem.
Melyek azok az irányzatok a metal-on belül, amelyek szerinted a leginkább jelen vannak a korongokon?
N.: Post, black, doom…
Gondolom, olyasmi zenéket hallgatsz, amelyek hasonlóak a tiédhez. Felsorolnál néhány konkrét kedvencedet?
N.: Hát, elég sok minden van. Mostanában nagyon sok popzenét hallgatok: Duran Duran, Tears For Fears, David Bowie, Radiohead, Depeche Mode. A hetvenes évekből minden kísérletező cucc jöhet. Az összes Pink Floyd, Uriah Heep anyagok vagy az első Thin Lizzy. A Cream Disraeli Gears-e is nagyon ott van, jó beteg cucc. Az amerikai Styx-et is csípem, ők Európában eléggé ismeretlenek, miközben odaát stadionkoncerteket adnak. Na meg rengeteg ambient cucc megy nálam, post rock, funeral doom, amelyeknek a megismerését Illés Andris barátomnak (Dreams After Death) köszönhetem. Ha pedig kell egy kis pörgés, akkor punk, black metal vagy Scooter. De a csendet is sokra tartom.
Az új nagylemezen történt néhány változás: egyrészt angol nyelven szólalnak meg a szövegek, másrészt nem csak te szerepelsz a korongon. Hogy alakult ki ez?
N.: Angol tudósokról énekelek, ehhez passzol az angol nyelv. Énekben tudom valamelyest tartani a helyes kiejtést, de a beszédben nem mindig. Roli viszont angoltanár, neki ez zsigerből megy, ezért a végeredmény érdekében az ő eredeti sávjait hagytam meg a narrációkra.
Jól gondolom, hogy zeneileg is megújultál? Úgy vélem, néhány új elemet beillesztettél a muzsikádba, bár, mint említettem, csak két lemezt ismerek a Nagaarum-tól. Ennek az okairól mesélnél?
N.: Ezt belülről nehéz felmérni, de szeretném azt hinni, hogy igen. Időnként lefektetek magamnak egy tervet, hogy az új lemez ilyen vagy olyan lesz, és ezt nagyjából tudom is tartani. Most ebben a 70 percben egy összegzést szerettem volna készíteni azt illetően, hogy merre jártam az első 10 évben.
Az Apples egy teljes sztori. Nehéz volt összerakni a történetet?
N.: Nem, mivel ennek a három tudósnak az életét régóta ismerem, szóval csak azt kellett kijelölni, hogy melyik dal melyik résztörténetet mutassa be. Inkább az volt a nehezebb, hogy kitaláljam, a dalkezdemények melyik részhez passzolnak.
Honnan jött az ötlet, hogy három régi tudósról írsz egy teljes lemezt?
N.: Nagyon szeretem Neil DeGrasse Tyson Történetek a világegyetemről című tudományos ismeretterjesztő sorozatát. Az egyik részben pont ez a történet jelenik meg, így az nagy lökést adott ahhoz, hogy én is elkészítsem a magam verzióját. A D.I.M. lemezem Mengyelejevről, illetve a periódusos rendszeréről szólt. Valamilyen szinten annak a megalkotása is egy prófécia volt. Először megint a nevekkel akartam játszani, de hülyén hatott volna lemezcímnek az, hogy I.N., E.H., R.H.
Milyen üzenete van Newton, Hooke és Halley életének, munkásságának a mai kor felé?
A legfőbb üzenet az, hogy nem kellene hagynunk a spiritualitást kihalni, mert ha az életünk során csak a technológiánkra hagyatkozunk, az a lelkünk halálához is vezet. Einsteinnek volt egy nagyon jó mondása: „A képzelőerő fontosabb, mint a tudományos ismeret. A megismerésnek határai vannak, de a képzelet leírja az egész világot.”
Betty V. énekesnőt hogyan sikerült meggyőzni, hogy szerepeljen a lemezen? A későbbiekben is számíthatunk rá, hogy felbukkan valamelyik Nagaarum albumon?
N.: Sőt, már korábban is szerepelt. Rendszerint amellett érvel, hogy nem kellene női ének, mert az felpuhítja a zenét. De mivel engem sosem érdekelt, hogy a zeném mennyire kemény, rendre elengedem a fülem mellett ezt az aggályát. Eleve nem is tartom magam metalzenésznek, így nem kell megfelelnem semmilyen keménységi korlátnak. A zenéim legalább fele teljesen mellőzi a metalt. Semmi bajom a metallal, de nem tartom többre más műfajnál.
Énekel valamilyen zenekarban, formációban?
N.: Mármint Betty? Több helyen is feltűnt már, de ő ezt nem tartja annyira fontos dolognak, mint én. Mármint a szereplést. Egyáltalán nincs tisztában vele, hogy milyen istenadta tehetsége van, és velem ellentétben nagyon kritikus is magával szemben.
Igaz, hogy nemrég jött ki az új lemez, de vannak-e már terveid a következő albumra?
N.: Ez általában így szokott lenni. Bevált szokásom, hogy egy lemezt grandiózusra tervezek, finoman kidolgozok, sok dallamos énekkel, és „szép dolgokról” szól, aztán a következő anyagban kiüvöltöm magam egy évre, vagy „elvontkodok” egy sort valami ambient ötlettel. Most is félig megvan már egy következő kiadvány zeneileg, de az egyáltalán nem lesz „futtatva”, kivitelében, megszólalásában is koszlott lesz, és kazettán jelenik majd meg.
A saját projected mellett az NGC Prod. lemezkiadót is te viszed. Honnan van ennyi időd mindezekre?
N.: Nem több idő egy kiadót működtetni, mint más kiadóknál a kiadásért házalni. Mondhatnám úgy is, hogy mindkettő iszonyatosan időigényes dolog. Viszont így nemcsak saját magamra hívhatom fel a figyelmet, hanem más tehetséges underground produkciókra is.
Miért vágtál bele a lemezkiadóba?
Mert elkeserített, hogy száz kiadóból kb. nyolc válaszol, ha jelentkezem náluk egy anyaggal, azokból is hatnak már betelt a naptára arra az évre, további kettő pedig csak társkiadóval vállalja a lemez megjelentetését. Ekkor jutott eszembe, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Persze a pénzügyi rész időnként sokkoló, és természetesen NULLA haszonnal működik az NGC Prod. Az egyedüli cél, hogy ez a nulla meglegyen, vagyis visszajöjjön a befektetett összeg. Amint ez megvan, adom ki a következő anyagot, és jön az újabb izgalmas időszak – a megtérülésé.
Az NGC Prod. hazai underground együttesek lemezeit jelenteti meg. Mi alapján választod ki a bandákat? Te keresed meg őket vagy fordítva?
N.: Ez változó. Nem csak metalzenéket adok ki, ott van például a Mare Erythraeum, ami ambient /drone cucc, vagy a P.F.A, ami tróger punk. Van, akiket én kerestem meg, de a Mare Erythraeum-mal kapcsolatban Zoli jelezte, hogy volna egy ilyen anyaga 2009-ből, és kiadatlan.
Van kedvenced a saját kiadódon belül?
N.: Még ha lenne is, nem lenne egyenes dolog, ha ezt leírnám. Csak olyan anyagokat adok ki, amelyeket hibátlannak, de legalább 9 pontosnak érzek. Nem tudok dönteni. A magaméit sem tartom jobbnak, mint bármelyik másik banda anyagát, ami NGC Prod. név alatt jött ki. Mindegyik esetében öröm volt a kiadást intézni.
A kiadóval kapcsolatban van valamilyen nagyszabású terved?
N.: Rendszeresen eljátszom a vinyl kiadás ötletével, de még nem mertem elhatározni magam. A CD-gyártás sem egyszerű téma, de a nagylemez tényleg megfontoltságot igényel.
Köszi szépen az interjút, a legjobbakat kívánom minden tevékenységedhez!
N.: Én köszönöm, hogy kíváncsiak voltatok ezekre a dolgokra! Sus Scrofa!
Leave a Reply