Nem félek, és nem is irtózom a lemez-megjelenési dömpingtől. Inkább lehetőséget, egy új játék esélyét látom benne. Tudom, macerás dolog, de a mai technikai háttérnek köszönhetően szinte bármilyen anyagba lehetőségünk van belehallgatni. A rendelkezésünkre álló információk segítségével szelektálunk, a borító és a számcímek alapján, esetleg mások véleményére vagy a saját megérzéseinkre támaszkodva szerzünk be egy-egy anyagot, ami aztán vagy bejön, vagy nem. Nagyobb a merítés, több a mellényúlás – ez van.
Ahogy ezzel kapcsolatban Zozzie megjegyezte: itt is a nagy számok törvénye érvényesül. Sokat kell markolnod ahhoz, hogy a végén érték is maradjon a kezedben. Éppen a minap mondtam a feleségemnek: a ’80-as években tíz meghallgatott anyagból kilenc tetszett, ma jóval kisebb ez az arány. Persze, mindez azon is múlik, hogy alapos megfontolás után szerzünk be egy lemezt, vagy „hadd jöjjön, legfeljebb ha nem tetszik, letöröljük!”.
Lehet, hogy az idén egy kissé túlzásba vittem az új, 2018-as lemezek hallgatását, hiszen még csak augusztus eleje van, és már 70 album felett járok. Így aztán időnként tényleg úgy érzem, hogy a mennyiség zúdul rám – a valódi minőség helyett. Rengeteg közepesnek vagy annál valamivel jobbnak értékelt anyaggal találkoztam: hallgathatók, csak éppen semmi egyedi, emlékezetes nincs bennünk. Nincs olyan dal a lemezen, amelyet ki tudnék emelni, amelyikről azt mondhatnám, hogy a kedvencem az albumról. Nem érzem azt, hogy az adott korongot újra és újra elő akarnám venni.
Ezekben a hetekben idei szerzeményeimet hallgatom végig és értékelem, hogy év végi listám összeállításakor ne jövő év január elején kelljen majd ráncolnom a homlokom amiatt, hogy milyen zenékkel is találkoztam ezeken az albumokon.
(Heti Ötöseinkkel folyamatosan üzenünk nektek, hogy a 2018-as újdonságok közül – is – melyeket tartunk meghallgatásra érdemesnek. Persze, kezdeti benyomásaink idővel akár módosulhatnak is: ami eleinte tetszett, az idővel megfakul, de történhet mindez fordítva is, amikor beérik nálunk egy elsőre jellegtelennek tartott anyag.)
Anélkül, hogy lelőném év végi Top 10-es listám jelenlegi aspiránsait, álljon itt néhány albumcím, amelyek nálam inkább a közép-, mint az élmezőnybe tartoznak, ám amelyeket így is bátran ajánlok nektek; könnyen lehet, hogy ha nálam nem is ütötték át a falat, ti (hacsak nem ismeritek már most is őket) új kedvencet avattok bennük.
Attomica: The Trick
Blood Tsunami: Grave Condition
Cline’s Mind: Souls of the Lost
Crisix: Against the Odds
Degola: The Age of Chastisement
Distilled Spirits: Distribution
Dog Chasing Sun: Slo Burn
Edward: Edward
Greydon Fields: Tunguska
Khemmis: Desolation
King Witch: Under the Mountain
Kosmodrom: Gravitationsnarkose
Motsus: Oumuamua
Natural Hate: Welcome to Underground
Nautilus: The Wrath of the Sea
Primal Waters: Primogenitor
Pripjat: Chain Reaction
Ravenous Mob: Among the Mob
The Crown: Cobra Speed Venom
The Great Machine: Respect
Thirst Planet: The Essence
Thrust: Harvest of Souls
Tremor: Penguasa
Twisted Escape: High Velocity
Witch Mountain: Witch Mountain
Természetesen az általatok kimagaslóan jónak tartott lemezek címét is szívesen látom kommentben. Alapvetően a dallamos énekkel operáló keményebb muzsikák érdekelnek, a doom-tól a thrash-ig minden jöhet!
Mind letöltöttem…na majd kiderül! 🙂
Plecs, számomra nem ezek az év nagy dobásai, csupán a „hallgatható” kategória. A nagyágyúkat viszont még nem akartam elsütni (amiket annak tartok). Mondjuk, azokról jórészt részletesebben is írtam. C