Ők voltak a régi fiúk, a Scorpions nagy sikereinek tanúi és kovácsai (a jelenlegi felállásból Klaus Meine-ről, Rudi Schenker-ről és Matthias Jabs-ról mondható el ugyanez). Érdekes, úgy emlékeztem, hogy ők hárman hosszabb ideig játszottak együtt, de nem: csupán a Taken by Force stúdióalbum és a Tokyo Tapes koncertlemez stáblistáján olvasható mindhármuk neve.
Roth és Buchholz ugyan már 1973-tól ott muzsikált a zenekarban, Rarebell viszont csupán 1977-ben csatlakozott hozzájuk, a gitáros pedig egy évvel később ki is szállt a csapatból. A bőgős és a dobos azonban még megélte a Scorpions nemzetközi szupersztárrá válását, a Blackout, a Love at First Sting és a World Wide Live anyagok megjelenését, s Buchholz végül 1992-ben, Rarebell pedig három évvel később intett búcsút társainak.
Na, de lássuk, mi történt velük a zenekarból való távozásuk után!
ULI JON ROTH
A gitáros Ulrich Roth néven, 1954-ben látta meg a napvilágot. Már a ’70-es évek elején megalapította saját együttesét, a Dawn Road-ot, amelyben a vele egy évben született Buchholz-zal is együtt pengetett. Amikor 1973-ban Michael Schenker az UFO kedvéért otthagyta a Scorpions-t, Klaus Meine és Rudi Schenker szélnek eresztette a csapat többi tagját, és – megtartva a már akkor is jobban csengő Scorpions nevet – fuzionált a Dawn Road-dal.
Roth végül a Taken by Force lemez turnéját követően, de még a Tokyo Tapes megjelenése előtt távozott a zenekarból. Még ugyanebben az évben megalapította új csapatát, az Electric Sun-t, amellyel 1979-1985 között három stúdióalbumot jelentetett meg. Ezt követően indult tényleges szólókarrierje, amelynek során egyrészt neoklasszikus gitárlemezeket adott ki, másrészt klasszikus zeneműveket – két concerto-t és négy szimfóniát – komponált, amelyeket aztán európai koncerteken, nagyzenekarral adott elő.
Uli a ’80-as évek első felében a saját maga számára kifejlesztette a Sky gitárt, amelynek lényege, hogy a nyakán a hagyományosnál több, akár 30 vagy még több érintő található. Roth első ízben az Electric Sun harmadik albumán, az 1985-ös Beyond the Astral Skies-on játszott ilyen hangszeren.
1998-ban ő volt az egyik vendégszereplője a Joe Satriani-féle G3 projekt európai turnéjának. A helyzet pikantériája, hogy a harmadik gitáros Roth Scorpions-beli „váltótársa”, Michael Schenker volt. Idén márciusban pedig annyit változott a felállás, hogy Joe Satriani és Roth mellé a Dream Theater-es John Petrucci csatlakozott harmadikként.
A muzsikus egykori kollégáinak sem fordított teljesen hátat. Többek között a 2006-os Wacken Open Air fesztiválon (és azt követően még néhány koncerten) is színpadra állt velük, és négy olyan nótát is eljátszottak, amely Roth távozása óta nem szerepelt a Scorpions setlist-jén.
A gitáros 2008-ban elindította fiatal zenészeket oktató Sky Academy-jét, amelyre alkalmanként ismert kollégákat (például a Living Colour-os Vernon Reid-et vagy az ex-Guns N’ Roses bárdista Gilby Clarke-ot) is meghívott előadónak.
2015-ben, Scorpions Revisited címmel megjelentetett egy dupla stúdióalbumot, amelyen személyes kedvenceit játssza egykori zenekarától, természetesen abból a korszakból, amikor ő is a csapat tagja volt. Az anyag olyan sikeres volt, hogy ezen felbuzdulva Roth – egy klasszikus rockzenekar élén – világ körüli turnéra indult vele. Ezt egy újabb nagyszabású, több földrészre kiterjedő koncertsorozat követte, ahol Uli a Tokyo Tapes album dalait játszotta csapatával – többek között Japánban is.
A 2000-es években Roth több zenekarral is fellépett (The Smashing Pumpkins, Angra, Deep Purple, Avantasia), illetve szerepelt vendégként a lemezeiken (Doro, Victor Smolski). Mindeközben olyan gitárosok tekintik őt zenei példaképüknek, mint Kirk Hammett, Marty Friedman, Yngwie Malmsteen, Michael Romeo, Wolf Hoffman vagy Hank Shermann.
Uli életében azonban nemcsak sikerek, tragédiák is helyet követeltek maguknak. Már a ’80-as években gyengéd szálak fűzték ahhoz a Monika Dannemann-hoz, aki korábban Roth bálványa, Jimi Hendrix barátnője volt, sőt, a művész(nő) ott volt, amikor a színes bőrű gitáros meghalt.
Monika festette mindhárom Electric Sun album borítóját, később pedig feleségül is ment Roth-hoz. 1996-ban Hendrix korábbi barátnője, Kathy Etchingham megvádolta, hogy hamisan tanúskodott a gitáros halálának körülményeivel kapcsolatban. A bíróság ugyan felmentette a vádak alól, két nappal később viszont holtan találták Mercedesében – füstmérgezés végzett vele. A hatóságok öngyilkosságot állapítottak meg nála, Roth azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy feleségét a becstelen támadás hajszolta a halálba.
Roth idén öccsét, Zeno-t veszítette el, aki szintén gitáros volt, és az Electric Sun albumain is játszott vendégként. Uli jó ideje Nagy-Britanniában él, 2015 óta a walesi Powys az otthona.
FRANCIS BUCHHOLZ
A basszusgitáros annak idején a Scorpions menedzsmentjével való nézeteltérése miatt távozott a csapatból. Esetében is érdekes megfigyelni, hogy közös csapatukat elhagyva később hogy egymásra találnak az egykori zenésztársak. Buchholz előbb Uli Roth csapatához csatlakozott a gitáros 2005-ös európai és 2006-os amerikai turnéján, majd még mielőtt jött volna a második „nagy összeborulás”, a Dreamtide nevű formáció 2008-as, Dream and Deliver című lemezén játszott, illetve volt az anyag társproducere.
2012-ben ugyanis a másik neves ex-Scorpions gitárossal, Michael Schenker-rel kezdett hosszabb távú, konkrétan máig tartó együttműködésbe. Az ifjabb Schenker több projektet is pörget párhuzamosan, Buchholz a Michael Schenker’s Temple of Rock tagja lett, és játszott eddig a csapat egy koncert- és két stúdióalbumán. Tegyük hozzá, ennek a zenekarnak a dobosát a kezdetektől Herman Rarebell-nek hívják. 🙂
Francis 2015 óta egy másik szupergroup-ban is érdekelt: a Phantom 5-ban olyan kiválóságok játszanak mellette, mint az egykori Bonfire-frontember Claus Lessmann vagy a Mad Max-énekes (itt gitáros) Michael Voss. A zenekar nevét viselő bemutatkozó album a megalakulás évében, a Play II Win pedig 2017-ben jelent meg.
A basszusgitáros a civil életben sem tétlenkedik: még 1978-ban megalapította színpadi hangosítás- és világítás-kölcsönző cégét, a Rocksound-ot, emellett írt egy könyvet Bass Magic címmel, valamint zenei producerként és tanácsadóként is dolgozik. Buchholz Hannoverben él feleségével, fiával és ikerlányaival.
HERMAN RAREBELL
Az 1949-es születésű dobost Hermann Erbel néven anyakönyvezték. A Scorpions előtt, a ’60-as években olyan „nagynevű” csapatokban bontogatta szárnyait, mint a The Mastermen, a Fuggs Blues és az RS Rindfleisch.
Már a ’80-as évek elejétől elkezdett szólólemezeket is készíteni: az első 1981-ben, Nip in the Bud címmel került a boltok polcaira, a legutóbbi pedig (Acoustic Fever) 2013-ban látott napvilágot. 2007-ben két másik ütőssel, a svájci jazzdobos Charly Antolini-vel és az angol Pete York-kal (Spencer Davis Group, Jon Lord stb.) összeállva egy Drum Legends: Rarebell/York/Antolini című anyagot is megjelentetett.
A Michael Schenker féle Temple of Rock-beli szerepléséről már említést tettem, ami viszont talán a legújabb fejlemény vele kapcsolatban, hogy 2015-ben (figyeljük csak, micsoda kísérteties hasonlóság!) összeállt ugyanazzal a Michael Voss-szal, akivel a Phantom 5-ban Buchholz is, és létrehozták a melodikus rockban utazó Rock Wolves nevű együttest. Azzal a Voss-szal, aki 2011-ben még a Temple of Rock frontembere, s így Rarebell és Buchholz csapattársa volt.
A zenekar még trióként – Stephan „Gudze” Hinz basszusgitárossal kiegészülve – jelentette meg 2016-os, a csapat nevével azonos címet viselő debütalbumát. Tavaly azonban bővül a létszámuk: Hinz-t Arno Baum váltotta, ritmusgitárosként pedig az a Jürgen Breforth csatlakozott az együtteshez, aki alapítója volt a Voss kapcsán már emlegetett Mad Max-nek.
Rarebell egyébként szövegíróként is fontos szerepet töltött be a Scorpions-ban. Hogy ezt a képességét azóta sem vesztette el, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Mad Max 2013-as, Interceptor című albuma egyik dalának verssorait is ő jegyzi.
Leave a Reply