Jó ideje nem nézek tévén filmet, nem hallgatok rádiót – és nem csak a reklámok miatt. A feleségem ismeri, és arcán elnéző mosollyal gyakran idézi is ezzel kapcsolatos hitvallásomat: nekem senki ne mondja meg, hogy mikor mit nézzek, mit hallgassak! A saját ritmusomban, a saját ízlésem mentén haladva élvezem a kultúrát, azon belül is a heavy metal által kínált ínyencségeket.
Jó érzés, izgalmas szituáció függetlennek, magányos vadásznak lenni. Nem azt fogyasztani, amit mások adnának nekünk, hanem egyedül kiválasztani a kínálatból, kitartó munkával felkutatni a mi zenei világunkhoz passzoló újdonságokat.
Ugyanez igaz egy fanzine szerkesztőire is. Ha együttműködési megállapodást kötünk kiadókkal, koncertszervezőkkel, más médiumokkal, nemcsak kapunk, hanem el is várnak tőlünk bizonyos dolgokat. Például, hogy olyan előadókat, lemezeket népszerűsítsünk, amelyekről magunktól nem írnánk, ami nem érdekel, ami nem tetszik. Ha kiadók küldenek promóanyagot, kínos, ha megtartjuk, de nem írunk róla. (Vissza nyilván nem adjuk.) Ráadásul legközelebb így már nem is érkezik tőlük csomag.
Visszagondolok, hogy anno nyomtatott fanzine-ként milyen hanghordozókat kaptunk kiadóktól, milyen anyagokról írtunk „a kedvükért”. Magunktól nem emlékeztünk volna meg róluk, de muszáj volt, mert ez is részét képezte a deal-nek. Megkapod a nagyokat, cserébe a kicsikről is hírt kell adnod.
Vagy hogy egyes partner médiumok ma is milyen anyagokkal etetnek bennünket: „Írjatok róluk! Tegyétek közzé!” Van az a határ, ahol nemet kell mondanunk. Mert az nem a mi zenénk, és jó eséllyel olvasóink érdeklődési körébe sem tartozik bele. „Támogassátok a hazai előadókat!” Azokat támogatjuk, akiknek a szellemiségével azonosulni tudunk, akiknek tetszik a zenéje.
Magányos vadászként eldönthetjük, hogy az elénk került vadat megmutatjuk-e másnak, hogy a húsát megosztjuk-e a többiekkel. Így talán gyakrabban futunk lyukra, sűrűbben hallgatunk kevésbé izgalmas, kevésbé értékes anyagokat, viszont ez a mi kalandunk. Bár ki tudja… ha figyelünk arra, mit mondanak, mit írnak egy lemezről mások, a hozzánk hasonló ízlésűek, elég jó lesz a találati arányunk.
Mostanában gyakran járok a tömegek által fel nem fedezett terepen, így a kudarc és a rátalálás öröme is az enyém – mondja az alapvetően mainstream arc, aki természetesen a nagy nevek, a klasszikusok új anyagait sem hagyja ki, akinek eddigi csúcs-élményei ebben az évben a Judas Priest, a Kamelot, a Lizzy Borden és az Amorphis legfrissebb albumai voltak.
Viszont melléjük tudok tenni egy Marijannah-t, egy Tulkas-t, egy Alien Weaponry-t vagy egy Demon Incarnate-et is. Így válik kellően izgalmassá, változatossá a kínálat. Kicsik és nagyok, veteránok és újoncok, egy csak rám jellemző mintázat – amit valószínűleg mindenki ugyanígy fel tud mutatni, meg tud rajzolni magának. Persze csak akkor, ha nem kizárólag a slágerlistákról tájékozódik, hanem a saját feje/füle után is megy.
Leave a Reply