Az újjáalakuló Tormentor bulija előtt beszélgetett Zozzie Vasvári Gyulával (ének/gitár) és Katonka Barnával (dob) a Perihelion zenekarból, amely eseményen ők is felléptek. Mindketten nagyon kedves és barátságos emberek, a helyszínen megígérték, hogy szívesen válaszolnak a kérdésekre, amelyeket Zozzie e-mail-ben juttatott el hozzájuk.
Zozzie: Üdvözöllek benneteket a Rattle Inc. magazin olvasói nevében is! Egy történelmi esemény részesei lehettetek, mivel a legendás Tormentor előtt léptetek fel. Hogy éreztétek magatokat a koncerten?
Katonka Barna: Elöljáróban fontosnak tartom elmondani, hogy óriási megtiszteltetésként éltük meg, hogy minket kértek fel, hiszen a magyar metal színtér egyik legnagyobb ikonjáról beszélünk. Maga a koncert fergeteges volt, messze felülmúlta a várakozásaimat.
Vasvári Gyula: Tényleg hihetetlen jól éreztük magunkat, ritka jó koncert volt.
A Perihelion fellépése szerintetek mennyire jött be a közönségnek? Legtöbben a Tormentor-t várták, de mi volt a tapasztalatotok, pozitív volt az emberek reakciója felétek?
K.B.: Természetesen ez egy Tormentor koncert volt, badarság is lett volna máshogy gondolnunk rá. Tudtuk, hogy nem éppen a mi közönségünknek fogunk játszani, még ha van is átfedés, ennek ellenére úgy gondolom, hogy abszolút jól sült el a dolog. Talán jobb is, hogy kilógtunk a sorból, ha mondhatok ilyet. A színpadról nem sokat láttam, de úgy gondolom, hogy rengeteg embert vonzott a produkciónk, mondom ezt az utólagos visszajelzések tükrében is. Semmiképp nem bántuk meg, hogy elvállaltuk ezt a lehetőséget, sőt, nekem eddig az év koncertje volt, bár még csak május van.
Én úgy vélem, remek koncertet nyomtatok, és még ha el is tér a zenétek, koncepciótok a másik két bandáétól, így is beillettetek a közegbe, de sajnos olvastam valamelyik portálon, hogy kakukktojásnak számított a Perihelion, és biztos csak azért kerültetek oda, mert sok pénzt fizettetek ezért. Személy szerint nagyon nem tudom tolerálni az ilyen véleményeket, de ti mit gondoltok erről?
K.B.: A kakukktojással valamelyest egyet tudok érteni, de nyilván ezt a szervezők is átgondolták, és talán azért hívtak meg egy hozzánk hasonló csapatot, mert nem akartak egy harmadik BM bandát. Aki a pénzügyi dolgainkat ilyen jól ismeri, azt szerintem hagyjuk meg ebbéli hitében, főleg, ha ettől jobban érzi magát. Egyébként ez valahol annyira magyar, hogy hihetetlen.
V.Gy.: Egyébként sokat rágódtunk rajta a meghívást követően, hogy jó ötlet-e fellépni ezen a rendezvényen, de a szervező biztos volt a dolgában és minket is arra kért, hogy bízzunk benne. Utólag én is azt mondom, hogy kár lett volna kihagyni.
A Tormentor és a cseh Cult Of Fire fellépéseiről mi a véleményetek?
K.B.: A Cult Of Fire koncertje nem igazán érintett meg, a Tormentor viszont fergeteges volt, várakozásaimat messze felülmúlta. Alig várom, hogy ismét egy színpadon játsszunk, ami meg is fog történni a Rockmaraton Fesztiválon (megtörtént – a szerk).
V.Gy.: Nekem sem a világom a Cult of Fire. A Tormentor visszatérése pedig épp olyan volt, ahogy egy ilyen eseménynek egy ideális világban meg kellene történnie. Bárcsak minden reunion koncert ilyen lenne!
A Tormentor együttest miként értékelitek? Mit gondoltok a „kultikus”, „alapvető”, „stílusteremtő” stb. jelzőkről velük kapcsolatban?
K.B.: Az összes, általad felsorolt jelzővel egyet tudok érteni. A koromnál fogva aktív éveitől ismertem a zenekart és munkásságát, s bár manapság ritkán hallgatom, a mai napig nagy kedvencnek számít. Tudatlan gyermekként is éreztük, hogy ez a banda valami egészen elképesztően más szintet képvisel. A mai napig tartom ezt az álláspontomat. Ez messzemenőkig érvényes az Undertaking-re is.
V.Gy.: Én csak később ismertem meg a zenekart, de mivel nekem nem igazán vannak metal gyökereim, és a black metalnak is inkább más ágát hallgattam, így maradt „csupán” az elismerés és a tisztelet a Tormentor irányában.
Azt tudom, hogy ti ketten előtte a Neochrome/Neokhrome zenekarban játszottatok. Miért lett vége a történetnek?
K.B.: Az ember igényei az idő előrehaladtával változnak, jobb esetben progresszív módon. Ez történt a zenekarral is, drasztikus váltást igényeltünk mindannyian, különben nem lett volna értelme tovább csinálni, a motiváció eltűnt volna, munkává züllesztettük volna a zenélés művészi részét. Ez a folyamat, a változás igénye természetesen magával hozott egy teljesen más, mondhatni, friss megközelítést, amit Neokhrome néven badarság lett volna folytatni.
V.Gy.: Engem már egyáltalán nem hozott lázba például az extrém vokalizálás. Ami azelőtt érdekes és új élmény volt, az egy idő után unalmas és egysíkú dologgá vált. Ez, mondjuk, folyamatosan, egy rakás egyéb zenei megoldással volt és van így. Azt hiszem, ennek csak örülni lehet.
A „Perihelion” album tulajdonképpen átmenet volt a két zenekar között?
K.B.: Igen, mondhatjuk, hogy átmenet a két zenekar között. Ezen a lemezen már érezhető volt a változás, bár ezek még bőven belefértek a Neokhrome koncepciójába, és mi sem éreztük magunkat kényelmetlenül vagy kellemetlenül ebben a zenei közegben. Teljesen őszinte volt ez az album, és a mai napig felvállalható maradt. Azonban ahogy kijött ez a nagylemez, már tudtuk, hogy egészen mást szeretnénk a következő anyagon, bár talán még ekkor sem sejtettük, hogy mekkora változás van készülőben…
V.Gy.: Számomra hihetetlenül izgalmas időszak volt a „Perihelion” nagylemez elkészítése, mivel végre olyan területeken is kipróbálhattuk magunkat, ahol már nagyon régen szerettük volna. Amikor aztán az élet úgy hozta, hogy csak azok maradtak a zenekarban, akik előre néznek, végre elindulhatott ez a már régen áhított változás. A „Perihelion” lemezzel pedig szinte teljesen ki is írtuk magunkból azt a stílust, nekem például már semmi mondanivalóm nem maradt azokkal a zenei eszközökkel, amelyek azt a lemezt jellemzik, de a mai napig jó érzéssel gondolok vissza rá és az azt övező időszakra.
Ti miként jellemeznétek a muzsikátokat? Milyen skatulyába helyeznétek a zenéteket, ha egyáltalán érdemes kategorizálni?
V.Gy.: Azt játsszuk, ami megmozgat és izgalommal tölt el minket. Természetesen lehetne kategorizálni is, de a legtöbb skatulya olyan, hogy egy része igaz ránk, a másik pedig nagyon nem, emiatt szerintem félrevezető. Nyilván örülünk neki, hogy más is jónak tartja azt, amit mi szeretünk.
Azt írtam a koncertbeszámolóban a zenétek meghatározásánál, hogy „csillagos égbolt”. Én ezt úgy gondolom, hogy a muzsikátokban benne van a sötétség, de inkább a titokzatossága miatt; a csillagok a fényre, a reményre, a szépségre utalnak, ezen kívül az univerzumot, a végtelenséget szimbolizálják. Egyetértetek ezzel? 🙂
K.B.: Szerintem az a jó a zenénkben, hogy mindenkinek mást mond, bár ez most tudom, hogy rettenetesen közhelyesen hangzott. De egyszerűen ez tény. A zenénkben sok hangulati elem váltogatja egymást, a szövegeket pedig úgy értelmezed, ahogy akarod.
Tudom, a legtöbb zenész nem szeret más zenekarokat hatásként emlegetni, de azért áruljátok el legyetek kedvesek, hogy kiket tartotok a kedvenceiteknek, akiket esetleg példaképként megemlíthetnétek!
K.B.: Példaképem nem igazán van, talán gyerekkoromban volt néhány. A játékomra, bármilyen meglepő, Igor Cavalera gyakorolta a legnagyobb hatást, bár ez a ’90-es évek elejére tehető. Azóta sok más stílusban kipróbáltam magam, így eltávolodtam már a Cavalera-iskolától, de például a Bardó című dalunk közepének dobtémáját a Territory dal ihlette.
V.Gy.: Rám a legnagyobb hatással a ’90-es évek elejének grunge színtere volt, igazából semmi nem égett belém annyira, mint az a zenei világ.
Van-e zenei képzettsége valakinek a bandából?
V.Gy.: Nincs.
Mennyi időtök van a zenekarra? Gondolom, dolgoztok mellette. Hogy megy nálatok a próba, a dalírás?
K.B.: Koncertek előtt elég 2-3 próba, ezen kívül akkor jövünk össze, amikor aktív dalírási időszak van. Márpedig ilyen sokszor van. 1-2 hónapnál többet nem szoktunk kihagyni, ennyi pihenő viszont kell.
V.Gy.: A dalírás rendszerint úgy zajlik, hogy nekem van egy pár vázlatszerű ötletem, amelyeken elkezdünk dolgozni, és együtt találjuk ki, hogy milyen zenei megoldásokkal lehet a legtöbbet kihozni belőlük. Ez azért különösen izgalmas, mert mindenki hozzátesz valamit, ettől pedig igazán közös alkotássá válik a dal, pláne mivel sok esetben a végére már nyomokban is alig-alig hasonlít az eredeti alapötletre.
A dalszövegek hihetetlenül intelligensek; személy szerint nagyra értékelem a vers-jelleget, amelyek tágabb értelmezést adnak. Gyula, honnan jön az ihlet?
V.Gy.: Az összes dalszöveg személyes ihletettségű, a saját lelki élményeimet szoktam dalszövegekbe fogalmazni. Ez persze sokszor meglehetősen absztrakt, és nem is szoktam túlzottan sokat csiszolgatni a végeredményt, ha egyszer megszületik. Utólag a legtöbb szöveg olyannak tűnik számomra, amibe több értelmezést is bele lehet képzelni, és bár én tudom, hogy mi van a sorok hátterében, kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne csak egy direkt értelmezése legyen ezeknek a gondolatoknak.
Csak te írod a szövegeket?
V.Gy: Igen.
Én nagyon kedvelem a megzenésített verseket. Ha jól tudom, ti nem dolgoztatok fel ismert költő művét, de van-e tervben ilyesmi?
V.Gy.: Egy időben játszottuk a Ghymes együttes „Ej de igen nagy kár” című dalát, amely Weöres Sándor „Míg lombok közt éj lobog” című versének megzenésítése. Egy kicsit persze átértelmeztük a szerzeményt, de nagyon szeretjük ezt a dalt. Weöres Sándor költészete és gondolatisága egyébként is sokkal több annál, mint amit a legtöbben ismernek, köszönhetően annak, hogy a maga idejében nem volt éppen népszerű a politika szemében, így csupán a gyermekeknek szánt irodalmi tevékenységét engedték papíron megjelenni (ezzel maximálisan egyetértek – Zozzie).
Az Örvény nagylemezről nagyon jó kritikákat olvastam, és nekem is nagyon tetszik. Változtattatok valamit az előzőekhez képest?
K.B.: A dalírási metódus némiképp változott, ez a végeredményen is tetten érhető. A „Zeng”-en Gyula írta a lemez nagy részét, s bár most sem volt ez másképp, sokkal nagyobb teret kapott a közös munka. Magyarán odafigyeltünk rá, hogy eleget jammeljünk, és hogy a dalok élőben szülessenek, természetesen még mindig nagyrészt Gyula témáiból. Ezt a következő lemezen még inkább így szeretnénk megvalósítani, van is már néhány ígéretes ötlet, dalvázlat.
A stúdiózás számomra nem nagy élmény, bár azért azt sem mondanám, hogy nem szeretem. A dobokat ezúttal is Szilágyi Pistivel rögzítettük az MMP stúdióban, mondhatom, gördülékenyen ment a munka, köszönhetően Pisti maximális profizmusának. Utómunkára, természetesen a keverést és a mastert leszámítva a dobok tekintetében nem volt szükség. Az hallatszik, ami fel lett játszva, egy hang sem lett utólag módosítva. Ilyen tekintetben meglehetősen konzervatívak vagyunk, például triggert sem használunk soha.
Gyula, énekelsz a Thy Catafalque lemezeken is. Honnan az ismeretség Kátai Tamással?
V.Gy.: Tamással nagyon régről ismerjük egymást, illetve egymás zenei dolgait. Még a Meta lemez írásakor keresett fel ismét, hogy nem lenne-e kedvem énekelni pár dalban. Természetesen volt. 🙂
Gondolom, azért is vállaltad el a szereplést, mert értékeled a Thy Catafalque muzsikáját. Barna, te hogyan vélekedsz Kátai Tamás zenéjéről?
K.B.: Kortársak közül az egyik legkiemelkedőbb zenekar, nem véletlen a nemzetközi elismerések végtelen sora. Semmi álművészkedés, semmi felesleges allűr, csak magas szintű érzelmek, egyszerű eszközökkel lefordítva a zene nyelvére. Egy kincs, nagyon meg kell becsülni. Tamás pedig számtalanszor tanúbizonyságát tette már emberi és művészi nagyságának.
Az Apathia Records gondozza a lemezeiteket, amely egy külföldi kiadó. Hogy álltok a nemzetközi színtérrel, milyen az érdeklődés más országokból?
V.Gy.: Nagyon sok helyről jönnek pozitív visszajelzések, mondhatom azt, hogy nemzetközileg ismertek vagyunk a saját irányzatunkon belül, természetesen underground mércével mérve. Ez számunkra hatalmas dolog.
Hogyan kerültetek az Apathia-hoz, és mi a tapasztalatotok: elégedettek vagytok a munkájukkal?
V.Gy.: Még a „Perihelion” nagylemez idején írtam nekik, hogy érdekli-e őket a közös munka, és szinte azonnal visszajeleztek, hogy nagyon tetszik nekik, amit csinálunk, kíváncsian várják a következő anyagot. Szimpatikus volt bennük, hogy felvállaltan csak olyan zenével foglalkoznak, ami tetszik nekik, nincsenek egyéb szempontok. Nagyon elégedettek vagyunk az elhivatottságukkal. Az Apathia nem egy nagy kiadó, viszont nagyon lelkesen végzik a dolgukat.
Láttam, hogy itthon rendszeresen játszik élőben a Perihelion. Lesz-e, volt-e külföldi fellépésetek?
K.B.: Igyekszünk minden évben nagyobb városokba eljutni, így idén már játszottunk Budapesten, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben. Most éppen egy nyíregyházi koncert szerveződik (már ez is múlt idő – a szerk.), de elmegyünk mindenhová az ésszerűség határain belül. Három fesztiválfellépésünk is lesz nyáron, ezen felül talán nem árulok el titkot, de alakul egy többhetes Európa-turné is. Egyébként éppen néhány napja jöttünk haza Temesvárról, ahol egy kisebb fesztiválon játszottunk. Nem unatkozunk.
Szerintetek milyen a mai metal közeg? A tízen-huszonéveseket érdekli a Perihelion muzsikája? A rajongóitok nagy része melyik korosztályhoz tartozik?
V.Gy.: Amennyire érzékeljük, nincs egy meghatározott közeg vagy korosztály, aki érdeklődik a zenénk iránt, és ez számunkra egy nagyon jó jel, mert azt mutatja, hogy sokakat meg tud szólítani, és nem csupán egy konkrét réteghez szól. Persze vannak, akiket a mi zenénknél konkrétabb, hagyományosabb „metal” megközelítés vonz inkább, de ez így természetes.
És végül, a közeli tervekről mondjatok pár szót!
K.B.: A már leszervezett koncerteken kívül nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a következő lemezünk megírására. Ez nyilvánvalóan rengeteg időt, energiát fog felemészteni, ezért emellett nem tervezünk jelenleg mást, leszámítva természetesen az EU-turnét.
Köszönöm szépen, hogy válaszoltatok a kérdéseimre!
K.B., V.Gy.: Köszi az interjút!
Elolvastam !