Levélváltás Galántai Zsolttal, az Ossian egykori dobosával
A napokban gondolkodtam el azon, mit lett volna, ha a ’80-as években a politikai rendszer hagyta volna érvényesülni metal zenekarainkat. Ha, teszem azt, a Pokolgép 1982-ben adta volna ki a Totális Metalt. Lehet, hogy külföldön nem rúgtak volna labdába, de az is lehet, hogy igen, ezt már sohasem fejtjük meg. Mindenesetre nem ők voltak az egyetlenek, akik anyanyelvükön adták elő szerzeményeiket. Az viszont kétségtelen, hogy idehaza ők rúgták be az addig zárt kapukat, igaz, azt nem lehet mondani, hogy utána „tömegtermelés” indult el. Hazánk másik, komoly múltra visszatekintő bandája az Ossian, amely idén 30 éve jelentette meg bemutatkozó albumát, az Acélszívet. Ennek apropóján az egykori ritmusszekciót, azaz Galántai „Gazsó” Zsolt dobost és Pálvölgyi „Pávcsi” László basszusgitárost faggattam ki (az utóbbival készült interjút holnap olvashatjátok).
Gazsó, üdvözöllek magazinunk nevében! Az Ossian előtt több zenekarban – például a Sirokkóban – játszottál; kérlek, foglald össze e korai éveidet, tapasztalataidat!
Szia! Természetesen senki nem a létra legfelső fokán kezdi, a korai zenekaraimmal is de szerencsém volt: rengeteg tehetséges zenésszel ismerkedtem meg, nagyon sokat próbáltunk, örömzenéltünk, és számos koncertünk is volt ezekkel az együttesekkel.
Milyen zenét játszottak ezek a bandák? Készítettél velük demókat, próbatermi felvételeket?
Jellemzően bluest és rockot. Talán egyetlen korai felvételem hányódik valahol a kazettáim között, ekkoriban ugyanis nem sokat törődtünk azzal, hogy fel is vegyük a zenéinket.
Koncerteztél is velük?
Nem volt könnyű, de igen, tudtunk koncertezni is ezekkel a bandákkal.
Ezután az Ossianba vezetett az utad. Hogyan kerültél hozzájuk? Rajtad kívül esetleg másokat is meghallgattak, vagy te voltál az első választásuk a dobos posztra?
Tudtommal, amikor Endréék dobost kerestek, több jelöltet is meghallgattak, Előttem Sipos Peti is játszott velük egy darabig. Végül Szekeres Tamás javasolta, hogy engem is hallgassanak meg.
Egyetértesz azzal, hogy mindannyian tapasztalt muzsikusok voltatok? Zeneileg, emberileg egy hullámhosszon voltatok?
Nem. Maróthy Zoli és Kokó (Kovács T. Péter basszusgitáros) a KMK nevű zenekarból kerültek oda, Endre volt a legtapasztaltabb a maga Pokolgépes múltjával. Nekem addig semmi közöm nem volt a metálhoz, fúziós zenén, Zappán, progresszív rockon nevelkedtem. Zeneileg nem volt nagy ugrás, emberileg viszont a kezdet kezdetétől voltak Endrével súrlódásaim.
A kezdetektől saját nóták írására törekedtetek, vagy eleinte feldolgozásokat gyakoroltatok? Hogyan születtek a korai Ossian dalok?
Amikor odakerültem, az első demó anyaga már nagyjából készen volt. A saját dalokon kívül Scorpions-t és Ozzy-t is játszottunk.
Két demót vettetek fel annak idején, emlékszel még, hogyan, milyen körülmények között rögzítettétek ezeket? Kérlek, részletesen beszélj mindkét anyagról!
A demókat Folk Iván garázsában, egy négysávos kazettás magnóra rögzítettük. Egy év különbséggel, 1986-ban és 1987-ben. Akkoriban nem volt saját dobom, ezért mindkét alkalomra kölcsönkértem valakitől egy felszerelést. Az első alkalommal Sipos Peti piros Amatiját, a másodikra Csík Pisti barátom Tamáját kértem el. Nagyon gyorsan dolgoztunk, mivel felkészülten érkeztünk, gyakorlatilag semmit nem kellett újravenni, elsőre felment minden.
Milyen csatornákon keresztül terjesztettétek ezeket a demókat? Hogyan tudtátok felhívni a figyelmet a zenekarra?
Paksi Endre ötlete volt, hogy a demókat másolás útján terjesszük. Tudtommal ő és Zoli több kétkazettás magnót is leamortizált ezzel a tevékenységgel. A koncerteken meghirdettük, hogy mindenki küldjön levélben egy üres kazettát, és arra ők rámásolták a demót. Sziszifuszi munka volt, de megérte, mivel így az egész országban megismerték a zenekar nevét és a demót.
Komoly eredménynek számított, hogy demós zenekarként ti nyitottatok ’87-ben a Helloween, a Pretty Maids, majd U.D.O. előtt. Hogyan sikerült bekerülnötök eléjük? Mennyiben dobták meg a népszerűségeteket ezek a koncertek, sikerült-e a bulik által új rajongókat szereznetek?
Még ezeket megelőzően, 1987 tavaszán sikerült bekerülnünk előzenekarként az Edda elé a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadának nyitó bulijára, itt figyelt fel a zenekarra Szabó Endre menedzser, aki a koncert után megkereste Paksit. Az ő révén jöttek ezek a bulik. A népszerűségünk pedig rakétasebességgel nőtt.
Az első Ossian lemez, az Acélszív munkálatai már Pálvölgyi László basszusgitárossal kezdődtek meg a Tom-Tom stúdióban. Emlékszel még arra, hogyan zajlottak a munkálatok? Mennyi időtök volt a felvételekre?
Annak a lemeznek a munkálataiban még nem nagyon vettem részt. Prózai okból: nagyon messze volt a stúdió, és nem volt pénzem minden nap kimenni. Mivel még nem volt lehetőség élő dobfelvételre, ezért otthon lekottáztam a dalok dobrészét, aztán odaültettek egy dobgép elé, és beprogramoztam a patterneket.
A stúdiós költségeket a kiadó, a Hungaroton állta?
Persze.
Az összes dal készen volt már, amikor Pávcsi beszállt, vagy esetleg születtek még olyan szerzemények, amelyek megírásában ő is részt vett?
Nem, amikorra Lacika odaért, már minden készen állt.
A lemez dalainak a fele a demókról származott, de mi lett a sorsuk az olyan szerzeményeknek, mint A Sátán éjszakája, a Legyen rock, a Metal vihar, a Kiáltás a mélyből és A heavy metal születése, amelyek nem kerültek fel a korongra? Ezeket akkoriban már élőben sem játszottátok?
Nem. Ami koncerten nem működött, az a lemezre sem került fel.
Ha nem tévedek, a tíz dalból ötöt Pávcsi, ötöt pedig Kokó játszott fel, igaz?
Kokót a két felvételi időszak között vitték el katonának, Lacika viszont akkoriban még nem volt elég felkészült, ezért a lemez basszus-sávjait is Zoli játszotta fel.
Mai fejjel hogyan gondolsz vissza arra a periódusra? Melyek a kedvenc dalaid a lemezről?
Sok szempontból zűrös időszak volt. Voltak jó pillanatai, de egészében véve nem szívesen játszottam ott, csakhogy nagyon fiatal és éretlen voltam ahhoz, hogy felismerjem ezt, ezért szinte csak sodródtam egyik konfliktustól a másikig.
Az Acélszív és a Sörivók című nótákra klip is készült. Sokat segítettek ezek a banda népszerűsítésében?
Nyilván. Az Acélszív klipje az egyik Petőfi Csarnokbeli koncertünk előtt készült, a Sörivókat pedig a ’88-as sitkei fesztivál napján, Sitkén forgattuk. Szegény Zoli emiatt nem tudott ott lenni a Kisstadionban a KISS buliján.
A Pokolgép után az Ossian volt a második heavy metal együttes, amelyiknek nagylemeze jelenhetett meg Magyarországon. Éreztétek esetleg, hogy ekkoriban már enyhül, és az összeomláshoz közelít az akkor fennálló politikai rendszer?
Nem igazán. Valóban enyhültek a feltételek, kijuthattunk Ausztriába és az NSZK-ba is játszani, tudtunk a litván tüntetésekről, amikor ott jártunk, de személy szerint csak akkor értettem meg a változások súlyát, amikor Kádár meghalt, és utána Grósz elmondta a „fehérterror rémuralma” című hagymázas lázálmát, amin még az akkori tájékozatlan fejemmel is könnyesre röhögtem magam.
Komoly fegyvertény volt számotokra, hogy megjelenhetett az album?
Körülbelül fél évig rém büszkén masíroztam emiatt Budapest utcáin. Talán még tovább is.
Egyetértesz azzal, hogy a Pokolgép és az Ossian sikerei nyitották meg a kapukat a magyar rock/metal zenekarok előtt?
Nem tudnám megmondani. Valamekkora rést egész biztosan nyitottunk, de a lemezcégnél továbbra is ugyanazok az emberek ültek, akik féltek minden újtól. Minden bukás a végüket jelenthette, ezért a lemezre áhítozó zenekaroknak továbbra is kemény harcokat kellett vívniuk velük ahhoz, hogy komolyan vegyék őket.
1988-ban lebonyolítottátok első önálló országos turnétokat, egy ifjúsági fesztivál keretében felléptetek Litvánia fővárosában, Vilniusban, majd a nyár végén a hazánkba látogató Iron Maiden előzenekaraként koncerteztetek az MTK-pályán. Beszélnél ezekről részletesen?
A lemezbemutató turnéból csak foszlányokra emlékszem. Például Győrre, amikor a buli után azt merészeltem mondani a mikrobuszban Paksinak, hogy „Ma azért nem voltál valami jó.”, mire visszakérdezett, hogy „Igen?”, majd előrefordult (mindig ő ült elöl), fütyörészni kezdett, és az egész turnén többé szóba sem állt velem. Vagy Szolnokra, ahol savanyú volt a tej a reggelinél, és ahol a szállásunk portaszolgálata az „Osgyán” együttest kereste hangosbemondón. Békéscsabára, ahol a buli után az egyik technikusunkat lerántották a színpadról, és megverték. Gyöngyösre, ahol a szabadtéri színpadon hatalmas zivatar zúdult a nyakunkba a buli alatt.
A litván turné az utolsó Szovjet-Magyar Barátság Fesztivál keretében történt. Vonattal vittek ki szinte mindenkit, aki csak élt és mozgott. Mi Zolival akkoriban érettségiztünk egy esti gimiben, ezért szinte folyamatosan tanultunk (bár leginkább csak hazafelé, a vonaton). Háromnapos vonatút után három nap koncertezés, majd újabb három nap haza. Felszálláskor egy nagy tócsa hányás fogadott a vasúti kocsiban, no meg egy gyezsurnaja, aki rögtön kiverte Lacika kezéből a cigit, amikor rá akart gyújtani. A kaja ehetetlen volt, a szállás borzalmas. Vidám turné volt. Az Iron Maiden-buli pedig magasan a legjobb élményem volt az egész korszakból.
Külföldön is többször jártatok: volt olasz és német turnétok, játszottatok Ausztriában és a Szovjetunióban, de nem volt könnyű kijutnotok, munkaútlevél és devizaszámla kellett hozzá, valamint az Interkoncert ajánlása. Hogyan sikerült áthidalni ezeket a problémákat?
Fogalmam sincs. A menedzserünk, Szabó Endre intézett mindent.
Igaz, hogy amikor az Iron Maiden előtt léptetek fel, Steve Harris-ék meghallgatták a műsorotokat, és annyira tetszett nekik, hogy felvetették: a teljes európai turnéjukon ti legyetek az előzenekaruk?
Annyi igaz belőle, hogy valóban meghallgatták, végig is nézték, és valóban nagyon tetszett nekik. A koncert után mindenkit elhalmoztak ajándékokkal. Az viszont egészen biztosan nem igaz, hogy felajánlották volna az előzenekar státuszt az európai turnéra. Gondolod, hogy nem mentünk volna, ha hívnak? Mint a szél.
Mekkora költségeket emésztett volna fel a turné, illetve ez a koncertsorozat szupersztárrá tett-e volna benneteket?
Valószínűleg durva költségei lettek volna, de az is biztos, hogy onnantól évekig bérelt helye lett volna a bandának az európai fesztiválokon. Csak hát ugye, ha a nénikémnek kereke lenne, ő volna a trolibusz.
A kiadó mennyiben állt mögöttetek? Mekkora reklámot, promóciót biztosított számotokra?
Néhány plakátra emlékszem, és dedikáló körutakra. Ennyit értünk nekik.
A lemezbemutatóra ’88 őszén, a Petőfi Csarnokban került sor. Az hogyan sikerült?
A buli teljesen jó volt, ott vették fel a Könnyű vér című Szomjas György-film zárójelenetét is.
Az Acélszív után megjelent Félre az útból albumon is játszottál. Azt a korongot milyennek ítéled meg elődjéhez képest?
Sokkal jobbnak. Addigra belerázódtam a stílusba, rengeteg apró ötlettel színesítettem a lemezt, amit mellesleg végre élőben és nagyon könnyedén doboltam fel a stúdióban. Sőt, egy kicsit még énekelhettem is.
Mikor, miért, milyen körülmények között távoztál a zenekarból? Hogyan foglalnád össze az Ossianban eltöltött éveidet?
1989 nyarának végén léptem ki. A távozás okai elég sokrétűek voltak. Mint mondtam, már a kezdetektől voltak személyes súrlódásaim Endrével, amelyek az évek alatt komoly ellentétekké, sőt ellenségeskedésekké fajultak. Komoly anyagi vitáink is voltak. És egyáltalán nem voltam kibékülve a zenekar mondanivalójával sem, mert számomra már akkor sem ilyen volt a világ. Ez Endre zenekara, az ő mondanivalója, én nem voltam sem sörivó, sem egy gonosz asszony által elnyomott gyűlölködő, sem egy meg nem értett rocker, haragban a világgal. Sőt, mostanra sem sikerült azzá lennem.
Manapság is követed a metal zenében végbemenő eseményeket, aktualitásokat? Milyen zenéket hallgatsz, avattál-e új kedvenceket az utóbbi négy-öt esztendőben?
Rengeteg különféle zenét hallgatok, a kedvencem viszont mindig is a progresszív rockzene maradt. Új favoritom a Frost és egy Snarky Puppy nevű amerikai formáció. Mostanában pedig (noha nem kérdezted, de azért nem állom meg, hogy el ne meséljem) az efZámbó Happy Dead Band, a Dep’art, Bornai Tibor Komoly Férfiak nevű saját zenekara és legfőképpen egy M.A.Y.A. (Music As You Are) nevű új csapat tagja vagyok.
Gazsó köszönöm szépen a válaszaidat, minden jót kívánok neked!
Én is köszönöm az interjút, és viszont kívánom!
Válasz írása