Amikor távoli kontinenseken keresünk új kedvenceket magunknak, vajon mi számít erénynek: ha az így felfedezett csapatok ugyanolyan stílusban és színvonalon nyomják a metalt, mint a műfaj legnagyobbjai, vagy ha egyedi a megszólalásuk, és új hangzásokkal színesítik muzsikájukat?
A kolumbiai Aggressive az előbbi csoportba tartozik: bevallottan is a Bay Area-i thrash vonalat követik, példaképeikként pedig olyan (nem feltétlenül kaliforniai) együtteseket neveznek meg, mint az Anthrax, az Exodus, a Tankard, az Anvil, az Annihilator és hasonlók. Mindezt az általuk játszott muzsika is igazolja, de erről később.
A zenekar 2006-ban alakult, és jelenleg is létezik, bár nem mondhatnánk, hogy elkapkodják a karrierépítést. Első demójuk, a Despoiled 2007-ben látott napvilágot; ezt követte 2010-ben a Brainless State EP, majd egy évvel később bemutatkozó (és mindmáig egyetlen) nagylemezük, a Predators’ Arrival is megjelent. Legutóbb pedig egy újabb demót adtak ki, ez volt a 2014-es Introduction to Dystopia.
A csapatot jelenleg Schneider Quebrada énekes, Luis Calderón és Robinson Sierra gitárosok, Felipe Grajales basszusgitáros és a Nicolas Betancur dobos alkotja. Haladásukat valószínűleg a gyakori tagcserék is nehezítették. A debütalbumon például a mostaniak közül csupán az énekes Quebrada és a szólógitáros Calderón játszott; társaik ott Yeison Gonzalez ritmusgitáros, Andrés Felipe bőgős és Juan „Chamo” Hurtado ütőhangszeres voltak.
Azért is említem az akkori felállást, mert eddig csupán a Predators’ Arrival-t volt alkalmam megismerni, így most arról fogok néhány dicsérő szót ejteni. Kezdem az egyetlen negatívummal – ami egyben az anyag erénye is: mintha csak az észak-amerikai nagyok albumait hallanánk. Bár ez az anyag nem a technikázásról szól, a fiúk magabiztosan riffelnek, a dalokba több (az intrót követő Of Exploiter and Proletarian-ba kimondottan sok) témát belepakolnak, jók a basszuskiállások, és a nóták több mint felében egy-egy fogós gitár-dallammenet is helyet kapott.
Quebrada (művésznevén Schneider Aggressive) magas hangú kántálását hallva azonnal Sean Killian (Vio-lence) és John Connelly (Nuclear Assault) neve ugrott be, sőt itt-ott hardcore-osan hadarva adja elő a szociális és társadalmi témákat boncolgató dalszövegeket.
Összetettsége miatt a már említett nyitónótát (Of Exploiter…), az emlékezetes, dallamos gitártémák okán pedig a Corrosive Entertainment, az Unbalanced Architect és a Predators’ Arrival című szerzeményeket emelném ki, amelyektől egyértelműen a lemez első fele az erősebb. Ugyanakkor a nyolcszámos, 40 perces album összességében is meggyőző; semmivel nem gyengébb, mint, mondjuk, egy észak-amerikai, második vonalbeli zenekar anyaga. Thrasher-eknek erősen ajánlom, én pedig kíváncsian várom a folytatást.
Leave a Reply