Abattoir: Vicious Attack (1985)

Vég nélkül tudnánk sorolni azokat a ’80-as évek közepén indult amerikai speed/thrash csapatokat, amelyek éppen, hogy megélték a következő évtized elejét, majd felbomlottak. (Más kérdés, hogy e zenekarok legnagyobb része aztán az ezredforduló környékén vagy az elmúlt években reaktiválta magát, és ma is aktív.) Ennek oka, jól tudjuk, mindenekelőtt egy újfajta zenei ízlés elterjedése volt. Dávid Laci kollégám a death metal térhódításával szokott példálózni, ám azt gondolom, ez utóbbi irányzatnak még jóval több köze van thrash-hez, mint a „főbűnös” grunge-nak, amely néhány évre szó szerint kisajátította magának a piacot.

Voltak azonban egyedibb esetek is. Például a speed/thrash első hullámának olyan képviselőié, amelyeknek azért futotta csupán egy-két albumra (vagy még annyira sem) az erejükből, mert némileg megváltozott felállással, más néven folytatták tovább, vagy mert meghatározó muzsikusuk távozását követően a többiekből elfogyott a spiritusz, vagy így már nem látták értelmét a folytatásnak. Holott nagyon is ígéretesen indult a történetük…

Azt gondolom, erre a szituációra az egyik legjobb példa az Abattoir sztorija, amely bő egy éven (13 hónapon) belül két albumot adott a világnak, majd nem sokkal később beszüntette működését. Az együttest 1982-ben, Los Angelesben alapította a gitáros Mark „The Shark” Caro és a bőgős Mel Sanchez. Még ugyanabban az évben rátaláltak Juan Garcia gitárosra és Ron Gonzales dobosra, akikkel sikerült is lendületbe hozniuk a banda szekerét. Ahogy a későbbiekben, úgy már a kezdeti időszakban is az énekesi poszt volt a banda leginstabilabb pontja. Rövid időn belül több vokalista is megfordult náluk (köztük a későbbi Agent Steel-frontember, John Cyriis), és a két nagylemezen is két különböző orgánumot hallunk.

A csapatnak (amelynek neve vágóhidat jelent) már a legelső demóján (Original Abattoir – 1983) is helyet kapott az a Screams from the Grave című nóta, amely aztán a Metal Blade kiadó 1984-es Metal Massacre IV válogatásalbumára is felkerült (ide éppen John Cyriis énekével), s amelynek vélhetően komoly szerepe volt abban, hogy a zenekarral az ugyancsak jó nevű Combat Records kötött lemezszerződést.

A bemutatkozó album felvételeinek az együttes már Steve Gaines énekessel és Robert „Danger” Wayne dobossal futott neki. Ugyanakkor a stúdiózás és a korong megjelenése között történt valami, ami még ma is némi zavarra adhat okot a rajongók körében. Juan Garcia 1984 októberéig maradt a csapat tagja, nem sokkal később pedig már az Agent Steel-ben pengette a húrokat. Rá néhány hónapra Wayne is távozott, a helyükre pedig – még mindig az album megjelenése előtt – a ritmusgitáros Dan Oliverio és a dobos Danny Anaya került. A Combat-nak még a borító nyomdába kerülése előtt lehetősége volt belenyúlnia a kreditlistába, így – bár Garcia és Wayne játszik a lemezen – a közreműködők között (tételezzük fel, hogy szimpla marketing-megfontolásból) már az új tagok neve szerepel.

Na, de nézzük magát az anyagot! Az Abattoir által játszott metállal kapcsolatban a power, a speed és a thrash jelzőket szokták emlegetni. Azt gondolom, mindegyiket jogosan, ugyanakkor a zene átlagsebessége nem olyan magas, hogy szimplán speed metalként tekinthessünk rá, és a riffelés sem olyan markáns, mint, mondjuk, a Testament vagy az Exodus esetében, így kizárólag a thrash jelző sem lenne helytálló.

A Vicious Attack-on kevesebb, mint fél órában elhangzó nyolc szerzemény nyersen, gonoszan szól; a hangzás koszos, messze nem mondható kristálytisztának. Azt olvastam, az anyag eredetileg demónak készült, és a csapatnak már nem volt ideje (a kiadónak pedig pénze) arra, hogy a frissen érkezett tagokkal újra felvegyék a dalokat. Ugyanakkor a kíméletlen gitárhangzáson sokat finomítanak Gaines tiszta énekdallamai és Sanchez játékos bőgőfutamai.

Már az albumot nyitó Screams from the Grave-nek is van egy kis Motörhead-es lüktetése. Az ezt követő címadó nóta basszushangokkal indít, és a további számokban is hangsúlyos a négyhúros hangszer jelenléte. Így aztán az Ace of Spades-feldolgozás abszolút belesimul az Abattoir zenei világába. A nyers, kissé punk-os hangzás a korai Overkill-t idézi fel bennem, a magasabb gitárhangok pedig a Paul Di’Anno-korszakos Iron Maiden hatásáról árulkodnak. Mindezekkel együtt a Vicious Attack egy karakteres, egyéni hangvételű anyag. Ritkán szoktam kiemelni a dobosok játékát, de itt meg kell jegyeznem, hogy Robert Wayne teljesítménye különösen a Stronger Than Evil című dalban figyelemreméltó.

Összességében azt gondolom, hogy a Vicious Attack – ha nem is kultikus, de – egy igen jól sikerült album, jól reprezentálja, hogy miről is szólt annak idején az Abattoir. Nálam az anyag olyan albumokkal van egy sorban, mint a Holy Terror Terror and Submission-je, a Heathen Breaking the Silence-e, vagy Európából az Angel Dust Into the Dark Past, illetve a Vendetta Go and Live… Stay and Die albuma. Ugyanakkor az egy évvel később érkezett The Only Safe Place, amelyen már Mike Towers (ex-Heretic) énekelt, messze nem tudott ennyire közel kerülni hozzám.

A csapat is kieshetett a ritmusból, mert 1987-ben még készítettek két demót, majd feloszlottak. Ennek okaként talán hiba lenne kizárólag Juan Garcia távozását megnevezni, annyi azonban bizonyos, hogy a gitáros még 1986-ban Mel Sanchez-zel létrehozott egy bizonyos Evildead (Evil Dead) nevű projektet, amely Garcia Agent Steel-ből való kilépését és az Abattoir feloszlását követően mindkettejük főzenekarává lépett elő.

1998-ban a Lemészárolt csapat – Caro és Gaines vezetésével – ismét életre kelt. Állítólag új nagylemezen is dolgoztak, ám műhelyükből végül csupán három újabb demó, illetve a 2001-es No Sleep ’til Kalamazoo – Live! koncertalbum került ki, majd 2005-ben ismét pihenőre vonultak. 2008-ban újra összejöttek, akkor Garcia is velük tartott, ám ez a nekibuzdulás még ennyi ideig sem tartott, és ebben az etapban hanghordozóval sem gyarapították diszkográfiájukat.

Tavaly novemberben, 52 éves korában, rákban elhunyt a csapat egykori dobosa, Danny Anaya. Az Abattoir viszont idén újra aktivizálta magát, a jelenlegi felállásban Steve Gaines énekel, Mark Caro és Dan Oliverio gitározik, Eric Bryan játszik basszusgitáron és Rob Alaniz (ex-Evildead) ül a dobok mögött. Hogy mostani lendületük meddig viszi őket, azt az idő fogja eldönteni. Egy ütős új albumot mindenesetre szívesen meghallgatnék tőlük.